Képviselőházi napló, 1896. XXVIII. kötet • 1900. márczius 19–április 26.

Ülésnapok - 1896-560

230 660. országos ülés 1900. márczlns 27-én, kedden. súlya akár ingadoznék, akár veszélyben volna. Ma nincsen így. Egész határozottan és nyíltan konstatáljuk, hogy az állam háztartás veszélybei: nincsen. Hiszen a pénzügyi bizottságnak jelentése mutatja, hogy állami jövedelmeink egy része még mindig nincsen olyan magasan beállítva a költségvetésben, mint a milyen magasságban beállíthatnék. Igaz, hogy t. barátom, Kossuth Ferencz ezt diffikultálja, és a költségvetést e tekintetben irreálisnak tartja, de nem vagyok vele egy véleményben. Mert az a kérdés itt, hogy mi az, a mit ezen kifejezés alatt »irreális kölségvetés« értünk? Ha azt akarja érteni, a mit tulajdonképen érteni lehet és szabad, hogy ez a költségvetés nem fog beválni, hanem deficzittel fog végződni: akkor azt tartom, hogy nincsen igaza, mert hiszen állami jövedelmeink egy része, ismétlem, kisebb összegben van bevételként a költségvetésbe beállítva, mint lehetne. Ha azonban azt érti ez alatt, hogy az álhimi költségvetésből politikai és pártállás szempontjából bizonyos tételeket ki lehetne küszöbölni, ez lehet egyoldalú álláspont, de semmiesetre nincsen összefüggésben az irrealitás fogalmával. A kérdés mindig az, van-e arra a többletre szükség, a mely a zárszámadásban évenként előfordul. Én azt hiszem, hogy nagyon is van. Hiszen ha annak a szeriesznek, a melyet bátor voltam felsorolni, minden egyes tételét ki akarjuk elégíteni, akkor ezen többletről állami érdekeink szempontjából le nem tehetünk, mert ha ma az adókat leszállítjuk olyan mértekig, hogy a költségvetés bevételi tételei reálisak legyenek, minden olyan alkalommal, a mikor az állam igényeit ki kell elégíteni, kénytelenek leszünk ismét az adók emeléséhez folyamodni. Azt gondolom, ez nem egészséges politika és olyan politika, a melyet évről-évre az államnak még csak vaczíllálólag, ingadozólag is követni pénzügyileg sem az államháztartás érdekeire, sem az ország hiteli viszonyaira helyes és kielégítő nem lehet. Továbbá azt tartom, t. képviselőház, hogy a zárszámadások is, a melyek az utóbbi évekről előttünk fekszenek, konstatálják azt, hogy az utóbbi években a pénzügyi kormány igyekezett azzal a gondossággal és azzal a rigorozitással eljárni, a melynek eredménye csak végső fokon, csak konzequenter következhetik be, s a mely abban nyilvánul, hogy a javulást az utóbbi években határozottan konstatálhatjuk. Akár a túlkiadásokat, akár előirányzat nélküli kiadásokat veszszük figyelembe és szemügyre, azt látjuk, hogy az utóbbi években a zárszámadások nyilvános tanúsága szerint a helyzet javult, a pézügyi kormány rigorozusabb, szigorúbb és gondosabb azon igényekkel szemben, a melyek a pénzügyi tárcza ellenében támasztatnak. (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon.) Remélem, e tekintetben haladni fogunk, meg is vagyok róla győződve, t. képviselőház, és azért azt tartom, hogy akár a költségvetés realitását kétségbe vonni, akár pénzügyeink kezelésében a javulást difikultálni, vagy nehezményezni helyesen és igazságosan nem lehet, mert annak nyilvánvaló dokumentumok mutatják az ellenkezőjét. (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon.) De, t. képviselőház, a mint mondám, vannak igények, a melyeknek kielégítése elől az állam sem erkölcsileg, sem társadalmilag ki nem térhet, és ezek között felfogásom szerint első, és elodázhatatlan az állami és törvényhatósági alkalmazottak fizetéseinek javítása. (Általános helyeslés.) Madarász József: A tanítóké! Horánszky Nándor: A tanítóké is, a mennyiben állami alkalmazottak. Én az összes állami és törvényhatósági alkalmazottakról szólok. Abban a pillanatban, a melyben a delegáczió és a delegácziók folytán a törvényhozás a katonatisztek fizetését felemelte, erkölcsileg, anyagilag és társadalmilag elkövetkezett a törvényhozásnak az a kötelessége, hogy az állami és törvényhatósági tisztviselők fizetésének emeléséről is gondoskodjék. (Általános, élénk helyeslés.) Nem szándékom nekem, t. képviselőház, az állam alkalmazottainak egyik részét a másik ellen, sem az egyik helyzetének a javulását a másik számlájára irni, vagy megfordítva. De azt tartom, hogy ezen igényeket vagy minden szolgálati kathegoriában egyszerre kell kielégíteni, vagy, ha egyszerre nem lehet, a helyes egymásután szerint elsősorban a czivil státusz tisztviselőinek a fizetésemeléséről kellett volna gondoskodni. (Élénk helyeslés a jobb- és baloldalon.) Ezt az eljárást követte Ausztria, igen helyesen és nem más szempontból, mint abból a szempontból, hogy a czivil státusz fizetésének a feljavításához nemcsak a szolgálatnak, hanem a társadalomnak is roppant érdekei fűződnek. (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon.) T. képviselőház! Gsak néhányat leszek bátor ezek közül felemlíteni. (Halljuk!Halljuk!) A bürokratikus berendezés Magyarországon, fájdalom, nagy mértékben ki van fejlődve; azt merném mondani, hogy immár túltengésben van. Rengeteg a száma az állami alkalmazottaknak, úgy, hogy én joggal konstatálhatom, hogy ez a kérdés ma már nemcsak az állami alkalmazottak munkájának a megfizetése körül forog, hanem egyenesen szocziális kérdés. (Ügy van! Ügy van!jobboldalon.) T. ház! Az állami alkalmazottak anyagi helyzete ma roppant problematikus, és mondhatnám, nagyon szomorú. Az állami alkalmazottak a társadalom családalapító részét képezik, a melyre az államnak különösen kell tekintettel lennie, nem-