Képviselőházi napló, 1896. XXVII. kötet • 1900. márczius 2–márczius 17.

Ülésnapok - 1896-549

549. országos ülés 1900. márczlus 13-án, kedden. 205 a nemzetnek bármely tagja bármily okos dolgokkal álljon elő, bármikép mutassa ki egyik-másik intézkedés helytelen voltát és bizonyos módosítás szükségességét, azon már többé segíteni nem lehet, mert azt mondják, ez már megállapodás eredménye, kormányválság fog előidéztetni, a politikai viszonyokban deszoláczió áll be; tehát nekünk nem szabad bevárni azt az időt, mikor a vámpolitika befejezve jön ide, hanem igenis óhajtjuk tudni, és szeretnők, ha a miniszter úr nyilatkoznék, milyen irányban igyekszik befolyását e tekintetben érvényesíteni? Mert hiszen, mikor megalkották az 1 forint 50 krajezáros búza-vámot, ideállottak önök, és azt mondták, hogy ez a nemzetnek érdeke; mi hiába szóltunk ellene és keveseltük ezt, mert önök azt mondták: ez megállapodásnak eredménye. Mikor megkötötték a szerb és egyéb kereskedelmi szerződéseket, hol lekötötték a nyerstermények vámját is, hogy egyáltalában módosítani sem lehet rajtuk, önök megint azt mondták, hogy ez két ország megegyezése. Mikor a tojás és más dolgokra nézve tettek intézkedéseket, minek következtében az orosz tojáskereskedés elfoglalta összes piaczainkat, önök azt mondták, hogy ezen már módosítani nem lehet, mert ez egy más'k államjnal való megállapodásnak a következménye. Nagyon kérem az igen tisztelt miniszter urat arra nézve, hogy méltóztassék már most ezt az országot felvilágosítani arról, vájjon hivatásának magaslatán áll e, érzi-e, íudja-e, hogy micsoda érdekeket kell nekünk ezen vámpolitikával kielégíteni, avagy megint úgy leszünk, hogy például a gyapjúnak, lennek, kendernek a vámmentességet fentartjuk, hogy lekötjük szerződésileg, hogy azon még változtatni sem lehet, holott látjuk, hogy Németország már ma gondolkozik arról, hogy a gyapjúnak vámmentességét megszüntesse. Lesz-e ereje, van e akarata a t. miniszter úrnak, mert ha van akarata, erőt a nemzet osztatlan támogatása fog adni, hogy vámpolitikájában azt az irányt erősítse meg, hogy a nyersterményeket esetleg még védvámokkal is a haza Számára biztosítsuk, mert ez a nemzet élni akar. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) De, t. miniszter úr, ne menjünk a régi politikára vissza. Bocsánatot kérek, hogy felhozom, de aktuális; hiszen az összes 357 számtétel közül, 79-et kivéve, mind lekötöttük szerződésileg. Akkor, mikor önök előállottak a petróleum vámjának emelésével, előállottak a ezukor vámjának emelésével, a pénzügyi bizottságban rámutattam arra, hogy még 79 olyan tétel van, hol magyar érdekből lehet vámok terén módosítást csinálni, akkor önöknek kezei meg voltak kötve. Ne >fait accompli«-val jöjjenek ide a nemzet elé, hanem hallgassák meg először ezt a nemzetet, hallgassák meg annak fiait, és higyjék el, hogy nemcsak hasznos szolgálatot fognak tenni a hazának, hanem egyúttal erőt is szereznek arra, hogy jogos, becsületes, hazafias követeléseinket az osztrákokkal és másokkal szemben érvényesíteni képesek legyünk. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Egész tömegét tudnám felsorolni azon czikkeknek, — de az igen tisztelt miniszter úr épen úgy tudja mint én, — a melyekben még 1903. előtt is lehetne a magyar gazda segítségére sietni. Ott van a méz, vaj, zsir, szalonna stb. ; nagyon sok olyan termék van, a mely nincsen lekötve szerződésileg, tehát csak akarni kellene, hogy ezeknek vámja a magyar érdekek szempontjából idomíttassék. De miért nem hozom ezt fel ? Nem hozom fel azért, mert először a miniszter úrnak nincs is bátorsága, hogy ez irányban ott követeléseket tegyen, meg aztán a követelésére egyszerűen nem adnának semmit. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) T. képviselőház! Én meglehetős erős kritikával tárgyaltam talán ezen kérdéseket, de nem volnék igazságos és bírálatomat nem lehetne az igazság mértékével mérni, ha viszont más oldalról azokat a dolgokat, a melyeket a miniszter úr helyesen oldott meg, nem sietnék elismerni. Egész készséggel elismerem, hogy mióta a magyar alkotmányt visszaszállították, a magyar szakirodalom és szakoktatás terén egyetlenegy miniszter sem tett annyit, mint az igen tisztelt miniszter úr. Nagy elismeréssel vagyok ez iránt, igyekszem gyenge szavammal buzdítani ezea a téren, és méltóztassék elhinni, hogy ezt az egész nemzet hálás köszönettel fogadja. (Ügy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Azonban én még ezen a téren is fel akarom hivni a miniszter úr figyelmét egy dologra, és nagyon kérem, hogy azt meggondolás tárgyává tenni méltóztassék. Ezelőtt két vagy három nappal a miniszter úr oly kegyes volt, hogy, megküldötte — azt hiszem minden képviselőnek, én oly szerencsés voltam, hogy megkaptam, —• a gazdasági ismereteket terjesztő iskolák lajstromát, a melyből meggyőződtem, hogy ez irányban is igyekszik kötelességének eleget tenni. Azonban sajnálattal tapasztalok egyet, és nagyon szeretném, ha azok a t. képviselőtársaim, a kik a vita keretében felszólalnak, azt a kérdést megfontolás tárgyává tennék, a melyet felhozni bátor vagyok. Nálunk a szakoktatás kizárólag a férfiakra terjed ki. Nálunk a nők gazdasági oktatásának ideája még egyáltalán nem foglalt tért, pedig ha meg méltóztatnak nézni a mi árúforgalmi statisztikánkat, látni fogják, hogy a legnagyobb forgalomnak örvendenek épen azok a termékek, a melyeket csak a női gondosság és a női ismeret képes előállítani. De ettől a nagy nemzet-