Képviselőházi napló, 1896. XXVIII. kötet • 1900. márczius 19–április 26.

Ülésnapok - 1896-556

136 556. országos ülés 1600. márczins 23-én, csilt5rt8k8n. bízva, meg fog fenekleni, másik részében pedig, nem lévén megbízható községi közegeink, a ceendőrségre hárítunk igen nagy részt. Ennek következménye pedig az lesz, hogy a legnagyobb kínzással és kegyetlenséggel fogják sok esetben megejteni az előnyomozást. Akárhányszor volt alkalmam tapasztalni, hogy ott kint a vidéken valakit, a ki tisztán gyanú alatt áll, meglánczolva visz két, vagy négy csendőr a bíróság elé; s midőn az ilyenkor visszakapja szabadságát, mert ártatlanul volt meggyanúsítva, mindig az az érzés van bennem, hogy ezzel a magyar honpolgárral szemben a magyar állam egy helyrehozh itatlan btínt követett el, mert meggyalázta őt legnagyobb emberi tulajdonában, méltóságában és önérzetében. (Igaz ! Úgy van! a szélső baloldalon.) Tudjuk, be van jelentve, hogy nemsokára a magyar képviselőház elé jön a bűntető törvénykönyv revíziója. Felhívom itt a t. igazságügyi kormánynak figyelmét arra a kérdésre, vájjon még továbbra is fentartandónak tartja-e a halálbüntetést? Nem fogom a t. háznak — ne méltóztassanak rossz néven venni, hogy ezt a jelzőt hozzáteszem : ennek a fáradt háznak — figyelmét hosszasan igénybe venni, mert hiszen százados emberi küzdelmek és eszmék tusája érlelte meg ezt a kérdést, de én azt tartom, hogy a t. igazságügyi kormány azt már mélyebben tanulmányozta és meggyőződött arról, hogy eltekintve attól a tételtől, hogy az állam nem veheti el azt, a mit nem az állam adott, a tapasztalat is mutatja, hogy czélszerfíség szempontjából sem éri el a halálbüntetés azt, hogy megtorló, félemlítő hatása legyen. Ha Magyarország szeret tetszelegni azzal, — és igen sok kérdésben meg is érdemli, hogy tetszelegjen,— hogy az igazságnak, felvilágosodásnak és előrehaladottságnak, a szabadságnak bajnoka, akkor álljon be Magyarország az elsők közé, a kik a halálbüntetést äz ő bűnvádi törvénykönyvükből kitörlik. Visontai Soma: Svájczban már el van törölve! Rátkay László : Nagy mulasztásai vannak az igazságügyi kormánynak a telekkönyvi ügyek rendezése tekintetében. Ez is oly kérdés, a mely 32 év óta megoldva nincsen és a mely nem is törvény alapján, hanem a rémuralomban kibocsájtott rendelet nyomán intéztetik el nálunk. Ezen nyugszik telekkönyvi rendtartásunk. Megszégyenítő az, t. képviselőház, hogyha egy magyar biró telekkönyvi ügyben tisztán és világosan akar látni, akkor asztalán pátensek, osztrák rendeletek, a német és franczia törvényhozás munkái vannak ott kisegítőül, csak magyar törvényt és magyar útbaigazítást nem lehet ott találni. A rendeletek tömkelegében pedig, — azt hiszem, hogy a t. miniszter úr nekem igazságot fog e tekintetben adui, — eligazodnia nem lehet. Pedig rendkivííl fontos ügyek vannak kötve a telekkönyvi rendezésekhez. Hiszen a hitelnek a telekkönyv egyik leghatalmasabb eszköze. Nem lehet eléggé megróni ebben a tekintetben nemcsak a jelenlegi, hanem a múltba visszamenőleg is igazságügyi kormányzatunkat, hogy a telekkönyvi ügyek rendezését kezéből kibocsájtottä, telekkönyvi törvényeket egyáltalán nem alkotott, sőt a telekkönyvi ügyek rendezésének keresztülvitele most is elhanyagoltatik. Úgy tudom, hogy az igazságügyi kormány már három év előtt jelezte azt, hogy magában az igpzságiigyminisztériumban egy osztályt állít fel, a melynek egyéb teendője nem lesz, mint a telekkönyvi ügyek rendezésével foglalkozni, a helyszinelési felvételeket eszközölni. Úgy tudam, hogy ez az osztály felállítva még máig sincs. Kérve kérem a t. igazságtigyminiszter urat, fordítsa figyelmét először a telekkönyvi törvények meghozatalára, a telekkönyvi ügyek rendezésére, a tényleges birtoklási eljárás szabályozására, és ezzel kapcsolatosan felhívom figyelmét a t. igazságügyi kormánynak a telekkönyvi hivatalnokok fizetésének rendezésére. Ha valahol van óriási sérelem, a fizetésiét rendező 1893 : IV. törvényezikk végrehajtásában van a legnagyobb sérelem épen a telekkönyvi tisztviselőkkel szemben. Úgy látszik, a t. igazságügyi kormánynak kikerülte a figyelmét, hogy midőn három évvel ezelőtt a szóbeli eljárást rendeztük a sommás ügyekben, törvényünkbe bevettünk egy kikötést, a mely azt mondja, hogy az igazságügyi kormány utasíttatik arra, hogy a sommás visszahelyezéseknek kérdését rendeletileg szabályozza. Igen sokszor emlegették itt, t. képviselőház, és emlegették a t. kormányok is a kisembernek kérdését. Úgy látszik azonban, hogy a t. háznak van egy olyan ideális kisembere, a kinek helyzetén itt szóbelileg mindig segít, de a gyakorlati életben és odakünn rajta soha segítve nincs. A sommás visszahelyezés rendezése igen nagy részben a kisember érdeke. Hiszen a határvillongások, az elszántás, az elfoglalások kérdése nyugszik ezen. Most tisztán csak a gyakorlat, sőt azt mondhatnám, igen sokszor csak a tiszta világos ész vezeti az előljáró birót abban, hogy mit tegyen. Már czélszerűségi okok is megkövetelnék, hogy a kérdéses rendelet minél előbb ki legyen bo sátva, de a törvényhozásnak egyenes parancsa is kötelezi rá az igazságügyi kormányt. Ezzel kapcsolatban ismét visszatérek a kisember kérdésére. Nem fordítunk még ma sem elég gondot a szegény, a kisebb nép ügyeinek rendezésére. Például bátran elmondhatom, — mert így van, — hogy a szegény magyar parasztnak igazsága Magyarországon még ma sincs. (Úgy van! a szélső baloldalon.) A húsz forinton aluli