Képviselőházi napló, 1896. XXVII. kötet • 1900. márczius 2–márczius 17.

Ülésnapok - 1896-546

546. országos ülés, 1900. márczius 9-éii pénteken. 131 élettapasztalatom bizonyítja azt, hogy megbecsülhetetlen kútforrása az erkölcsi erőnek és a fizikai ruganyosságnak, hogyha nem állandóan és nem folytonosan egyformán van befogva az illető egyén. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Lázár György t. képviselő úrnak tisztelettel jelentem, hogy a szegedi pályaházra vonatkozó egy millió koronányi költségből 300.000 korona már ebbe a költségvetésbe fel van véve. Ez, épen ottani tartózkodásom által szerzett tapasztalataim alapján, azt hiszem elég erős ráta arra, hogy a t. képviselő úr meg legyen elégedve. Az algyői hidra nézve azonban nem vagyok képes elfogadni azt a kívánságát, hogy a vasúti és a közúti hid együtt készíttessék el, egyszerűen azért, mert hid igen hosszú és a közúti hidakat is ugyanazon vonalon keresztülvinni roppant költséges és veszedelmes lenne. Behatóbb vitát igényelnek azon kérdések, a melyeket a vasútra vonatkozólag Heltai Ferencz t. képviselő úr felvetett. A mi a pályaházak kérdését illeti, erre nem terjeszkedem ki. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Bátor voltam már álláspontomat kifejteni; azt hiszem, hogy azon most sem kell változtatnom. (Helyeslés a bal- és ssélsö baloldalon.) Azonban a vasúti személyzet kérdése úgy forgalompolitikai, mint humanisztikus tekintetben oly nagy-fontosságú, hogy ezt egy-két adattal meg kell világítanom. (Halljuk! Halljuk!) Az iutenezióval, a mely t. képviselőtársamat abban vezérelte, midőn ezeknek elégtelen dotáczióját és nehéz előléptetési viszonyait felhozta, teljesen egyetértek. E tekintetben nem a szándék, de tisztán az erő, a pénzügyi szempont az, a mi nekem korlátokat szab. Ha tehát most egykét adatot felhozok arra, hogy nem épen oly rosszak a viszonyok nálunk, mint a hogy némelyek hirdetik, ezt nem azért hozom fel, mintha a jelenlegi állapottal meg lennék elégedve, hanem csak azért, hogy e tekintetben némi megnyugtatással szolgáljak a t. háznak. (Halljuk! Halljuk!) Ausztriában a legutóbbi időben létesítettek egy törvényt, az államvasutak személyzetére vonatkozólag, a melyben a fizetésjavítási és előléptetési viszonyokat jelentékenyen javították. Az alantasabb közegeknél 100, a magasabbaknál pedig 200 forint, a mi javadalmainkhoz képest a minimális javítás, s egyúttal az előléptetés 2—4—5 évre van átlag megszabva. Ha ebből a szempontból bíráljuk a mi államvasutunk személyzetének helyzetét, úgy fogjuk találni, hogy a fizetésbeli különbség, a mint bátor voltam említeni, 100—200 forint az osztrákokkal szemben; hogy előléptetés tekintetében a 600 forintosok 1898. ótá mind előléptek, kivéve azokat, a kik büntetésből vannak visszavetve. 1897. óta előléptek a 700, 800, 1000 és 1200 ások, kivéve természetesen itt is azokat, a kik büntetésből tartattak, vagy pedig qalifikáczió hiányában maradtak vissza. 1896 óta előléptek a 900, 1100, 1300 és 1600 ások. Méltóztatik látni, hogy 2—3—4 év alatt az előléptetés, legalább ezen kisebb fizetéssel biró közegekre nézve, a kik leginkább küzdenek az élet nyomorával, megtörtént. Még egyszer kijelentéin, hogy ezt elégségesnek nem tartom és a mint csak lehetséges, e tekintetben segíteni kívánok. De, hogy képet nyújtsak a t. háznak arról, hogy a legkisebb segítség is milyen költséggel jár, nehogy azt méltóztassanak gondolni, hogy könnyelműen elutasítom magamtól az ilyen javításokat, e tekintetben t. képviselőtársamnak két kívánságát hozom fel például, a mi különben nagyon megszívlelendő. Az egyik az, hogy az altiszteknél az egyik alsó fokozatot, a másik pedig, hogy a szolgáknál a két alsó fokozatot hagyjam el. Erre csakugyan kell törekedni, noha, a mim; méltóztatnak tttdtu, a szolgáknál még két alsó fokozat meg lett szüntetve. Az igazáu mizerábilis fizetés volt. De ha ezt a Heltai Ferencz t. képviselő úr által felhozott, és szerintem is megszívlelendő kívánságot valósítani akarjuk, akkor összesen 1,173.000 koronával fog az államvasutak költségvetése terheltetni. Méltóztatik látni, hogy milyen csekélységeken fordul meg egy ilyen óriási teher, a mely az államvasutakra és így közvetve az országra háramlik. Hogy az utóbbi időben, és különösen az 1900-iki költségvetésben nem épen olyan kedvező- az előléptetés, mint az utóbbi években volt, ennek magyarázata az, hogy az 1893 : IV. törvényczikk által az állami tisztviselőknek fizetése javíttatván, illetőleg rendeztetvén, az akkori kereskedelemügyi miniszter úr, —- nem lévén ezek az államvasúti közegek ez alá a törvény alá rendelve, — azt az intézkedést tette, hogy külön ebből a czélból megfelelő, tökétetesen qadráló javítások, illetőleg beosztások az egyes kategóriákban egyenletesen eszközöltessenek és három éven keresztül ebből a czélból egy-egy félmillió koronányi többköltséget vett fel. Természetes dolog, hogy miután ilyen módon keresztül ment a rendezésnek egy része, nem voltunk épen olyan kényszerhelyzetben, hogy ne nézzünk bizonyos mértékben a takarékosság követelményeire is, de ez nem az teszi, hogy ne érezném velük együtt és ne iparkodnám e tekintetben a valóban dicséretre és bámulásra méltó személyzetnek a helyzetét javítani. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Rohonczy Gedeon, t. képviselőtársam, a kinek igazán nagy érdemei vannak gyümölcsexportunk tekintetében, és a ki igazán dicséretreméltó agitátóríus szívós működést fejt ki ezen a téren, hálával kell elismernem, hogy nekem sem hagy sohasem békét és mindenféle kísérleteket 17*