Képviselőházi napló, 1896. XXVII. kötet • 1900. márczius 2–márczius 17.

Ülésnapok - 1896-549

206 549. országos ülés 1900. márczlus 13-án, kedden. gazdasági előnytől eltekintve, felhívom a t. miniszter úr figyelmét arra, hogy ma, a mikor a fiúnevelés számára a szakiskolákat megnyitja és a növendékek a nemzetiségi vidékekről odamennek és ott elsajátítják a magyar nyelvet, ha visszamennek a saját talajokba, nincsen senki, a kivel nyelvismeretüket gyakorolhatnák és továbbfejleszthetnék, holott ha nők számára is nyitna ilyen tanfolyamot, méltóztassék nekem elhinni, akkor a nemzetiségi szempontból is a mi erősítésünk következnék be. De, t. képviselőház, ne méltóztassék feledni, hogy azok a női kézre váró teljesítmények a gazdasági életben nagyobb értéket, nagyobb hatást képviselnek, mint az az egy évi gabonatermés átlagos bevétele. Azért nagyon kérem a t. miniszter urat, hogy e részben gondolkozni méltóztassék, és itt ne csábítsa el talán az, hogy más államokban ilyen irányban nem gondolkodtak, ámbár a mint tudom, Németországban ily irányú intézkedés is van, hanem más államokban azért nem kellett ebben az irányban gondoskodni, mert ott nincsenek meg azok a nemzetiségi velieitások, a melyekkel szemben nekünk a magunk megerősítésére védekezni kötelességünk. T. képviselőház! Hogy az elismerést folytassam, egész határozottan merem állítani, hogy a szőlészet terén nagy érdemeket szerzett magának a t. miniszter úr, és épen ily elismeréssel vagyok iránta a tejgazdaság kiterjesztéséért is, Azonban engedje meg a t. miniszter úr, hogy még elismerésem közben is megtegyem azon kritikai megjegyzéseimet, amelyek megszivlelése talán nem lenne hátrányára. A tejgazdaság tekintetében feltűnt nekem, — mert utána néztem a dolognak, — hogy a tejgazdaságok leginkább nem a magyar faj lakta vidékeken haladnak előre. Ha el is ismerem, hogy például a sváb fajban nagyobb szorgalom és összetartozandósági érzet lakik, és így sikereit azoknál könnyebben éri el a t. miniszter úr, azonban, t. miniszter úr, nemcsak a sikerekre kell tekintettel lennünk ez irányban, hanem arra is, hogy a magyar fajt is erősítsük, mert ez minden politikánknak gerinczét kell, hogy képezze. Azért kérem a t. miniszter urat, hogy azt a nagy sikert, a melyet itt, vagy ott áldozattal, nógatással elérnie sikerűit, igyekezzék a magyar faj lakta vidékeken is lehetővé tenni. Nagy elismeréssel vagyok a t. miniszter úr iránt a vetőmagok kiosztása, a csemetekertek fejlesztése, a kopár területek befásítása, vagy a halászat fejlesztése terén kifejtett működéséért; meg kell azonban jegyeznem, hogy a megkezdett úton tovább haladni méltóztassék, mert óriási jövedelmi forrás ez, a melyet^ u nemzet javára értékesíteni lehet. (Úgy van! Ügy van! a hal és ssélsö baloldalon. Mozgás a jobboldalon. Halljuk! Halljuk!) De, t. ház; mégis midőn ez elismerésemmel adózom a miniszter úrnak, lehetetlenség rá nem mutatnom arra, hogy e felmutatott eredmények a költségvetésben foglalt összegnek csak egy kis százalékát veszik igénybe, a többi kiadásokat pedig ily czélravezetőnek, ily eredményesnek elismerni képes nem vagyok. Mert ha látjuk, t. ház, mily drágán eszközlik egész földmívelési adminisztrácziónk intézését, akkor az eredmény bizony nem nagyon kedvező. Nézzük például az állami kezelésben, — a melyen okvetlenül segíteni kell, — magát az erdészetet, és magukat az állam gazdaságait is. Az erdőknél a bevételek 60°/o-át a miniszter úr számítása szerint a kezelésre fordítják, az állami gazdaságoknál pedig a bevételeknek 85°/o-át ferdítják e czélra. Ez is horribilis dolog, de még horribilisebb akkor, ha rájövünk, hogy ez nem is igaz. (Felkiáltások bal felől: Hohó!) Menjünk egy kissé e kérdés taglalásába. A t. miniszter ár nagyon ügyesen elválasztotta a gazdaságot és a lótenyésztést, hogy itt is, ott is bizonyos eredményt tudjon felmutatni, de ha a kettőt együtt kombináljuk, ha tudniillik a termékeket, a melyeket a lótenyésztésnél elfogyasztanak, összeadjuk, az lesz az eredmény, hogy míg 1893-ban a deficzit 1,600.000 koronától 2,000.000 koronáig ment, 1900-ban már 3 millión felüli lesz ez összeg, ágy, hogy megvallom, valami nagy szükségét annak, hogy a. kincstári birtokokat a miniszter úr kezelésébe tették át, átlátni képes nem vagyok. De nézzük csak az erdőket, a melyekről azt mondják, hogy bevételeik 60°/o-a fordíttatik a kezelésre. Hát először is az ungvári erdőknél például . 85°/o fordíttatik e ezéíra. De vegyünk egy másik dolgot: Horvátországban a kezelés költsége csak 25°/o-ot tesz ki; és ha ezzel szembeállítjuk azt, hogy az összes jövedelmek és bevételek 50°/o-a Horvátországra jut, akkor a magyar erdők kezelését kielégítőnek, czélravezetőnek egyáltalában nem lehet tartani, mert ezen tényleg nagy értéket képviselő bevételi forrás jövedelmei nagyon csekélyek. De még ez' sincsen egészen így, magamat czáfolom meg, mert erre aiig azt mondhatná a miniszter úr, hogy az állami erdőknek nem elsősorban feladata, hogy produkáljanak, azoknak más funkezióik is vannak, a melyeket ha teljesítenek, megérdemlik a rájuk fordított kiadást. De valahogy azt ne gondoljuk, hogy a jövedelem, a mely az erdőkből befolyik, tisztán csak a faállományból származik, és épen aaért horribilis az a kiadás. Utána néztem, szántóföldje van az erdőkincstárnak 15.000 katasztrális hold, rétje 33.000, legelője 71.000, havasa 104.000 katasz-