Képviselőházi napló, 1896. XXVIII. kötet • 1900. márczius 19–április 26.

Ülésnapok - 1896-562

862. országos ülés 19 első sorokban harczolt, úgy a jövőben is ezen jelszavak alatt akar harczolni. Felfogásom szerint nem is az a lényeges, hogy ki minő jelszavak alatt harczol, hanem az, hogy kiki milyen mértékben szolgaija a hazát. (Helyeslés balfelöl.) és azt hiszem, hogy az egészségesebb politikai irányzat most már megkövetelné, hogy mindannyian keresetik azon pontokat, a hol pártállásukra való tekintet nélkül mindnyájan a haza jól felfogott érdekében együttesen dolgozhatnánk. (Helyeslés balfelől.) Én ilyen pontnak tartom a közgazdasági kérdéseket is, a melyeket illetőleg nekünk a haza jól felfogott érdekében rövid idő múlva találkoznunk kell és ezért kérem mindazokat, a kik a politikának nehéz mesterségét önzetlenül űzik e hazában, hogy ne azt keressék, a mik elválasztanak, hanem azt, a mi egyesíteni képes. És ha vannak is, mint a hogy vannak tátongó mélységek, melyek elválasztanak egymástól, úgy építsék ezen mélységekre ismét fel a hidakat azok, a kik annak idején ezen hidakat lerombolták. (Igaz! Úgy van! a halfeWl.) Talán azt fogják mondani, hogy sajátságos dolog, hogy épen én beszélek igy, a ki oly párthoz tartozom, a mely az önök nézete szerint az ellentéteket kereste, még pedig a legveszedelmesebb téren, tudniillik a felekezetiség terén. Bocsánatot kérek, mindazok, a kik figyelemmel kisérték a néppárt keletkezését, tudják, hogy a néppárt azért keletkezett, hogy a radikális egyházpolitika által a kereszténység testén ejtett sebeket orvosolják, még pedig azáltal, hogy szembe szállva a felekezetnélküli iránnyal, megalkossák a keresztény újjászületést itt e hazában. (Helyeslés balfelől.) Azt fogják mondani, hogy hiszen nincsen szó sebekről és így nincs is szükség újjászületésre. Hogy azonban ez nem áll, ezt bizonyítja az a körülmény, hogy ma már nemcsak a katholikusok részéről, a katholikus társadalom táborából, hanem a protestáns társadalomból is hangzanak nagy panaszok a felekezetek gyengülése miatt. (Igaz! Úgy van! balfelöl.) Nem kell messze mennem; a Budapesti Hirlap múlt hó 25. számában egy vezérczikk jelent meg, melyben szemelvények foglaltatnak a protestáns társadalom kiváló egyéniségei részéről, mely szemelvényekből kiolvasható elsősorban a panasz, a jogos és alapos aggodalom a felekezetek gyengülése miatt; másrészt pedig ugyancsak ezen szemelvényekből látjuk, hogy egyes kiváló egyéniségek rámutatnak ezen bajoknak az okára. Talán nem lesz érdektelen, a mennyiben nagy politikai fontosságú dolognak tartom, ha ezen szemelvényekre egészen röviden visszatérek. (Halljuk! HalluJc!) Zelenka Pál és Bartók György ágostai evangélikus püspök urak a konstatált lelkészhiányban nagy veszedelmet látuak felekezeti szempontból. 1. április 2-án, hétfőn. ggj Zsilinszky Mihály államtitkár úr azt irta, márczius 12-én, hogy a református egyház veszedelemben van. A Protestáns Szemle ezídei utolsó füzetében olvasható az a passzus, hogy az egyház hanyatlását a statisztika kézzelfoghatóan bizonyítja. György Endre a máramaros-ugocsai egyházmegye tavaszi közgyűlésén a protestáns egyház küzdelmes napjai miatt panaszkodik. íme, t. ház, a panaszok a protestáns társadalom kiváló egyéniségeinek tollából és ajkairól. De Tisza Kálmán t. képviselőtársunk — a praktikus politikus, — Székesfehérvárott elmondott beszédében már rámutat azokra az okokra, melyek szerinte ezen bajokat előidézték, mikor azt mondja : hozzánk a külföldről áthatott reakezionárius áramlatok azok, melyek veszélyeztetik a református felekezetet. Végre hallatszik, hogy pünkösdkor az erdélyi evangélikus református egyház kerületi gyűlést hirdet, melynek tárgyát fogja képezni azon módozatok megbeszélése, melyeken a protestáns érdekeket meg lehet védeni az ujabban mutatkozó ultramontán irányzattal szemben. Rövidre fogva: baj van. Konstatálják azt a legtekintélyesebb egyéniségek a protestáns felekezetet illetőleg, és ennek a bajnak fő oka egyrészt a reakezió, másrészt az ultramontanizmus. Én konczedálom azt, hogy baj van; de nemcsak a protestáns felekezeteket, hanem a katholikusokat illetőleg is. A keresztény Magyarország évezredes fáját egy hatalmas fejszecsapás illette akkor, mikor a radikális egyházpolitikai törvényeket alkották,, és az ezen fejszecsapás nyomása alatt keletkezett sebbe azóta, fájdalom, a szú fészkelte be magát. A katholikus egyház természete, múltja, hierarchikus szervezete, dogmákon alapuló elveinél fogva szívós, és a kár, melyet ezen törvények neki okoztak, ma még legfeljebb a hitélet lazulásában konstatálható. Az »államfen tartó« protestáns felekezeteknek, a mint a panaszokból halljuk, már szervezetei recsegnek, fogy a hívőknek és fogy a lelkészkedő papoknak a száma. Méltóztassanak kézbe venni a statisztikát, és azt fogják tapasztalni, hogy a felekezetnélküliség elsősorban a protestáns felekezetekből szedi áldozatait, úgy, hogy azoknak a száma rövid idő múlva légiókat fog képezni, nem csoda, hogy a protestáns papság elveszti bizalmát, és mindinkább csökken azoknak a száma, kik erre a pályára lépnek, mert kevés kilátás van számukra intenzív lelkészi működésre, sőt bekövetkezhetik az az idő, hogy lesz nyáj és a nyájnak nem lesznek pásztorai. És itt lehetetlen, hogy őszinte kegyelettel ne emlékezzem meg a protestáns papságról, és itt személyes, közvetlen tapasztalatból beszélek, mert mindenütt ebben a hazában a protestáns papság a magyarságnak a terjesztője, a hazafiságnak