Képviselőházi napló, 1896. XXVII. kötet • 1900. márczius 2–márczius 17.

Ülésnapok - 1896-544

100 5Í4, országos flléa 1900. márczins 7-én, szerdán. válságban szenved. A mezőgazdának bizony pénze nincsen, vagy esak nagyon kevés van. Bevásárlásokat is csak ritkán eszközöl, és csak akkor, mikor már arra okvetlenül szüksége van, de akkor sem néz az iparczikkek minőségére, hímem csupán olcsóságára. Az osztrák gyárak, mint előbb kifejtettem, olcsóbban árúihatják iparczikkeiket, mint a mi iparosaink. Azokat részesítik tehát előnyben és azért anuak a szép akcziónak, melyet a miniszter ár a hazai ipar pártolása körül kifejt, eredménye csak akkor lesz, ha mezőgazdáink helyzete gyökeresen és alaposan meg lesz javítva. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Felhívom még a t. miniszter úr szíves figyelmét egy körülményre. (Ealljuk! Halljuk!) Az osztrák gyárosok már is neszét vették ama üdvös mozgalomnak, mely hazánkban keletkezőfélben van, iparunk pártolása terén, és kereskedőik és vigéczeik^által máris benyargaltatják az országot, és az ő rossz, selejtes iparczikkeiket honi, hazai ipar czimén, sokkal drágábban adják el, mint adták ennek előtte. Erre a körülményre is felhívom a t. miniszter úr szives figyelmét. (Helyeslés.) Mielőtt azonban rövid felszólalásomat befejezném, még egy igen fontos körülményre vagyok bátor az igen tisztelt miniszter úr figyelmét felhívni. (Halljuk!) Ez pedig a hadsereg felszerelésének a kérdése. (Helyeslés.) Mindnyájan tudjuk, mily súlyosan nehezedik az ország óriási hadügyi budget; tudjuk, hogy hadikiadásaink 1867 óta 60°/o-al emelkedtek. Igaz, nemcsak nekünk vannak nagy hadügyi kiadásaink, hanem Európa minden országának, sőt vannak országok, hol a hadügyi budget aránylag még sokkal nagyobb, mint nálunk. Ámde azért azokra az országokra távolról sem olyan terhesek azok, mint ránk. Ennek oka az, hogy más országban a hadügyi kiadás nem inproduktiv, de nálunk inproduktiv. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Mert a mi a hadsereg felszerelését illeti, az, legalább a mint én tudom, nem hazai gyáraink, hazai iparosaink, hanem osztrák gyárak és osztrák iparosok által történik. így tehát az az óriási összeg, a mibe a közös hadsereg felszerelése kerül, évről-évre kimegy" az országból. (Úgy van! Úgy van!) Nagyon felhívom erre a t. kormány figyelmét, igyekezzék kieszközölni, — ezt kívánja a méltányosság, — hogy legalább is a közös hadsereg magyarországi részének felszerelése hazai gyáraink és hazai iparosaink által történjék. (Helyeslés.) Úgy hiszem, ez ellen senkinek sem lehet kifogása. Ez jogos és méltányos. És, ha a t. kormány ezt eléri, akkor az a rengeteg összeg, mely évenként ezen a czímen kimegy az országból, benn fog maradni az országban, és akkor szegény iparosaink, kik muuka, kereset nélkül vannak, munkához, keresethez jutnak, és ez hazai gyári iparunknak is nagy hasznára fog válni. Ezt vagyok bátor at. kormány becses figyelmébe ajánlani. (Élénk helyeslés u szélső baloldalon.) Molnár Antal jegyző: Báró Fiáth Miklós ! B. Fiáth Mikíós: T. ház! T. képviselőtársam, Mezőssy Béla múlt hó 26-án tartott beszédében megtámadja a kormányt és megtámadja a többséget azért, hogy a sok millióra rúgó bttdgetben csak épen 90.000 korona van fölvéve oly czélokra, a melyek az ország össszes felmerülhető elemi csapásai, a momentán segélyre szoruló szükségletek folytán állanak elő. Azután így folytatja (olvassa:) »De igenis, egy téren bőkezű ez a belügyi költségvetés, és itt világlik ki a magyar állam specziális politikája; itt az a gyógyszer, a melylyel ezt a kérdést megoldani képzelik. Mentől több csendőr-rendőr és mentől több tolonczkocsi. Ez indokolja talán azt, hogy e czimen újból egy fél millió koronával többet irányoz elő a költségvetés, mint a mennyit a ház a múlt évben megszavazott. Mit jelent ez? Azt, hogy a kormány a szoeziális kérdés megoldásánál ma is azt az antidiluviális fölfogást osztja és annak megvalósítására tör, hogy ennek ellensúlyozására legbiztosabb fegyver: az állam hatalom nyomása az üldözött egyessel szemben.* Hogy ez nem a mostani kormány felfogása s hogy nem a többség felfogása, azt nagyon mélyen megmagyaráznom, azt hiszem, nem kell. De hisz a mostani kormány nem szorult arra, hogy megvédjük, azt hiszem, meggyőződhettünk arról, hogy minden egyes kérdésben, úgy a miniszterelnök úr, mint minisztertársai meg tulják önmagukat védelmezni. És nem is azért szólalok fel, hogy megvédjem őket ezen ház előtt, hanem azért, mert véleményem szerint most, a mikor az iparfejlesztést nemcsak akarjuk, hanem valósággal kézbe veszszíik és keresztül is viszszük, okvetlenül szükséges, hogy a munkás és munkaadó közötti jogviszonyt rendezzük, hogy mielőtt a nagy akczió megkezdődik, megmondhassuk úgy a munkaadónak, a gyáriparosnak, a ki tőkéjével jő be az országba, mint pedig a munkásnak, a ki dolgozik, hogy Magyarországon megvan a jogbiztonság, a mely a szegény embert, a munkást, a gazdag ember túlkapásai ellen megvédi, és másfelől módot nyújt arra, hogy a munkaadó befektetett tőkéje biztosíttassék. (Helyeslés a baloldalon.) Nem akarok theóriákkal foglalkozni, nem akarok szoeziális utópiákat felhozni, hisz azokat mindenki olvashatja az illető szaklapokban, csak néhány oly kérdésről akarok szólani, a melyeknek a megoldása az én véleményem szerint aktuális és a nemzet érdekében fekszik. Négy kérdést vetek fel. Szólani fogok a munkásviszonyokról és ezzel kapcsolatosan a nagyipar és a kisipar