Képviselőházi napló, 1896. XXVIII. kötet • 1900. márczius 19–április 26.
Ülésnapok - 1896-560
560. országos ülés 1900. ni&rczins 27>én, kedden. 235 A mint méltóztatnak látni, reudkivül nehéz és nagy kérdéssel állunk itten szemben. Hanem akarunk ilyen messze menni, hanem megállapodunk ott, hogy az ausztriai rendszer legalsóbb fizetéseit akarjuk biztosítani a mi tisztviselőinknek, tebát nem a magasabb fizetési fokozatokat, hanem elfogadva az osztályozást, minden osztályban csak a legalsóbb fizetési fokozatot alkalmazzuk, és ha alkalmazni akarjuk ezt a szolgáknál és altiszteknél is, akkor valamivel kevesebb, 30 millió korona lenne az évi újabb megterheltetés, de itt nincsenek tekintetbe véve a pénzügyőrök, a rendőrök, a csendőrök és még egy pár kategória. Ebből az egy adatból is méltóztatnak látni, hogy nem olyan könnyen megoldható kérdéssel állunk itten szemben. Én tökéletesen egyetértek t. képviselőtársammal abban, hogy ez a kérdés, ha nem egyszerre, de fokozatosan is, csakis azon az úton oldható meg, a melyet a t. képviselő úr is megjelölt, s a melyre egy alkalommal nekem is szerencsém volt rámutatni, hogy tudniillik minden erővel törekedni kell a rendszer egyszerűsítésére. (Tetszés és helyeslés jobbról és a középen.) Minden erővel törekednünk kell költségvetéseinknek revíziójára, minden felesleges és elodázható kiadás eliminálására, és csak akkor leszünk abban a helyzetben, hogy bizonyos összegekhez jussunk, a melyeket azután ezen, szerintem is fontos és megoldandó czél megvalósítására fordíthatunk, és csak akkor leszünk abban a helyzetben, hogy az állami bevételek természetes emelkedése az állami élet egyéb fokozódó szükségleteinek kielégítésére legyen fordítható. Mert senkisem kívánhatja, maguk a tisztviselők sem, hogy az ő fizetésük érdekében akár új adókat hozzunk be, akár a régieket emeljük fel. Ez oly gyűlöletessé tenné ezt az akcziót, hogy az a tisztviselőknek ártana legtöbbet. Nem marad tehát más mód ennek a kérdésnek megoldására, mint a melyet jelezni bátor voltam, és a melyet t. képviselőtársam is jelzett, és én biztosíthatom a t. képviselőházat, hogy a mennyiben tőlem függ és a mennyiben szerencsém lesz a kabinet hozzájárulását e czél megvalósításához megnyerni, én ezen az úton fogok haladni és mindent meg fogok tenni a kérdés megoldására. (Élénk helyeslés jobbról és a középen.) Smialovszky Valér t. képviselőtársam, beszédének legnagyobb részében iparpolitikai kérdésekkel foglalkozott, oly kérdésekkel, a melyek nem tartozván az én szakmám körébe, azokra ez alkalommal reflektálni nem is kívánok. Utalhatok e tekintetben azon kimerítő és igen alapos fejtegetésekre, a melyeket a kereskedelemügyi miniszter kollegámtól e tekintetben hallottunk. Azok, után, a miket a kereskedelemügyi miniszter a múltra nézve az általa eddig tett és az általa a jövőben kontemplált intézkedésekre nézve előadott, a melyeket az egész t. képviselőház, mondhatnám pártkülönbség nélkül megnyugvással vett tudomásul, azt hiszem, hogy e tekintetben nekem több mondanivalóm nincsen; azokból valamit elvenni, vagy azokhoz valamit hozzátenni nem kívánok. A beszéd folyamán azonban felhangzott egy közbeszólás, a mely alkalmat ad nekem egy szerény megjegyzésre. (Halljuk! Halljuk.') A midőn tudniillik t. képviselőtársam vitatta azt, hogy ez a költségvetés igenis reális és az előirányzott bevételek be fognak folyni, akkor az ellenzéki oldalról egy erős közbekiáltást hallottam: »Igenis, mert működik az adóprés!* Hát az adóprésről én már sokat hallottam és sokat is beszéltem ebben a t. képviselőházban. Ügy látszik azonban, e tekintetben a felfogások között oly nagy az ellentét, hogy azt semmiféle kapituláczióval elenyésztetni nem lehet. Hogy azonban ez az adóprés még sem lehet valami olyan rettenés dolog, mint a milyennek előállítják, erre nézve talán elég bizonyítékot szolgáltat az, ha megemlítem, hogy olyan nagy versengés, mint a milyen az új adóhivatalok felállítása tekintetében mutatkozik, az a körülmény, hogy majdnem minden községben kivannak adóhivatalt, ellene szó! az adóprés theoriájának ; (Elénk tetszés és derültség a jobb- és a baloldalon.) miután köztudomású, hogy az adóprést, ha egyáltalában létezik, az adóhivatalok vannak hivatva követlenűl működtetni, én azt hiszem, hogy az adóhivatalok felállítása iránti nagy versengés teljesen kizárja annak a lehetőségét, hogy az adóprés valami olyan rettenetes, olyan szörnyű intézmény volna. (Tetszéséi helyeslés a jobboldalon.) Smialovszky Valér t. képviselőtársam egy más, sokkal fontosabb kérdést is megérintett, és ez a mezőgazdasági szeszgyárak kérdése, (Halljuk! Halljuk!) a mely kérdés, habár ez idő szerint nincs a törvényhozás asztalán, mégis a közvéleményben is, a sajtóban is óriási háborúságot idézett fel, a melyet szeszkontingens-háborúnak lehetne elnevezni. Tökéletesen igaza van az én t. képviselőtársamnak, midőn azt mondja, hogy a mezőgazdasági szeszgyáraknak ott van jogosultságuk, a hol a talajnak rossz minősége a szeszgyártást a mezőgazdaság esisztencziája szempontjából elkerülhetetlenül szükségessé teszi, és ezek azok a vidékek, a hol a földnek soványsága miatt leginkább burgonyatermelésre van a gazda utalva, tehát az országnak leginkább felvidékén és szóval a szegényebb talajú vidékeken. De már abban, bocsánatot kérek, nincsen igaza az én t. képviselőtársamnak, hogy valaha a törvényhozásnak az lett volna a kifejezett szándéka, hogy az egész szeszgyártást a mezőgazdaságnak juttassa. Ilyen intenczió sem tör80*
