Képviselőházi napló, 1896. XXVIII. kötet • 1900. márczius 19–április 26.

Ülésnapok - 1896-556

656. országos ülés 1900. márczius 22-én, csütörtökön. 135 Tóth János jegyző í Rátkay László ! Bátkay László: T. ház! Ha azért kellene felszólalnom páríom nevében, hogy bírálatot gyakoroljak azok felett a tervek és törvényjavaslatok felett, melyeket az igazságügyi kormány a jövőben alkotni fog, akkor majdnem megvolnék fosztva a szólás jogától, mert igazságügyi terveket nem látok. Pedig keresem az igazságügyi kormány politikáját, mert hiszen a költségvetés megszavazása nem egyéb, mint jóváhagyás és anyagi fedezet adása arra nézve, hogy mi fog történni a jövőben, vagyis, hogy az igazságügyi kormány mit akar tenni. Erre nézve teljesen sötétben vagyok. A t. előadó úr ajánlja a költségvetés elfogadását a bizalom indokán és semmi egyéb alapon. Nekem és pártomnak ez a bizalma nincs meg, és ép azért beszédem további folyamán nem azt fogom birálat alá venni, hogy mit akar az igazságügyi kormány, hanem keresni fogom, mik a mulasztásai a múltban. Egyre a t. előadó úr beszédjéből visszatérek. Azt mondja, hogy az igazságügyi kormány most már 42 millió koronát ad az igazságügyre, tehát elérte azt a szintet, a mit a külföldi államok költségvetésűkben az igazságügyre fordítanak, de szerinte egy kis különbség még van. Én is azt mondom, hogy egy kis különbség vau, ez pedig az, hogy míg minden más állam azt, a mit az igazságügy révén bevesz, az igazságügyre el is költi, tehát az igazságügyön nyerészkedni nem akar, ezzel szemben épen Magyarország az, a mely az igazságügyön is nyerészkedni kivan. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon,.) A költségvetésben nincs kimutatva egész hajszálnyira, hogy a bélyegilletékekből mi jön be, pedig ez az igazságügynek bevétele. Azt hiszem, hogy politikából nem mutatja ki a t. pénzügyminiszter úr, mert ha kimutatná, könnyű volna nekünk bemutatni azt a tételt, a mely a maga valóságában lealázó, hogy a magyar állam még az igazságügyön is nyerészkedni kivan. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Szeretjük említeni, t. ház, az önálló magyar államot, és a miniszteri padokról még hozzáteszik : a magyar nemzeti államot. Szerintem tehát minden tárczának külön-külön véve kötelessége arra a nagy czélra törni, a mely a nemzeti állam megerősítésében és kiépítésében áll. Ugyanezen czélra kell törekednie főbb vonásaiban az igazságügynek is, mert igaz, hogy egyik jelszava az igazságügynek az, hogy az igazság maga az államok alapja, de szerintem egyúttal az igazság kard is az állam kezében, mely erejét adja. A jogegység épen olyan szükséges egy magyar nemzeti államnál, mint a mily szükséges az egység a nyelvben, az érzésben, a hadseregben. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Jogegység pedig Magyarországon még mindig nincs. De nemcsak az a szomorú, hogy nincs, mert hiszen ez az önkényuralomnak a keserves következménye, de 32 év óta éljük alkotmányos életünket és nem teszünk kellő lépéseket arra, hogy a jogegységet megteremtsük. Én ennek az okát nem keresem egyébben, mint igazságügyi kormányunk kényelemszeretetében, és mint mindenütt, itt is a garas kérdésében, a pénzügyi hiányban. Vájjon a magyar állam szempontjából helyes-e más törvények alapján ítélkezni Erdélyben, máskép Fiúméban, máskép a határszéleken? Ez a jogegység, ez az az út, a mely a magyar nemzeti állam megteremtésére vezet? Első kívánsága tehát pártunknak, melyet az igazságügyi kormány elé terjesztek, hogy kitartó szorgalommal igyekezzék a jogegységet megteremteni. Az előadó úr felemlítte, hogy bizalommal lehetünk az igazságügyi kormány politikája iránt, mert hiszen a törvényelőkészítő bizottság működik, és nemsokára az eredményt , a t. ház látni is fogja. Én már több izben felvetettem és ezúttal is felvetem a t. igazságügyminiszter úr előtt azt a kérdést, nyugtassa meg a házat, mikor fog az az időpont bekövetkezni, hogy a magyar magánjog elkészítve, itt a ház asztalára le lesz téve? A ki ismeri egész nagyságában ezt a gondolatot, hogy magyar magánjog, az igazán csodálkozni fog azon, hogy lehessen egy ország, mely 32 éven át alkotmányos életet élt, magánjog nélkül! Nemcsak a polgárokra van nagy sérelem ebben a tudatban, hanem lealázó tudat is van benne, hogy egy alkotmányos ország magánjogát nem tudja megalkotni, és midőn magánjogi kérdéseket birál a magyar bíróság, folytonosan kölcsön kell kérnie az osztrák magánjogot és abból intézni el a magyar polgárok vitás kérdéseit. Hogyha a megalkotásnak nincs egyéb akadálya, mint tisztán a pénzügyi kérdés, akkor, — mint előbb említettem, — ne nyerészkedjék a magyar állam az igazságügyön, hanem azt a 10—12 millió többletet, melyet az igazságügy hajt neki, for' dítsa arra, hogy ezen törvényeket megalkossa. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A mi a bűnvádi eljárás életbeléptetését illeti, ámbár az ellenzéknek egyedüli feladata az, hogy bíráljon, nem pedig, hogy dicsérjen, az igazságérzet hajt engem arra, hogy az igazságügyminiszter úr előtt a bűnvádi perrendtartás szabályszerű és gyors életbeléptetéséért az elismerés zászlaját meghajtsam. De ennél azután többet nem mondhatok, mert attól félek, hogy az új büntető eljárási törvény, a melyet igazán a jogérzés és az emberszeretet diktált a magyar törvényhozásnak, s mely ennek dicséretére is válik, a végrehajtásban, különösen abban az egy részben, hogy az előnyomozat a közigazgatásra van