Képviselőházi napló, 1896. XXVIII. kötet • 1900. márczius 19–április 26.

Ülésnapok - 1896-559

559. országos ülés 1900. márczlus 26-án, hétfőn. 207 hogy a tiszti fizetések emelkedtek és a legénységi vacsora engedélyeztetett. Azonkívül a szervezetben beállott egyéb változások folytán is emelkednek a kiadások; nevezetesen a múlt évben 266 tiszttel emeltetett fel a létszám, azonban ennek csak kétharmad része vétetett be a költségvetésbe úgy, hogy a többlet csak az idén jelentkezik, a mi által e czímnél szintén tetemes emelkedés mutatkozik. Azonfelül a katonai nevelő intézeteknél a harmadik évi tanfolyam létesíttetett, tudniillik a Ludovikánál és a főreáliskolában, nemkülönben két hadapród-iskolában ; ezáltal is tetemes emelkedés támad, de még nagyobb lesz az emelkedés a jövő esztendőre, a mikor a Ludov ikában már az egész új létszám összpontosulni fog, a mennyiben a katonai reáliskolákból a növendékek szintén felmennek az akadémiába, úgy hogy a létszám ötvenről százra fog emelkedni. Egyéb szervezeti változások is vannak, nevezetesen a zászlóalj-kürtösök létesítése és a budapesti honvédhelyőrségi kórház létszámfelemelése folytán, továbbá azon létszám felemelése folytán, a mely azért lett szükséges, mert a póttartalékosok behívásánál ki van mutatva, hogy körülbelül 10.000 ember nem részesül az első oktatásban, a melyet a törvény előir, úgy hogy a folyó évben a múlt évihez képest körülbelül 3000-rel több embert kell kioktatni. Vannak azonfelül még kisebb létszám- és fizetésemelkedések, valiimint változások is, a melyek szintén többletkiadást okoznak, azonban ezek részint a múlt évi határozatokon, részint pedig törvényen alapulnak. Miután mindezekből kitűnik, hogy a honvédelmi miniszter úr kellő óvatossággal jár el a kiadások emelkedésénél és mindent megtesz, a mi a honvédség kiképzésére szükséges, ennélfogva ajánlom a költségvetés elfogadását. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Major Ferencz jegyző: Komjáthy Bélai / Ko

mjáthy Béla: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Pártom utasításának engedelmeskedve, kellő rövidséggel akarom jellemezni és akarom indokolni azt az álláspontot, a melyet az a párt, a melyhez tartozom, a honvédség gel és a honvédelmi költségvetéssel szemben elfoglal. (Halljuk! Halljuk!) Hogy ezen feladatomnak egészen eleget tehessek, első sorban azon kérdést kell tisztába hoznom, hogy voltaképen mi az a honvédség; v.ijjon jogos nemzeti aspiráezióuknak kielégítése-e az, avagy csak egy poliiikai konezesszió; mert csak ezek megállapítása után lehet helyesen mérlegelni a honvédségnek úgy szervezetét, mint szellemét és hivatását ebben az országban. (Űyy van! a szélső baloldalon.) A kiegyezésnek egyik sarkköve lévén annak idejében a honvédség felállítása, tehát a mi felfogásunk szerint annak a felállítása, szervezése konezesszió nem lehetett; ennek az országnak minden polgára, még pedig minden pártkülönbség nélkül — méltóztassanak arra az időre visszaemlékezni — tisztán a nemzet igényei kielégítésének tekintették a honvédség felállítását; mindenki úgy üdvözölte, sőt tovább megyek; itt ebben a képviselőházban a pártok egymásra Hezitálva, igyekeztek minden áldozatot meghozni arra, hogy a honvédség, a melyet olyannak tekintettek, mint jeleztem, minden irányban megizmosodjék, megerősödjék, hogy a jövő magyar hadseregnek magva ez által megteremtessék. (Ügy van! Úgy van! a ssélső baloldalon.) A bécsi körök azonban akkor sem tekintették azt ilyennek, hanem esak egy kényszerű konczessziónak, hogy a nemzetet részben megnyugtassák. Ők minden lehetőt elkövettek, hogy az ő ideáljuk, az ő czéljuk valósuljon meg, mindazonáltal igyekeztek a nemzetet reményében meghagyni, hiedelmében elaltatni. (Halljuk! Halljuk!) Hiszen, ha visszaemlékezünk első ide vágó törvényünkre, még akkor a honvédség úgy szerepelt, mint egy önálló fejlődésre és önálló akczióra képes hadsereg, sőt a törvényben még azon körülírás is meg volt, hogy ez a hadseregnek támogatására szo'gál, a mi annyiban is megnyugtató volt, mert még akkor, a mint a törvényből tudni méltóztatnak, a »magyar hadsereg« a törvényben benne lévén, nagyon sok naiv ember volt Magyarországon, a ki annak komolyságában, őszinteségében bízott is. De már az 1895. évi törvényezikkben egész világosan kijelentette ez a nemzet, — mert elfogadta ezt a törvényt — hogy a honvédség nem más, mint az időközileg egészen közössé tett hadseregnek egyik kiegészítő része. Én hivatkozom a t. kormánypárt itt jelenlevő tagjaira, — és azt hiszem, senki sem fog közölök megczáfolni, — hogy az egész akkori kormánypárt minden tagja osztatlanul a honvédséget tényleg a jövő magyar hadsereg magvának tekintette, és azért mégis, a mikor később az igen tisztelt honvédelmi miniszter úr egy ízben —• épen az én felszólalásom után — katonai nyíltsággal kijelentette, hogy soha senkinek esze ágában sem volt a honvédséget másnak tekinteni, mint a közös hadsereg kiegészítő részének, ezt az igen tisztelt többség, a kormánypárt tudomásul vette. Tudomásul vette, pedig az ő lelkiismeretes meggyőződése, lehetetlenség, hogy mást ne súgott volna neki, de hát megszoktuk már azt itt, t. ház, hogy az a lelkiismeretes meggyőződés, és a tudomásvétel bizonyos tényekkel szemben nem szokták egymást mindig fedni. Az intéző körök tehát, a mint mondottam, más eszméből indulva ki, a honvédséget egy kénytelen konczessziónak tekintették, és azért, — nem is tudok jobb szót használni reá — úgy mesterkedtek, hogy a nemzet