Képviselőházi napló, 1896. XXVII. kötet • 1900. márczius 2–márczius 17.
Ülésnapok - 1896-542
56 S42. országos ülés 1900. mározius 5-én, hétfőn. mennyi összeget kap, hanem az alkalmazott tisztviselők jogainak megvédésére is gondja volt. Még egy kérdést akarok felvetni, mielőtt áttérnék beszédemnek igazi tárgyára, mely a dunai hajózásra vonatkozik és ez a kereskedelmi utazók kérdése. Én, t. ház, a magyar kereskedelem szabadságát korlátozni nem akarom; az azonban, a mi különösen a gazdasági gépek eladása körül történik, az már nem a kereskedelem szabadsága, hanem az egy nagy baj, valóságos csapás nemcsak a vidékekre, hanem magára a magyar kereskedelemre. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Nekem nincsenek adataim kezemben arra vonatkozólag, hogy mi történik az országban; de vannak adataim arra nézve, hogy mi történik a kerületemben. A kerületemben nincsen több község, mint 21 és mégis már majdnem százra megy azon visszéléseknek a száma, a miket csak nekem bejelentettek választóim. Nem tudom, mik történhettek ott, a miket nem jelentettek be. Egy-két esetet elmondok. Tények. Nevekkel szolgálhatok mindig. Megjelenik az ügynök és azt mondja az illetőnek, — ezt három nap előtt hallottam a községi bírótól, — a községházában megjelenik az ügynök, mondván: Hallottam, hogy önnek egy beteg fia van, a kit meg akar gyógyítani, és azt hallom, hogy fiát ki akarja képeztetni gépésznek, így van-e? így van. Akkor kérem, irja alá ezt az írást, hogy el ne felejtsük nevét és gondoskodunk róla. És 3 hét múlva értesítik a bírót, hogy egy 7000 forint értékű gőzgépet küldenek neki és három nap múlva már az összes birtokaira betáblázták az összeget. Egy másik esetet is elmondok. Ebben az államvasutak is benne vannak. Szintén megjelenik egy ügynök egy polgárembernél és ajánl neki egy vetőgépet. Az illető elfogadja és kap egy cséplőgépet szintén 7000 forint értékben. Ezt feladták az államvasuton, természetesen azzal, hogy »az Ön kárára és veszélyére*. A magyar államvasút szállítja a gépet, Ercsinél szélvész támad, felborítja a vasutat, a gép összetörik; azt az embert megperelik, 7000 forintját elveszti, összes vagyona rámegy. A magyar államvasút azt mondja : Vis major, én nem segíthetek. Az eladó azt mondja: károdra és veszélyedre tortént. Egy szegény magyar honpolgár tönkre van téve. (Mozgás a bal- és szélső baloldalon.) Törvényileg megvan az igazság, de, hogy igazán, lélekszerint meg van-e az igazság, annak bírálatát a t. miniszter úrra bizom. (Mozgás a bal- és szélső baloldalon.) Áttérek most arra a kérdésre, a melyre beszédem igazán czéíoz, de előre mondom, hogy e tekintetben is rövid leszek. A hajózási kérdést értem. T. képviselőház! Az a szerencse, hogy hajózható folyamaink, a Duna, Tisza, vegyük még a Drávát és a Szávát is, nem várták meg a magyar törvényhozás intézkedéseit, hanem folynak maguktól. Mert ha nem maguktól folynának, hanem állami intézkedést akartak és vártak volna, bizony nem volnának folyóink! A kiegyezésünk óta minden a vasútépítésekre ment. Miért? Hazafiság szempontjából? Elismerem, bizonyos százalék lehetett benne hazafiság is, legnagyobb részben azonban a magánhaszon játszott itt közre. A viczinális vasutak építésénél igen nagy hasznot lehetett félretenni, a gőzhajók és vizi utak készítésénél nem. Ez az oka a valósággal nevetséges állapotoknak. Méltóztassék a törvénytárakat elolvasni. Tengeri hajózásra vonatkozó törvények vannak rakásszámra, a Dunáról, Tiszáról szóló törvény még nincs. Bejön a Duna Dévénynél, kimegy Orsovánál, és szó sincs róla, hogy valaki utána nézne a dolgoknak, hogy az állam kellően ellenőrizné a hajózás kérdését. Igazán bámulatos, hogy a sikkasztó urak miért mennek vasúton. Üljenek Dévénynél ladikra és menjenek Orsováig, senkisem kérdi tőlük, mi járatban vannak. A kis Románia, a melynek hajózási szerződése törvénytárunkba be van czikkelyezve, máskép tesz. Bármily hajót, ha ott kiköt, ott van az állami hajófelügyelőség, vagy a parti kapitányság, ellenőrzi, mit akar, miért jött, ellenőrzi a ki- és berakodást. Nálunk még itt a fővárosban sincs parti kapitányság. Hiszen előre látom, hogy csak valami óriási katasztrófát kell bevárni. Ezerre és ezerre megy az átkelések száma a kis csavargőzösökön. Hát ezek nincsenek kitéve veszedelmeknek? Nem kaphatnak léket? A gép nem robbanhat szét? (Mozgás a szélső báloldalon.) Lesz ott segítség? Talán egy-két ladik. Megvárjuk, míg igazi nagy katasztrófa lesz, akkor aztán fogunk rajta gondolkozni, hogy 30 évig nem jutott eszünkbe, hogy a révkapitányságot felállítottuk volna, és gondoskodtunk volna arról, hogy legalább a fővárosban legyen állandó ellenőrzés, a mint van Romániában. De nemcsak ezek a kérdések vannak itt, t. képviselőház. Igen nagy vesztesége van a magyar államnak ebből. Szállítási adónk megvan, ugyebár? A gőzhajózási társaság, a császári királyi szabadalmazott és a magyar folyamhajózási társaság fizeti a szállítási adót; a többi, a román, szerb, a délnémet hajózási társaság nem fizeti; évek hosszú sora óta nem fizeti. Ezrekre és ezrekre megy a veszteség, a melyet a magyar állam szenvedett, nem is szólva arról, hogy mégis nevetséges, hogy míg a magyar hajók fizetik a szállítási adót, az idegen társulatok nem fizetik, tehát olcsóbban versenyezhetnek velünk, mint mi magunk. (Mozgás a bal- és szélső baloldalon.)
