Képviselőházi napló, 1896. XXX. kötet • 1900. október 8–november 17.
Ülésnapok - 1896-595
596. országos ülés 1900. október 15-én, hátfőn. 103 a melylyel az igazságügyi bizottság jelentését kisérte, nagyjából szintén hozzájárulnak. Ily körülmények között az által is eleget tennék kötelességemnek, ha ismételve egyszerűen elfogadásra ajánlanám a javaslatot a t. háznak; de miután az egyes szónokok felszólalásaikban egyik-másik tekintetben oly kijelentéseket tettek, a melyekhez én hozzá nem járulhatok, s a melyeket helyeseknek nem tarthatok: kénytelen vagyok félreértések elkerülése végett e kijelentésekre reflektálni. (Halljuk! Halljuk!) Barabás Béla t. képviselőtársam igen lelkes és kimerítő felszólalásában két lényeges kifogást emelt e javaslat ellen. Az egyik az volt, hogy mivel ezen törvényjavaslat az ipartörvény módosításáról szól, az ipartörvény pedig csak a magyar iparosokra vonatkozik, ezen itt kontemplált változtatások is csupán a magyar iparosokra bírnának érvénynyel, és így nézete szerint sokkal jobb lett volna egyszerűen kimondani azt, hogy a külföldi iparosok iparczikkeinek Magyarországon való terjesztésétől eltiltatnak; ezzel sokkal inkább segítettünk volna a honi kisiparosokon, mint azzal, ha a kontemplált ós általam ajánlott változtatások törvényerőre emelkednek. Azt hiszem, és talán helyes e nézetem, hogy t. képviselőtársam nagy tévedésben van. A magyar ipartörvény úgy, mint az itt javasolt módosítások is, általában az iparosokra, tehát úgy a honi,*mint azon külföldi iparosokra; is vonatkoznak, a kik iparczikkeiket az országban terjeszteni óhajtják. Sőt ellenkezőleg, ha az ő nézete szerint javasolt eljárás követtetett volna, azon czél, melyet ezen javaslat elérni óhajt, nem éretett volna el, mert ezen javaslat a vidéki kisiparnak akar segítségére lenni és igen könnyen ki lehetne játszani azáltal, ha teszem azt, külföldi iparosok, nagy iparvállalatok itt Budapesten, vagy akármilyen nagy városban czégeiket bejegyeztetik s ügynökeikkel mint már magyar iparosok a vidéket elárasztják. Hogy ennek is eleje vétessék, szükséges volt az általános meghatározást: az »iparos« jelölést a törvényben meghagyni. Egy további lényeges kifogása a t. képviselőtársamnak és barátomnak az, hogy az ő nézete szerint ez a javaslat igen keveset foglal magában : a mint kifejezte magát, olyan »nesze semmi, fogd meg jól«. Szerinte sokkal helyesebben járt volna el a törvényhozás, hogyha nem csupán ezen megrendelések gyűjtésének korlátozását szabta volna meg a törvényben, hanem ha egyéb, a megrendelések gyűjtésével rokonságban lévő, vagy hason természetű dolgokat is magába foglalt volna és így mint nagyobb terjedelmű javaslat tétetett volna a ház asztalára. Nem tudom, hogy a t. képviselő úr ezen nézetét miként gondolta volna, gyakorlatilag érvényesíteni? Igaz, magam is beismerem és beismerjük valamennyien, hogy vannak más hibák is, ós egyes tereken javítani valók, de ezért olyan javaslatot alkotni, mely a kisiparost boldogítaná, vagy egészen más sorsba hozná, mint a melyben jelenleg főképen a megváltozott életviszonyok folytán és az általános üzleti pangás miatt van, alig volna lehetséges. De különben is hogy lehetne ilyen különálló törvényes intézkedésekből álló törvényjavaslatot egyáltalában rendszerbe is foglalni ? Hiszen t. képviselőtársam igen jól tudja, hogy a kormány a sorsjegyek elárusításáról szóló javaslattal is hozzájárult ahhoz, hogy a közönség a rászedéstől megóvassék, hogy továbbá a biztosítási ügyben egy javaslat van készülőben, a mely szintén a közönség érdekeit akarja megóvni. Mindezen kérdések, a melyek külön törvények által vannak szabályozva, csak úgy rendezhetők helyesen, ha ezen specziális törvények módosíttatnak, és mindegyikről külön törvényes intézkedés hozatik. Én meg vagyok győződve, hogy sokkal inkább terhelné a képviselőházat a felelősség — ha netalán az ilyen általános javítási rendszerbe hiba csúsznék be, — a tekintetben, hogy sérelmet ejtett azon a kisiparososztályon, semmint így, ha egymásután történnek ezen javítások, és az egyes képviselőnek nem lehet egyéb kötelessége, a menynyiben a kormány a maga részéről e tekintetben javaslatot nem nyújtana be, mint hogy ezen javaslat benyújtását sürgesse, esetleg maga nyújtson be erre vonatkozólag törvényjavaslatot. Polónyi Géza t. képviselőtársam nem tudott megnyugodni abban a feleletben, melyet a t. igazságügyminiszter úr adott itt a t. képviselőházban arra nézve, hogy a magánjogi szánk cziót miképen kivánja érvényesíteni. Igaz, hogy a t. képviselő úr is beszédében ismételten hangsúlyozta, hogy ragaszkodik az igazságügyi bizottság szövegéhez, azt teljességében fenn kivánja tartani. De a t. képviselő úr, a ki igen szorgalmatos tagja az igazságügyi bizottságnak, kétségkívül nagyon jól fog emlékezni arra, milyen hosszas megvitatás tárgyát képezte ez a kérdés az igazságügyi bizottságban; ós emlékezni fog, hogy ott kiemeltetett az a szempont, a melyről az igazságügyminiszter úr már itt is említést tett, mely szerint remélhető, hogy miután a büntetőjogi szankezió igen erős és erősen fog az utasítás szerint is a hatóságok által gyakoroltatni, ez a büntetőjogi szankezió talán elegendő lesz arra, hogy- a jelen törvényjavaslattal, mikor törvény lesz belőle, visszaélés ne követtessék el. Amennyiben azonban a gyakorlati élet azt
