Képviselőházi napló, 1896. XXVIII. kötet • 1900. márczius 19–április 26.
Ülésnapok - 1896-560
228 660 « erer&gos ülés 1900, márczlus 27-én, kedden. eszközeit egyesíteni a társadalom erejével és eszközeivel oly czélból, hogy gazdasági életünk végre-valahára normális, rendes kerékvágásba jusson.« T, képviselőház! Ezek arany igék, melyek tettekké fognak válni. Én a költségvetést elfogadom. (Helyeslés és éljenzés a jobboldalon.) i Nyegre László jegyző I Horánszky Nándor! \Horánszky Nándor: T. képviselőház! (Hattyúk ! Halljuk !) A költségvetésnek immár elég hosszúra nyúlt tárgyalásra való tekintettel, nem kívánok az állami háztartás pénzügyi kérdéseivel foglalkozni, mert hisz ez az általános vitának megújítása lenne és szükégessé tenné, hogy mind az állami, mind a társadalmi élet vonatkozásait felkaroljam s ezekre való tekintettel fejlsem ki az állam pénzügyeire vonatkozó nézeteimet. Ez pedig hitem és véleményem szerint a részletes tárgyalás keretébe be nem illenék. Daczára azonban ennek, én azon hitben vagyok, hogy nem fogok mégsem önmagammal ellenmondásba jönni, ha a t. képviselőház szives figyelmét felhívom néhány mozzanatra, a melyek bizonyára a t. pénzügyminiszter úrnak is állandó gondoskodása tárgyát képezik. Mert szerintem szükséges, hogy evidencziában tartassanak és felemlíttessenek némely mozzanatok, különösen azon követelésekkel szemben, a melyek a költségvetés tárgyalásának folyamán minden oldalról felmérőitek s melyeknek ha mindegyike kielégítést nyer, alig hiszem, hogy az államháztartásban fentartható legyen az az egyensúly, a melyet oly nagy áldozatok árán és az ország népének csak nagy megterheltetésével voltunk képesek biztosítani. (Úgy van! bálfelől.) Nem szeretném azonban félreértésnek kitenni magam, mert hiszen ezzel nem akarom azt állítani, hogy mindazok az igények, a melyek a költségvetés tárgyalása folyamán"" támasztattak, nem bírnak bizonyos jogosultsággal, avagy azoknak a kielégítése porba hullott áldozatszámba menne. Sőt abban a véleményben vagyok, hogy ezen igények egy részének ki kell elégíttetnie, mert sem az állami, sem a társadalmi élet megnem állhat; ez halad, ezt az államnak támogatnia kell és e nélkül nagyon félek, hogy bizonyos visszaesés következnék be, a mely azután ismét újabb bajokat, újabb betegségeket vonna maga után. A mit én mondani akarok ebben a pillanatban, az sem több, sem kevesebb, minthogy minden támasztott és támasztandó igényekkel szemben helyezkedjünk a legrigorózusabb álláspontra, igyekezzünk azt, a mi kielégítendő, és nem többet, kielégíteni s egyszersmind igyekezzünk megtartani azt a sorrendet, a melyet felfogásom szerint egy helyes pénzügyi politika keretébe nemcsak beilleszteni kell, hanem a melyet semmi körülmények között mellőzhetőnek nem tartok. Pénzügyi gazdálkodásunknakkezdettől fogva, szerény véleményem szerint, az volt a főbibäja, hogy költöttünk derííre-borúra a nélkül, hogy számot vetettünk volna az országnak anyagi erejével és teljesítési képességével. (Ügy van! balfelöl.) Másik hibája pedig az volt, hogy az egymásutánban, a sorrendben nem tartottuk meg azt az egészséges politikát, a mely az egyszerre való kielégítést lehetetlenné tévén, kell, hogy rendszerbe öntse mindazon igényeknek kielégítését, a melyek, ha szemmel tartatnak, az államnak nemcsak anyagi nemcsak pénzügyi, hanem gazdasági élete is normálisan fejlődik. En elismerem, t. ház, hogy azon nagyfokú hátramaradás, a melyben az állam kezdetben volt, szükségessé tette az erőteljesebb és gyorsabb tempót, és szükségessé tette azt, hogy az ország erejét lehetőleg megfeszítse. Tovább megyek; elismerem azt is, hogy ebben a tempóban nem támaszkodhattunk az állam jövedelmeinek természetes fejlődésére, hanem meg kellett húzni a szijat, hogy kielégítsük és kielégíthessük azon igényeket, a melyek lehetővé teszik azt, hogy a magyar állam a nyugati ezivilizáczió keretébe beilleszkedhessek. De a mit teljes joggal állíthatok és állítok, az az, hogy költekezésünkben túlhajtottunk az állam anyagi erejére való tekintet nélkül, annak utána nem jártunk el elég gazdagságosan, hogy úgy mondjam, tékozoltunk az igényeknek kielégítésében és nem tartottuk meg azt a sorrendet, a melyet meg kellett volna tartanunk az egészséges fejlődésre való tekintettel. (Ügy van! bálfelől.) Hogy erre vonatkozólag csak néhány mozzanatot, épen az államháztartás rendjére való utalással, felemlítsek, méltóztassék megengedni, hogy pár reflexiót tegyek azon közállapotainkra, a melyeket szem előtt kell tartanunk akkor, ha egészséges pénzügyi politikát kívánunk folytatni. Nem akarok a részletekbe bocsátkozui, csak általánosságban említem fel azt, hogy én azt tartom, hogy Magyarország egyoldalú gazdasági élete nem képvisel elegendő erőt arra, hogy az állam 1060 millió koronányi költségvetést elbírhasson. Azt tartom, hogy az a gépezet, a melyet beillesztettünk, olyan, a melynek önsúlya oly óriási teherrel nehezedik az államnak anyagi és közgazdasági életére, a melyen valamiképen változtatni kell, a melyet vizsgálat alá kell venni, és a melyre nézve különös reformokat kell létesítenünk. Mert ismétlem, hogy önsúlyát ez a gépezet, a melylyel az állam igazíttatik, sem igazgatási, sem gazdasági, sem pénzügyi szempontból meg nem bírhatja. Állítom, t. képviselőház, azt is, hogy azon források, a melyek jelenlegi adórendszerünk szerint az államnak rendelkezé-
