Képviselőházi napló, 1896. XXVIII. kötet • 1900. márczius 19–április 26.

Ülésnapok - 1896-560

560. országos ülés 1900. márczius 27-én, kedden. 227 podást és olcsó kölcsönt adott maga a kormány, a mely aztán mint közgazdasági alap lett elkönyvelve. De azt hiszem, hogy nem tőke formájábani segélyről szabad itt szólni, hanem arról, hogy bizonyos évi hozzájárulással teremtessék meg az a nagyobb tőke. Itt rá akarok utalni még arra is, hogy e tekintetben talán a helyi érdekű vasutak egyes pénzügyi intézkedései szerint lehetne szintén módokat találni, a hol az elsőbbségi kötvények is fel vannak említve és azokra vonatkozólag is vannak intézkedések. Az egész művelet garancziája az, hogy a forgalmi eszközöket nem szbaad kíllön lefoglalni és zálogtárgynak tekinteni. Ez, nézetem szerint, talán az iparnál is lehetséges volna, ha a mindenesetre igen értékes épületek és gépek, a melyek nem is olyan gyorsan lesznek értéktelenekké és használhatatlanokká, szintén alapúi szolgálhatnának. Még egyet vagyok bátor felemlíteni, azt tudniillik, hogy itt nem szabad attól félni, hogy valami nagyobb szédelgés történhessék. Annyira ismerjük ez ipar történetét, hogy itt a szédelgés okvetlenül megakadályozható. Nem is tehető íel — hogyha ez az akczió a magyar pénzintézetek vezetése és a kormány felügyelete alatt történnék, — hogy erről egyáltalában szó lehessen. Már most a németországi nagy lendületet egy eredeti új kereskedelmi formának, egy társasági formának akarják tulajdonítani: a Gesellsehaft mit beschränkter Haftungnak. Nézetem szerint ezt szintén kombináczióba lehetne venni ezen kérdésnél. És miután két törvényünk van 1890ből, a mely az ipar támogatására szolgál és az egyiket máris revidiáltuk, a másikat is, a mely az ipartámogató pénzintézetekről szól, szintén revideálni kellene. Azt gondolom, ez volna az a revízió, a melynek keretében ezeket a kérdéseket megoldani lehetne. A napilapok még egy ideát hoztak fel, a melyet nem tudnék felemlítés nélkül hagyni. Az igen tiszteli ház kegyes engedelmével említem fel, hogy az állami gépgyárak eladásából lehetne szintén tekintélyes iparfejlesztési összeget teremteni. Ez talán diszutibilis dolog, már azért is, mert a magyar magánvállalkozás által folyton kifogásoltatik, hogy az állam versenyez velük. Ezek az állami gyárak másfél millió koronát jövedelmeznek átlag, a mi minden esetre igen tekintélyes értéket képvisel. T. ház! Én nagyon köszönöm kegyes figyelmüket, hogy meghallgattak. (Ralijuk! Halljuk!) Egy felvidéki kérdést volnék bátor még felemlíteni. Nagyon rövid leszek. Ez a szeszfőzdék kérdése. Én csak jelezni akarom, hogy tulajdonképen mit gondolok-e tekintetben. A felvidéki kis szeszfőzdék, a melyeket a régi adóalapon fentartani csakugyan nem lehetett, nagy számmal mentek tönkre, s ennek következtében azok a legkisebb középbirtokok tulajdonosai nagyon károsodtak. A mit sokan előreláttunk, a mezőgazdasági szeszfőzdék jobb zónába mentek le, és a felvidéken csak a nagyobb gazdaságok voltak abban a helyzetben, hogy a szeszfőzdéket maguknak megcsinálják. Itt tulajdonképen nincs is érdekösszeütközés. A föld jósága és nemjósága adja meg azt a zónát, melyben a mezőgazdasági bonifikácziónak rendkívüli hatálya van, mert roBsz területű vidékeken a szeszfőzdékre állami bonifikáczió nélkül abszolúte gondolni sem lehet. A megoldásnak az volna a módja, a mire az 1888-iki törvény is tendál. A gyáripar átmenetelét a mezőgazdasági iparba nem lehet egyszerre megcsinálni, mert a gazdasági szeszfőzdék addig is nem bírták mindig kifőzni a kontingensszeszt. Ennek következtében az igen tisztelt kormánynak az akczióját ezen a téren helyeslem, és az expedienst csak abban látnám, ha képesek volnánk a fennálló nagy gyáripari érdekeket és egyúttal az illető városok érdekeit megvédeni, összhangzatba hozni; azon jobb vidékeken pedig, a hol a mezőgazdaság nincs egyenesen ráutalva ezekre, egyelőre a exkontingenssel lehetne segíteni. Ezt voltam bátor úgy elmondani, hogy semmi érdeket ne sértsek, mert minden kérdésnek a megoldása csak így képzelhető, helyes politika mellett. (Helyeslés jobhfelöl.) T. képviselőház! Én egy pár sornak felolvasásával fejezem be beszédemet, (Halljuk! Halljuk '.) és erre nemcsak a t. képviselőháztól, de egyúttal a miniszter úrtól is engedelmet kérek, mert az ő szavait akarom idézni, (olvassa): »Bizonyos az, hogy oly időszakokban, midőn kedvezőtlen üzleti viszonyok és kedvezőtlen konjunktúrák folytán a magántevékenység és magánvállalkozási szellem lanyhul és stagnál, az állam van hivatva magasabb czéljainak és érdekeinek veszélyeztetése nélkül, megtenni az intézkedéseket és közbelépni a saját erejével, a saját eszközeivel helyes közgazgazdasági czéloknak megvalósítására. Ezzel nem akarja azt mondani, mintha az állam hivatva, vagy akárcsak képesítve is volna arra, hogy elfoglalja a társadalmi gazdálkodás szerepét, helyét és annak feladait teljesítse. Sőt ellenkezőleg, a legveszedelmesebbnek és legkárosabbiiak tartja azt az irányzatot, mely mindent az államtól vár, az államtól kér és minden feladatnak a megoldását az államra akarja hárítani. Csak jelezni akarta a kormánynak azt a komoly szándékát és elhatározását, hogy valamint eddig tette úgy, ha szükséges, a jövőben még fokozottabb mértékben is, kész a saját erőivel és eszközeivel a társadalmi gazdálkodásnak segítségére jönni helyes és egészséges czélok megvalósítása végett és kész a maga erőit és 29*