Képviselőházi napló, 1896. XXVII. kötet • 1900. márczius 2–márczius 17.

Ülésnapok - 1896-543

543. országos Ülés 1900. inárczins 6-án, kedden. 75 adatott. Kénytelen leszek tehát mai felszólalásom alkalmával arra is visszatérni. Mindenekelőtt azonban előre jelezni óhajtom, hogy én két irányban szólalok fel a mai napon. Először nyersterményeinknek, főleg a gyümölcsnek és szőlőinknek exportjára, illetőleg exportját gátló akadályokra óhajtom felhívni az igen tisztelt kereskedelemügyi miniszter úr figyelmét. Egyúttal rendkívül örvendek azon, hogy jelen van a t. földmívelési miniszter úr is, mert részben ezen általam felhozandó kérdések mind a két tárcza keretébe vágnak. Másodsorban felszólalásomban a budapesti túltengő malmoknak kártékony behatását a mai búzaárakra, a mi a közgazdaságnak kétségtelenül hátrányára van, kivánom megvilágítani. Én elismerem az igen tisztelt kereskedelemügyi miniszter úr igyekezetét cs azt, hogy az ember, ha alapos, megindokolt figyelmeztetéssel hozzáfordul, rögtön kellő támogatásban részesül. Kiemelhetem azt is, hogy úgy az államvasutak, mint a posta részéről, ha mint nyerstermelő bizonyos kártékony hatású bajok és körülményekre figyelmeztettem, a legnagyobb előzékenységgel találkoztam és a bajokat tényleg orvosolták is. Azt hiszem azonban, hogyha az ember káros jelenségeket akar beigazolni, a legkönynyebb és a legnagyobb hiedelemre talál az, a ki saját tapasztalatait adja elő. Én nagy szeretettel foglalkozom a kertészettel. Hogy mi adta nekem ezea eszmét, valószinííleg az, hogy beláttam már 15 évvel ezelőtt, hogy a torontáli viszonyok közt, részben az ármentesítés, részben a magas adó és mindenféle terhek növekedésének következtében, az a birtok, a mely véletlenül az én tulajdonomat képezi, ma-holnap nem képes meghozni annak a kellő jövedelmet, hacsak nem fejlesztem más irányban annak müvelését. Én a 85-iki országos kiállításkor — nem tudom emlékeznek-e t. képviselőtársaim, — gyönyörű karfiolokat állítottam ki és ha jól emlékszem, nagy aranyérmet is kaptam. A reá következő évben Budapest környékén minden kisbirtokos, minden gyümölcstermelő karfiolt termelt, mert azt hitték, hogy így hamar lehet milliomossá az ember. Ennek következménye az volt, hogy oly nagy konkurenczia támadt, hogy a következő esztendőben, pedig meglehetős nagy területem volt ezzel beültetve és locsolásra volt e terület berendezve, a drágább fuvardíjak folytán is már nem voltam képes a Budapest környékén termelt karfiollal konkurálni, mert hisz az idevalók is majdnem ingyen árusították azt a piaczon. A karfiolnak az a természete, hogy egy hónapig, szeptembertől októberig érik, azontúl pedig megszűnik. Ezt csak azért hoztam fel, mert jelezni kívántam, hogy a mi közönségünk mennyire igyekszik áta Jakúlni és olyan dolgot termelni, a melyből hasznot lát. Ilyen czikkekből azonban nem látunk hasznot, ha azt sokan termeljük, mert tönkre teszszük, agyon konkuráljuk egymást. Én nagy köszönettel tartoztam ezen tapasztalatért, ez vitt rá engem, hogy a konyhakertészettel hagyjak fel, mert távol lakván a fővárostól, a fuvardíjak idáig a nyersterményt megölik. Áttértem tehát a szőlőültetésre. Ültettem szőlőt, de mielőtt az termett volna, annak a piaczárói óhajtottam gondoskodni és megvettem a kecskeméti állami mintatelepnek szőlőtermését. Inkompatibilitás esete ugyan nem forgott fenn, mert arra tetemesen ráfizettem, (Derültség balfelől) hanem azért vettem meg, hogy már előre piaczot szerezzek magamnak a külföldön azon időre, midőn a sajátom teremni fog. Már akkor arra a tapasztalatra jutottam, hogy a gyümölcscsel Németrországban abban az időben lehetett konkurálni; ez volt azelőtt 7—-8 esztendővel. De nem akarok túlságos sok részletekbe bocsátkozni, (Halljuk! Halljuk!) csak röviden érintem, hogy a szőlőnek rendkívüli kedvező piacza volt akkor Berlinben. Ezt ugyanis a nagymarosi svábok teremtették meg, de azután el is rontották, a mikor jött a philloxera, mert kupeczkedni kezdtek vett szőlővel, melyek piáczukat ismét elrontván, elvesztették, miglen ezután Veronából hozván szőlőt Berlinbe, azzal megcsinálták az olasz szőlőnek a berlini piaczot. Az olasz szőlőnek az a sajátsága, hogy sokkal keményebb a bogyója és így a szállítást jobban állja és épen érkezik oda. Azonkívül az olasz kormány kedvezőbb fuvardíjtételt állapított meg a szőlőre, mint nálunk van, úgy, hogy a marosi sváb a veronai szőlőnek meg tudta csinálni a piaczot Berlinben. A mi saö'lőnk pedig, a melynek a gyümölcse, a bogyója sokkal puhább, a szállítást nem állja ki ily jól, az rendvivűíi nagy óvatosságot igényel, hogy épen érkezzék oda és egy bizonyos időn túl a csomagolt állapotot sem tűri. Én kisérletekeket tettem és vaggonokban darabárúként, kosarakban adtam föl a szőlőt, saját ügynököt tartom odakint Berlinben és eredményt mégsem tudtam fölmatatni, mert már az olasz szőlővel nem bírtam konkurálni. Azután arra a gondolatra jutottam, hogy tekintettel azon kedvező körülményre, hogy a Németországgal kötött posta-kartell következtében a fuvardíj az 5 kilós csomagoknál Hamburgig, vagy Berlinig sokkal olcsóbb, mint vasúton, hogy postán szállítom métermázsánként 5 kilós csomagokban a szíílőt, mert így sokkal többet takarítok meg, mintha a vasúton, gyors, illetve teherárúként határidőhöz kötve küldöm azt. 20 kosár ugyanis, a mely egy métermázsát tesz postán szállítva 6 forint 40 krajczárba, holott a vasúton 15 márka és 3 pfenningbe kerül, a mi körülbelül 8 forint 60-70 krajczárt tesz. A szállítás 10*