Képviselőházi napló, 1896. XXIX. kötet • 1900. április 30–junius 18.

Ülésnapok - 1896-579

178 579. országos filés 1900. május Ifi-án, szerdán. mészeiű, a melyek a kormányt különféle irány­ban törvényhozási működésre szólítják fel. Ezeket a törvényjavaslat általánosságban való el- vagy el nem fogadása után fogom szavazásra bocsátani. A negyedik, a melyet Páder Rezső t. képvbelo úr adott be, halasztó természetű, a mennyiben azt kívánja, hogy az értékpapír forgalmi adóról szóló, most tárgyalás alatt levő törvényjavas­latba illessze be a kormány a kötjegykényszerre és a lajstromkényszerre vonatkozó intézkedést is. Ezt az utóbbit tehát, mert szemben áll magával a törvényjavaslattal, úgy fogom szavazás alá bocsátani, hogy felteszem a kérdést, elfogadja-e a ház általánosságban a törvényjavaslatot rész­letes tárgyalás alapjául, szemben Páder Rezső képviselő úr halasztó módosításával ? Hozzájárul a ház a kérdések ilyetén feltevéséhez ? (Helyeslés.) így tehát következik a határozathozatal. A kérdés legelőször is az, elfogadja-e a ház az értékpapirforgalmi adóról szóló törvényjavas­latot általánosságban a részletes tárgyalás alap­jául, szemben Páder Rezső képviselő úr halasztó javaslatával? (Igen! Nem!) A kik elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) A ház elfogadta általánosságban a törvény­javaslatot részletes tárgj^alás alapjául és mellőzte Páder Rezső határozati javaslatát. Most felfogom olvastatni Rakovszky István képviselő úrnak és több társának első határozati javaslatát. Kérem annak felolvasását. Buzáth Ferencz jegyző (olvassa a,, hatá­rozatijavaslatot). Elnök: Kérdem most már a házat, el­fogadja-e Rakovszky István t. képviselő úrnak ezen határozati javaslatát: igen, vagy mm'? (Igen! Nem!) Kérem azokat, a kik a határozati javas­latot elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtör­ténik.) A ház a határozati javaslatot nem fogadta el. Fel fog olvastatni Rakovszky István kép­viselő úr második határozati javaslata. Buzáth Ferencz jegyző (olvassa a hatá­rozati javaslatot.) Elnök: Felteszem most már a kérdést, elfogadja-e a ház Rakovszky István képviselő úrnak és társainak ezen határoz iti javaslatát: igen, vagy uem? (Igen! Nem!) A kik elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) A ház a határozati javaslatot nem fogadja el. Fel fog most olvastatni Barta Ödön kép­viselő úr határozati javaslata. Buzáth Ferencz jegyző (olvassa a hatá rozati javaslatot). Elnöki Kérdem most. már, elfogadja-e a ház Barta Ödön képviselő úr határozati javas­latát: igen, vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azokat, a kik elfogadják, szíveskedjenek felállani. A ház a határozati javaslatot nem fogadja el. Áttérünk már most a törvényjavaslat rész­letes tárgyalására. Perczel Béni jegyző (olvassa a törvény­javaslat czímét.) Buzáth Ferencz jegyző: Barta Ödön! /Barta Ödön: T. képviselőház! (Halljuk! Hallfuíc!) A tegnapi ülés végén nem akartam, de talán ha akartam volna is, nem tehettem volna, hogy azokra, a miket a t. pénzügyminisz­ter úr és előtte közvetlenül Polónyi Géza t. képviselőtársam mondott, reflektálhassak; nem tehettem volna, mert az ülés tartására szánt egész időt kimerítette a t. pénzügyminiszter úr beszéde. Felhasználom tehát ezen első, engem jogosan megillető alkalmat arra, hogy a mit tegnap meg nem tehettem, ma pótolhassam. (Halljuk! Halijukl) Felszólalásra, őszintén megvallva, elsősor­ban azok miatt voltam elhatározva, a miket a t. pénzügyminiszter űr tegntp mondott. Méltóz­tassék azonban megengedni, — és nem azok iránti kicsinylés az, ha megfordított sorrendben nyilatkozom, (Mozgás. Elnök csenget.) hanem a dolgok természetes rendje okozza, hogy szemben azzal, a mit a t. pénzügyminiszter úrral el kell intéznem, a mi beszédemre és egyéni argumen­tácziómra vonatkozott, súlyban előnyt adok annak, a mit Rakovszky István t. képviselőtár­sam páltszempontból állított, és fontosabbnak tartom azon kötelességemet teljesíteni, a mely­lyel pártomnak tartozom, mint azt, a uielylyel magamnak tartozom. Tetszés a szélsőbalon.) Rakovszky István t. képviselőtársam azt igyekezett beszédében bizonyítani, hogy tegnapi azon nyilatkozatom, a mely a tőzsdeadó beho­zatala iránti mozgalom megindítására vonatkozott, nem volt alapos és igyekezett kimutatni azt, hogy az a párt, a melynek tagja vagyok, soha­sem tett előterjesztést arra vonatkozólag, hogy a t.őzsdeadó behozassák. Hozzátette Rakovszky István t. képviselőtársam, hogy ez nemcsak sejtelme neki, hanem, hogy ő figyelemmel kisérte a párt minden beadványát és előterjesztéseit, és ilyennek nyomára tíz éven belül nem akadt. Hát Rakovszky István t. képviselőtársam ada­tainak megbízhatóságát bátorkodom csak kétségbe vonni, mert valószínűleg oly helyen keresett, a hol ezt nem találhatta meg. Ha olyan helyen kereste volna ennek nyomát, a hol azt keresni kell, akkor t. képviselőtársam könnyen meg is találta volna. Nekünk nem az a czélunk, — megmondtam tegnap is, — hogy a javaslat tárgyalása alkalmából az egymással szemben elhangzó argumentumokból kifelé a nép körében magunknak propagandát csináljunk; a pártoknak, a melyek elvi alapon küzdenek, ilyen kortes­eszközökre. azt hiszem, nincs szükségük, de ez a hely nem is az, a honnan kifelé ä nép közt hangulatokat kell csinálniuk a pártoknak, mert

Next

/
Oldalképek
Tartalom