Képviselőházi napló, 1896. XXVIII. kötet • 1900. márczius 19–április 26.

Ülésnapok - 1896-560

234 560. országos Ülés 1900. márczlns 27-én, kedden. javaslat tárgyalása alkalmával, valamint később is ismételten előterjeszteni, alaposak voltak, és ha csak a nemzetközi konjunktúrákban rendkivöli változások be nem állanak, az a számítás, tényleg helyesnek is fog bizonyulni. Á mi például a szeszátutalási eredményt illeti, erre nézve már hosszabb idejű adatok állván rendelkezésre, konstatálhatom, hogy az nekünk abszolúte kárunkra nem vált, és ha nem is valami jelentékeny, mégis némi többletet eredményezett eddig Magyarországnak. Azt kérdé a t. képviselő úr, felemelték-e a szeszadót Ausztriában ? Szeszadó-felemelés Ausztriában nem történt, valamint nálunk sem. Ugyanaz a különbözet, mely azelőtt volt, tudniillik 15 forint, van az ausztriai és a magyar szeszadó összege közt. Semmiféle változás tehát e tekintetben nem történt, és valamint eddig is képesek voltunk megóvni magunkat a csempészettel szemben, daczára ezen árkülönbözetnek, épúgy remélem, hogy azon fokozott intézkedések következtében, melynek nyomai ebben a költségvetésben is észlelhetők, meg fogjuk magunkat óvni ezekkel szemben a jövőben is. A mi az egyenes adók reformjára vonatkozólag mondottakat illeti, minthogy abban úgy veszem észre, teljesen egyetértünk, erre nézve semmiféle észrevételt a t. képviselő úr beszédére nem teszek. Horánszky Nándor t. képviselő úr beszédére áttérve, mindenekelőtt egy mellékes körülményre kívánok reflektálni: tudniillik arra, hogy a t. képviselő úr a zárszámadási adatokból azt vélte konstatálhatni, hogy a fogyasztási adóknál bizonyos, nemcsak stagnáezió, de talán bizonyos visszaesés is kezd mutatkozni az utolsó időben. Erre nézve van szerencsém megnyugtatni a t. képviselő urat és a t. képviselőházat, hogy habár pár millió forinttal csekélyebbnek is mutatkozik az 1899-ikí eredmény, mint a megelőző évek eredménye, ez nem visszaesés, hanem csak annak folyománya, hogy a múlt nyáron megalkotott fogyasztási adótörvényeink hosszabb haladékot engedélyeznek az ilyen sör- és czukorgyáraknak, ágy, hogy hat hónap múlva esedékesek bizonyos összegek, és a melyek 1899-ben lettek volna befizetendők, azok csak az 1900. évnek első hónapjaiban folytak be, s így az előző évnek javára volnának tulajdonképen elszámolandók. Visszaesés tehát nincs, a mint az eddigi eredményekből konstatálható, sőt némi emelkedés is tapasztalható ezen a téren. (Helyeslés johhfelől.) Teljesen egyetértek t. képviselőtársam azon nyilatkozatával, hogy a legnagyobb fontossággal bírván az államháztartás egyensúlyánakfentartása, okvetlenül szükséges, hogy az állami kiadások megállapításában a helyes egymásutánt megtartsuk. Az én véleményem is ez volt, mindig igyekeztem is érvényesíteni, és a különbség kettőnk között talán csak az, hogy nem mindig egyformák a felfogások a tekintetben, hogy mi a sürgősebb ok és a kevésbbé sürgős feladat. Nem vitatom, lehetséges, hogy sok tekintetben hibák követtettek el, hogy talán előbb valósítottunk meg oly feladatokat, a melyek későbbre lettek volna hagyandók, holott törekednünk kellett volna a sürgősebb kérdéseket megoldani. A t. képviselő úr azonban époly jól tudja mint én, hogy ha bizonyos áramlatok megindulnak nincs hatalom, a mely azoknak útját szegje, és sokszor érvényesülnek hamarább oly kivánságok és követelések, melyek talán később kielégítve, megfeleltek volna a czélnak. A takarékosság hangsúlyozását és követelését én a legnagyobb köszönettel veszem t. képviselőtársam részérő], és méltóztassék meggyőződve lenni, hogy magam is azon az állásponton vagyok, hogy takarékoskodnunk kell minden irányban, és úgy kell berendeznünk államháztartásunkat, hogy ne csak a deficzittől, hanem még az ingadozástól is megvédjük államháztartásunk egyensúlyát. Azonban azt kell mondanom, hogyha ezt a czélt, mint minden körülmények közt megóvandó szempontot, szem előtt tartjuk, ezzel a czéllal még az a feladat is, melyet t. képviselőtársam mint elsősorban megvalósítandót hangsúlyozott, tudniillik a tisztviselők fizetésének javítása, bizonyos mértékig ellentétben áll. Nem tudom, méltóztatott-e t. képviselőtársam foglalkozni ennek a kérdésnek fináueziális részével. Én foglalkoztam vele, miután magam is abban a meggyőződésben vagyok, hogy a történtek atán a tisztviselők helyzetének javítása elől a kormány el nem zárkózhatik és mindazon szempontokból, melyeket t. képviselőtársam kifejtett, e kérdés előbb-utóbb okvetlenül megoldandó. Én foglalkoztam ezen kérdéssel és foglalkozom szakadatlanul. Tanulmányaimnak eredménye arra vezetett, hogy itt egy rendkívül nagy és nehéz kérdés megoldásával állunk szemben. Ha nem akarunk egyebet, mint azt, a mi mindenesetre elégséges, hogy tisztviselőinket abba a helyzetbe hozzuk, a melyben az ausztria polgári tisztviselők vannak, nem is számítva a lakbérek kérdését, meghagyva a lakbéreket úgy, a hogy azok ma szervezve vannak, de ha alkalmazni akarjuk az ausztriai fizetéseket a tisztviselőknél, altiszteknél és szolgáknál, és meg akarjuk tartani azokat a különböző fokozatokat, akkor ez évenkint 35 millió korona többkiadást involvál. Oly óriási összeget, t. képviselőházba melyet nem vagyunk képesek egyszerre elő-, teremteni, mert teljes lehetetlenség, hogy ezen egy czél kedvéért az ország összes többi feladatai elől elzárkózzunk. (Igaz! Úgy van! a jobboldalon,)