Képviselőházi napló, 1896. XXVII. kötet • 1900. márczius 2–márczius 17.

Ülésnapok - 1896-544

544. országos illés 1900. márczius 7-én, szérián. 109 tanácsok is. Kívánatosabb és jobb lett volna, ha kevesebbet foglalkoztak volna vele és a csatorna már meglenne. (Derültség a jobboldalon.) De hogy sem Mátyás, sem Károly alatt, sem az országgyűlésen nem csinálták meg, ez baj, és véghetetlen veszteség Magyarországra nézve; szerintem azonban, t. ház, még nagyobb baj és még kiszámíthatatlanabb veszteség lenne, ha mi sem létesítenők a csatornát, mert az utókor szemrehányása érne bennünket, még pedig méltán. Őseinket, királyt, helytartótanácsot, nemzetet lehet védeni a múltban, mert hiszen bel- és külháború miatt, pénz erők, szakférfiak és pénzemberek hiányában, nem létesíthették a csatornát. Nem létesíthették, mert külföldi tőke nem állt rendelkezésre. De minket semmisem fog menteni, mert legfeljebb azt fogják mondani, hogy a XX. század első évében volt törvény hozás, a mely akkor, a mikor minden valamirevaló nemzet a legnagyobb erővel, költséget nem kiméivé igyekezett a közjó érdekében levő intézmények létesítésére közrehatni, mikor a gőzerőt felülhaladta a villamerő, a mikor a technika a legmagasabb fokát érte el, a mikor bel- és külföldi tőke állt rendelkezésre, akkor ez a törvényhozás érthetetlen közönynyel odázta el ennek a kérdésnek megoldását, melyet nemzedékröl-nemzedékre, évszázadokon át mindenki fontosnak ismert fel, a melyet mint az ipar és kereskedelem és közgazdaság leghatalmasabb tényezőjét, századokon át hirdetett nemzedékről-nemzedékre mindenki, és a melyet minden állam felhasznált, csak egyedül a magyar maradt a tervezgetés stádiumában. És még súlyosabb lesz ez a vád akkor, ha az utókor azt fogja mondani rólunk, hogy ez a nemzet akkor odázta el a nemzeti erő tömörítésének e kétségtelen egyik leghatalmasabb és leghasznosabb ágát és erejét, a mikor drágábbnál drágább palotákat épített könnyelműen, a milyenek építésének luxusát sokkal gazdagabb, sokkal nagyobb nemzetek meg nem engedik maguknak. Óhajtom, hogy az államnak legyen pénze, és ha van pénze, arra kérem a t. miniszter urat, a mire gróf Zichy Jenő kérte, hogy ugyanis minél gyorsabban, minél hamarabb fogjon a munkához; hogyha azonban pénze nincs, akkor méltóztassék szabaddá tenni a teret, méltóztassék átengedni a vállalkozásnak, és ha akad megbízható, becsületes konzorczium, méltóztassék neki átadni, hogy a czélravezető cselekvés érdeme azt a kormányt illesse, a mely politikájának tisztaságával, a mely munkásságának czéltudatosságával a nemzet bizalmát kivívta. Ezen bizalmat én is átérezvén, a költségvetést megszavazom. (Élénk helyeslés a jobb- és baloldalon.) Dedovics György jegyző: Heltai Ferencz! Heltai Ferencz: T. ház! A kereskedelemügyi miniszter úrnak költségvetési beszéde oly gazdag anyagot szolgáltatott, hogy immár harmadik napja foglalkozunk azzal; az ország és a közvélemény azonban, azt hiszem, hosszabb ideig fog e beszéddel foglalkozni, mert hiszen az a kereskedelemügyi minisztérium gondozása alá tartozó gazdasági ágak programmját alkotja, mely különböző gazdasági ágakat a kereskedelemügyi miniszter úr egyenlő buzgósággal, odaadással és tudással veszi gondozó ápolás alá. (Úgy van! jobb felöl.) A kereskedelemügyi miniszter beszédének hatása alatt kérem én is a t. ház szíves türelmét, (Halljuk! Halljuk! jobb- és baloldalon.) hogy tekintettel az előrehaladott időre, röviden foglalkozzam a miniszter úr által felvetett néhány fontos kérdéssel, (Halljuk! Halljuk!) amelyek bizonyára méltán megérdemlik az ország érdeklődését. Az első a budapesti pályaudvaroknak kérdése. (Halljuk! Halljuk!) Tegnap Konkoly-Thege Miklós t. képviselőtársam őrültségnek nevezte ennek a kérdésnek a felvetését, ha pedig valami őrülteégnek neveztetik, azzal szemben argumentálni nagyon nehéz. Mégis megkísértem a t. ház engedelmével objektíve kifejteni, felfogásom szerint, hogyan áll ez a kérdés. Régóta tudjuk, mert már évek előtt illetékes szakemberektől hivatalos tárgyalásokon hallottuk, hogy a vasút mindkét budapesti pályaházában, a nyugatiban is, a keletiben is közel jutott teljesítő képessége végső határához. Ily körülmények között csak természetes, hogyha a vasút kötelességszerűleg foglalkozik a budapesti pályaudvar kérdés megoldásával, mely országos jelentősége mellett a legnagyobb jelentőségű helyi, városi kérdés is, az is nemcsak természetes, hanem helyes is, hogy a helyi érdekeltség is kezd foglalkozni ezzel a kérdéssel, a mely a legnagyobb jelentőségű városi érdekekkel igen szoros kapcsolatban van. A kereskedelemügyi miniszter úr igen helyesen mutatott rá a nyugati pályaudvar kihelyezésének jelszava alatt alakúit mozgalommal szemben azon nagy érdekekre, a melyek azt követelik, hogy a nyugoti pályaudvar megmaradjon a maga helyén. A mi viszonyaink között, a midőn beláthatatlan messze idő választ el minket attól, hogy legyen igazi városi vasútunk, a legnagyobb súlyt kell fektetünnk arra, hogy a nyugati pályaudvar, a mely a legszerencsésebb helyen fekszik, és a mely építészetileg is egyike a legkiválóbb alkotásoknak, megmaradjon a maga helyén, (Ügy van! Úgy van!) hacsak a megoldást igénylő országos, forgalmi és városi érdekek biztosítása ezt egyenesen lehetetlenné nem teszi. A város közönsége nagy hálával és elismeréssel tartozik a kereskedelemügyi miniszter úrnak, hogy a pályaudvarral kapcsolatos kérdések