Képviselőházi napló, 1896. XXVIII. kötet • 1900. márczius 19–április 26.
Ülésnapok - 1896-559
208 559. országos ölés 1900. márczlns 26-án, hétfőn. hiúságát felhasználva, n nemzetet a látszattal elaltassák. De azért mindig úgy szervezték és intézték a honvédség ügyeit, és a honvédséget magát, hogy az önmagában valami fejlődő és használható testté ne válhassék. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ha tekintjük a honvédséget 1868-ban, a mikor felállították, és ha annak mostani állását nézzük: valamint akkor is csonka testület volt ez, úgy most 32 év után sem mondhatunk felőle más bírálatot. A honvédségnek van gyalogsága, van lovassága, de ne feledjük, hogy csak kilencztized része van meg, a többi része csak papiroson létezik. Ezt nevezik itt keretrendszernek. Már pedig az én felfogásom szerint akkor, a mikor egy században, a hol 263 embernek kellene lenni, csak 32 van, ezt annak nevezni nem lehet. (Zaj a jobboldalon. Félkiáltások a szélső baloldalon .• Halljuk! Halljuk!) A honvédség hadosztályaihoz a tüzérséget, a műszaki csapatokat, a segédfegyvernemeket és most már a vezérkart is a közös hadsereg adja. Mindezeket tekintetbe véve, senki sem mondhatja, hogy ez a kívánt magyar intézmény lenne, ez csak egy üres frázis. A tény az, ha tisztán akarunk látni, hogy mi két hadsereget tartunk fenn és egyik hadsereg sem a miénk. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) A kettő között a különbség csak az, hogy az egyiknek a költségeit viseljük a quóta arányában, a másik költségeit pedig teljes mértékben mi viseljük. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Noha az a párt, a melyhez tartozom, évtizedeken kérésztől, — mert mindig abból indult ki, hogy ez a honvédség mégis a jövőnek magva, — mindig sürgette, hogy a honvédséget lássák el tüzérséggel, ma már ilyesmit sem merünk sürgetni, mert tudjuk, hogy a közel jövőben ez be fog következni, de nem azért, hogy a mi ideáink megvalósuljanak, hanem azért, hogy azon szükséges tüzérség költségeit a magyar hiúság viselje. (Úgy van! Ügy van! a szélső baloldalon.) Mert a törekvés az volt mindig, a mint mondtam, hogy a honvédség önmagában erőt ne képviseljen, de azért a közös hadseregnek erejét mégis emelje. A tervezetet mindig úgy alkották meg, hogy ezen czélnak legyen az eszköze. A honvédség kardinális hibája ez a tökéletlen szervezet. Hiszen ha kiképzett csapatokat akarunk, akkor az teljesen lehetetlen máskép, minthogy az teljes létszámában fennálljon. A mai szempontból, a mit csinálunk, az sok költségbe kerül és méltóztassék elhinni, hogy az az összes költség tökéletesen kárba vész. Azt akarják, hogy a 35 napi fegyvergyakorlat alatt, — mert csak akkor teljes a létszám, —- gyakorolják be a honvédséget. Én azt hiszem, hogy ez teljesen lehetetlen. Zászlóaljak, ezredek, dandárok és hadosztályok csak névleg vannak meg. Azokat, a melyek azon harmincz nap alatt vannak betöltve, kiképezni nem lehet. Természetes, hogy ennek a következménye az, a mint tudjuk is, és ezt egyszer már felhoztam a képviselőházban, hogy a nagy hadgyakorlatok alkalmával a király nem lehetett valami nagyon megelégedve a honvédség kiképzésével, és daczára annak, hogy mindenki látta és tudta, hogy a kiképzés lehetetlensége a rossz szervezetből következik, azért mégis nagyon sok honvédfőtisztnek kellett e miatt állását elhagyni. A honvédség felállítása óta csak két változás történt. Az egyik változás az, hogy felállításakor minden zászlóaljban egy század volt, most van négy. Ezt elismerem, hogy haladás. A másik pedig, — a mi már nem olyan örvendetes, — hogy szaporították azokat a magasabb rendtí hatóságokat és parancsnokságokat, a melyek ama kilencztized részében üres csapattesteknek katonai közigazgatási és taktikai vezetésére vannak hivatva. Ezek olyan bőven vannak organizálva, a mint ezt, ha jól emlékszem, a pénzügyi bizottság ülésén is bátor voltam felhozni, hogy az összes költségnek, a mi 40 millió koronára megy, egynegyed részét felemészti, úgy, hogy ezt a jelenlegi honvédséget, a hogy azt a mai formájában látjuk, olyan makrokephalusz-féle alakhoz hasonlíthatjuk, a melynek nagy feje Van, de a melynek többi testrészei elenyészően kicsinyek, hátramaradtak fejlődésükben és ki nem fejlődtek. Én nem hiszem, és nem hihetem, hogy legyen valaki, a ki ilyennek képzelte, ilyennek akarta azt a honvédséget, a melyért 1868-ban úgy lelkesültünk. De, t. ház, ha még csak ennyi volna. De ez csak tisztán külső alakja a honvédségnek. Azonban, ha helyesen akarunk bírálni és ha helyesen akarunk állást is foglalni, akkor itt egy kissé mélyebben tekintve, meg kell néznünk azt is, hogy mi rejlik a honvédségben, milyen szellem hatja át azt a testületet. Nekem az a meggyőződésem, hogy ha mesterségesen, bizonyos czéllal nem hatottak volna közre arra, hogy milyen legyen a honvédség szelleme, ez a szellem csak olyan lehetett volna, csak olyan lett volna, csak olyan maradt volna, a milyen az egész nemzetben van. De ez a magától következő magyar nemzeti szellem sohasem volt inyére azoknak, a kik a katonai dolgokban oly nagy hatalommal és rendelkezési joggal birnak, és a menynyiben ők a houvédséget csakis konczessziónak tekintették, igyekeztek ott mindenkor ezen szellemnek leszorítására és más irányba való terelésére. Hogy egyébre ne hívjam fel a t. ház figyelmét, csak feltüntetem, hogy igenis szükségesnek látták a Heutzi-szobor vagy siremlék— vagy hogy nevezik, — felállításának, tiszteletére a honvédséget kivezényelni; de mikor az október . 6-iki ünnepélyre kellett volna megjelenniük, a