Képviselőházi napló, 1896. XXVIII. kötet • 1900. márczius 19–április 26.

Ülésnapok - 1896-562

262 562. országos Illés 1900. április 2-án, hétfőn. ápolója, a hazaszeretetnek gondozója és felvirágoztatja volt úgy, hogy ma méltán mondhatja Zelenka Pál püspök úr azt, hogy a papság számának csökkenésében nemcsak nagy felekezeti, de egy nagy nemzeti veszedelem is rejlik. (Úgy van! a baloldalon.) Tiszteletére válik protestáns polgártársainknak, hogy a nagy bajt észrevették, okait kutatták és most már gyógyítására az orvosszerekről gondoskodni akarnak. Én talán ma nem beszélnék ezekről a kérdésekről, ha ép úgy, mint azon kiváló egyéniségek, a kiknek véleményét czitiltam, én is ezeket a kérdéseket politikai szempontból nagyfontosságúaknak nem tartanám és ha nem volnék meggyőződve arról, hogy azok, a kik ennek a bajnak okát kutatták, nem helyes álláspontot foglaltak el és nem helyesen ítélték meg a helyzetet. Én konczedálom, hogy a néppárt létrejövetelét a katholikus társadalom egy nagy részének inpulziv törekvése adta meg. Az egyházpolitika által vérig sértett katholiczizmus kezébe vette a fegyvert a kereszténység jogainak megvédésére. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ezt azonban protestáns polgártársaink, a ki túlbuzgó liberalizmusból félreértik a helyzetet, úgy magyarázzák, hogy ime a reakczió ellenük szervezkedik, és az ultramontanizmus felvetette veszedelmes fejét. Pedig, t. képviselőház, a néppárt szervezkedése korántsem jelentette a testvérharez megkezdését. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Őszinte volt és leplezetlenül kimondta jelszavát : a revíziót, vagyis visszahódítani a kereszténység számára mindazt, a mit a radikális egyházpolitika a kereszténységtől elfoglalt! (Tetszés a baloldalon.) Méltóztassék visszaemlékezni, az egyházpolitika előtt nem volt seramiféle felekezeti villongás, vagy elégedetlenség. (Ellenmondások a jobbóldalon és a középen.) Nem volt jogos aggolom a felekezetek léte miatt. Nem beszélt senki reakczióról és nem álmodott senki ultramontaniznmsról. Azóta e^zek a kisértetek mindannyian feltámadtak és a liberalizmus a maga paroxizmusában, a maga deliriumában fél ezektől a fantomoktól, a melyek nem léteznek, és félnek ezektől a nem létező szörnyetegektől mindazok, a kik valamikor szövetkeztek a liberalizmussal. (Úgy van! a baloldalon.) T. képviselőház! Mivel én ezen panaszokban és az ezen panaszokból kirívó aggodalmakban veszedelmet sejttk, nemcsak az államfentartó katholiczizmusnak és protestantizmusnak, hanem az ezer év óta keresztény alapon fejlődött magyar állam jól felfogott érdekében is, (Úgy van! a baloldalon.) azért határozottan és őszintén kimondom, hogy a protestáns egyházak gyöngülésének oka sem az ultramontánizmusban, sem a reakczióban nem keresendő, hanem felfogásom szerint, azon körülményben leli magyarázatát, hogy a protestantizmus, a liberális jelszavaktól bizonyos mértékben félrevezetve, annak idején a politikai téren szövetkezett a radikális irányzat hi vei vei, (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) közvetve segítette a radikális egyházpolitikai törvények megalkotását, ezáltal megerősítette beláthatatlan időre a felekezetnélküli kormány poziczióját a hazában, és így konczedálom, nem tudva és nem akarva, de tényleg egyengeti útját annak a valláserkölcsi anarchizmusnak, a mely veszélylyel fenyegeti nemcsak a katholiczizmust, nemcsak a protestantizmust, hanem velünk együtt a magyar állam ezer éves erkölcsi tartalmát is. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Hogy ezt előre látta, hogy erre a bajra előre figyelmeztetett, hogy ez iránt a baj iránt előre óva intette a hazát: ez egyedül a néppártnak nagy érdeme. (Úgy van! a baloldalon.) A felekezeti érzéseknek a fellobbanása, a keresztény felekezetek erkölcsi dekadencziája az állam alapját képező vallási és autoritativ pricczipiumoknak sorvadása a logika kéri élhetienségével segítségért kiált az állam és a kormány felé, és én kimondom határozottan: az egyházpolitikai törvények revíziójának gondolata még sohasem állt előttem határozottabban, világosabban, áttetszőbben, ragyogóbban, hogy úgy mondjam, követelőbben, mint ma, (Úgy van! balfelöl.) a mikor az összes keresztény felekezetek az égő házakból segítségért nyújtják ki karjaikat a nemzet felé, mely a liberalizmus által félrevezetve, a liberalizmus napjától elvakítva, meggyöngítette a felekezeteket akkor, mikor áttörte az ő várának a bástyáit és oda beengedte hatolni a kereszténység ellenségeit, és a liberalizmus jelszava alatt küzdő elleneknek módot nyújtott arra nézve, hogy diadaluk jeléül a vár fokának tetejére oda plántálják a vallási indifferentizmusnak zászlóját. (Úgy van! balfelől.) Czélzatosan használom e sötét színeket az állapotok vázolására, mert nagy bajt sejtek és nagy bajnak előjeleit látom. A baj ma ugyan még csirájában van, még segíteni lehet rajta, de annak felfogásom szerint egy módja van, és ez nem más, mint az egyházpolitikai törvények revíziója. (Igaz! Úgy van! balfelől.) Ha jól emlékszem és nem csalódom, egy hires angol államférfiú, ha jól tudom, a nagy angol gondolkozó Disraeli, később lord Beakonsfield azt mondotta, hogy minden politikai kérdésnek a legmélyén mindig ott fogjuk találni a vallási kérdést. És ez így van. Bármit tegyünk, bármely irányban küzdjünk, bármely nagy politikai konczepcziókat hozzunk létre, vagy bármily kicsinyes politikai kérdéseket vessenek is fel a mindennapi politikai élet hullámai, a vallási kérdés, a mely az emberiség énjének alkatrészét