Képviselőházi napló, 1896. XXVII. kötet • 1900. márczius 2–márczius 17.

Ülésnapok - 1896-550

230 550< országos Blés 1900. märczius 14-én, szerdán. kedései irányadók; ez a törvény pedig viszont úgy rendelkezik, hogy a felmondási 12 hónap előtt hat hónappal Ausztria, ha fel akarja mondani, Magyarországgal, Magyarország, ha fel akarja mondani, Ausztriával, erre nézve tárgyalásokba kell, hogy már bocsátkozzék. Tehát a jövő esztendőben minek lesz már itt az ideje? A tényleges tárgyalásoknak a felmondás kérdésében. És minthogy a tényleges felmondás kérdésében való intézkedésnek az ideje már a jövő esztendőben itt van, azt gondolom, hogy annak meg nagyon itt van az ideje, hogy ez a kérdés ma már vita tárgyává tétessék, hogy az ország közvéleménye megnyilatkozhassék azzal a súlylyal és azzal az erélyes hanggal, a melyből megértse mindenki, az osztrák is, az udvar is, hogy ezen szerződésnek meghosszabbítására, Magyarország részéről, senkisem számíthat, (Igaz! Ügy van! a széhő baloldalon.) hogy nem fogjuk megengedni ezeknek a szerződéseknek sem megújítását, sem a lejárati idő kitolását. Bocsánatot kérek, t. képviselőház, ha talán kissé hosszabban foglalkoztam ezzel a kérdéssel, (Halljuk/ Sálijuk!) azonban szolgáljon mentségemül, hogy akármennyit beszéljenek is a merkantilisták. . . . Kubik Béla: A kufárok! Szinay Gyula: . . . Magyarország ma is az, a jövőben is az fog lenni, a mi volt ezer esztendőn keresztül, főleg és mindenekfelett földmívelő ország. Tehát a földmívelési érdekekre kell fősúlyt fektetnünk, a földmívelés érdekeit dtell első vonalon szivünkön hordanunk. Magyarországon, t. képviselőház, többé-kevésbé gazda mindenki. A pap, ügyvéd, orvos, kereskedő többé-kevésbé gazdálkodással is foglalkozik. Miért? Mert mi magunkkal hoztuk ezer esztendővel ezelőtt az előszeretetet az anyaföldnek miveléséhez. Mi bymnuszt énekltink a földről, a melyen élnünk, halnunk kell. Nekünk vérünkké vált vér, hogy a szent föld rétegeiből aranykalászokat kell elővarázsolnunk, és igaza van annak a közgazdasági Írónak, a ki azt mondja, hogy a czivilizáczió a földön búzakalászszal a kezében jelent meg. Azonban, t. képviselőház, nemcsak a szoros értelemben vett mezőgazdasági produktumainkban fenyeget minket válság, hanem termelésünknek egy másik, jelentékeny ágában, a bortermelésben is. Nincs ára a bornak sem, sőt ma már azt lehet mor.clani, hogy e tekintetben talán még rosszabb a helyzet, mint a búzánál, mert a bort nyomott árak mellett is alig lehet eladni, ez pedig rendkívüli veszedelem, a melyet kicsinyelni épúgy nem lehet és nem szabad, a minthogy bűn volt kicsinyelni annak idején a filloxera pusztítását. (Igaz! Úgy van! a szélső haloldalon.) De az akkori kormány, a Tisza-kormány keveset törődött evvel . . . Madarász József: Hisz maga a kormány is filloxera volt! (Derültség a szélső báloldalon.) Szinay Gyula: . . . mintha nem tudta volua, hogy Magyarországon a bortermelés értéke körülbelül egy ötödét képezi a búzatermelés értékének, mintha nem tudta volna, hogy ebben egy óriási nemzeti vagyon megy tönkre, és hogy ezzel egy óriási adóalap vész el, mintha nem törődött volna azzal, hogy a kis exiszteneziáknak és a munkásoknak százezrei mennek ezáltal tönkre. Ma már nem így áll a dolog; és itt a magam részéről is őszinte elismeréssel adózom a földmívelési miniszter úrnak, a kinek ügybuzgósága és odaadása ezt a múlt kormányok bííne által meghalni engedett gazdasági ágat új életre ébresztette. (Helyeslés és éljenzés a jobb- és baloldalon.) Rohamosan folyik a regeneráczió munkája, sőt folyik az eddig sivár homokterületeken is; és itten talán kissé nagyobb mértékben is, mert itt attól lehet tartani, hogy ezekben a könnyű homoki borokban könnyen állhat elő túlprodukczió, minélfogva itt, t. képviselőház, — értve a homoki telepítéseket, — nem is annyira a telepítésre való buzdításban kellene már az állam törekvésének szerintem állani, mint az arról való gondoskodásban, hogy a termények értékesítésének módját megtaláljuk. Elismerem azt is, hogy a miniszter úr itt is feladata magaslatán áll, a mennyiben az e téren fenyegető veszélyt nem nézi összedugott kezekkel. Ha a borválságnak — mert már így lehet ezt ma nevezni — okait keressük, ezeket a következőkben vélem megtalálni. Túltermelésről ezen a téren ma még nem lehet beszélni; mert tudjuk, hogy Magyarországnak és Ausztriának borszükséglete Magyarország és Ausztria bortermelésével koránt sincs még fedezve. A borértékesítés pangásainak okait szerintem a következőkben lelhetjük meg: a borhamisításban, az erre vonatkozó tör s?ény fogyatékosságában, a pálinka élvezetének mértéktelen elterjedésében, a kereskedelmi és pénzügyminiszterek olyan .intézkedéseiben, esetleg olyan intézkedések elmulasztásában, a melyek a földmívelésügyi miniszter úr tevékenységét paralizálják, továbbá itt is, — mint a búzánál, — a közvetítő kereskedelem visszaéléseiben, az olasz borban, és végűi az Ausztriával való közösségben. Ezekről kívánok nagyon röviden megemlékezni. A mi a borhamisítást illeti, távolról sem tagadom, hogy az utóbbi időben a borhamisítás üldözése terén nagyon sok történt. Hiszen az a körülmény, hogy a borhamisítási bűn és manipuláczió megszűnt szabadalom lenni, már magában véve óriási eredmény. Annak a bűnnek gyökerei azonban sokkal mélyebben feküsznek, semhogy