Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.
Ülésnapok - 1896-516
56 516. országos ttiés 1900. január 22-én, hétfőn. gás jobhfelől.) Igenis, a közösiigyek iránti intézkedések a törvényben megvannak. Mindaddig, míg ezen törvényt meg nem változtatták, azt nekünk respektálnunk kell; azonban csak akkor és addig, míg azt a másik oldalon és a többi faktorok is respektálják. De, hogy törvényes jogainkat minden oldalról kijátszszák, és csak a mi hátrányunkat idézzék mindig elő, ezt elfogadni nem méltó egy önérzetes nemzethez. Igaz, és való, hogy már rég óta mindig Magyarország játszsza a nagylelkűt, mindig csak mi mutatjuk ragaszkodásunkat ;iz 1867 :XII. törvényczikkhez, daczára annak, hogy odaát kötelességüket teljesíteni velünk szemben nem akarják, daczára annak, hogy maga a Felség is belement ebbe a játékba, mert az elnapolásba beleegyezett. Mindezek elég okot szolgáltatnak nekem arra, hogy az ilyen elhatározás ellen tiltakozzam, és ezen indokok alapján azon határozati javaslathoz, a melyet Polónyi Géza t. képviselőtársam benyújtott, lelkemből hozzájáruljak. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: Szólásra senki sincs feljegyezve. Ha tehát senki szólni nem kivan: a vitát bezárom. Széll Kálmán miniszterelnök úr! Széll Kálmán miniszterelnök: T. képviselőház! Daczára annak, hogy a múlt ölésben, a midőn hozzájárulásomat jelentettem ahhoz az indítványhoz, hogy a t. képviselőházhoz intézett átiratom napirendre tűzessék, és hogy én magára a kérdésre nézve is már nyilatkoztam, nyilatkoztam pedig azon a jogon, hogy Komjáthy Béla indítványt tevő képviselő úr a maga indítványát már meritorius bírálat kapcsán látta szükségesnek megtenni: én mégis kérek a t. képviselőháztól szót, hogy elmondjam azokat az észrevételeket, a melyeket Polónyi Géza és Komjáthy Béla t. képviselő urak beszédjei bennem támasztottak, és azon kételyeket, a melyek az általuk tett állítátásoknak alapossága iránt bennem felmerültek. Szót kérek, — mondom, — daczára, hogy az előttem szólt Hódossy Imre barátom érvelését egész terjedelmében magamévá teszem. Ki akarom fejteni, hogy Polónyi Géza képviselő úrnak egész okoskodása, bármennyire egyetértsek is azzal, a mit Komjáthy Béla t. képviselő úr mond, hogy erős jogászi éllel vannak támadásai kifej tve, nézetem szerint nem helyes és meg nem oldható, hanem túlzott, erőltetett, és meg nem engedhető közjogi magyarázatokkal van szaturálva és felállítva. Először is oda akarom állítani a kérdést a maga tisztaságában. Elismerem, hogy úgy Polónyi Géza, mint Komjáthy Béla képviselő úr elfogadták azt a disztinkcziót, a melyet a múlt ülésben tettem, hogy ma nem lehet arról szó, hogy a quótadöntés, a mely a törvény értelmében a korona részéről történt, bármi tekintetben kétségbevonassék, diffikultáltassék, vagy megerőtleníttessék, vagy hogy a ház a felett bármiképeu határozzon, hanem hogy csak arról lehet szó, — és erre én deferáltam akkor, mikor ennek a tárgyalásába belementem, — hogy alkotmányjogi szempontból és a törvények értelmében történt-e a döntés, és a kormány vállalja-e, és mily alapon a felelősség szempontjából minden következésével együtt a felelősséget? Igenis, ebből a szempontból nem akartam elzárni ennek a kérdésnek megbeszélésétől a házat, (Helyeslés.) mert azt tartom, hogy a képviselőháznak joga van mindarról szólni, a mi a törvények végrehajtását illetőleg miniszteri felelősséggel történik. (Általános, élénk helyeslés.) És egész loyalitással elismerem, hogy a t. képviselő urak, a midőn ezt, a nézetem szerint nem előzékenységből, hanem a közjogi törvények felfogása iránti rigorozitásból folyó konczessziót tettem, a képviselő urak honorálták ezt azzal, hogy a kérdésnek disztinkczióját elfogadták és tisztán ezen szempontból és a formának szempontjából vizsgálták a kérdést. (Általános helyeslés.) így állván a dolog, örülök, hogy előzetesen egy kis békekötéssel kezdhettem meg felszólalásomat. De sietek kijelenteni, hogy a mint a bírálat álláspontjának korrektségét elismerem, az érvelésnek és a konklúziónak helyességét és alaposságát határozottan tagadom. Polónyi Géza képviselő úr — én gondolom, nem felesleges ezeket a kérdéseket megvilágítani, mert épen alkotmányjogi és közjogi szempontból fontos és értékes ezeknek tisztázása, — három csoportba foglalja össze azokat a kifogásokat, a melyekkel azt akarja bizonyítani, hogy ez a döntés törvénytelen. A képviselő úr még azzal is tetézi támadását, hogy azt mondja: még törvénytelenebb ez a döntés, mint az előző döntések. Sőt legtörvénytelenebb. Bocsánatot kérek, ezt a szuperlativuszt általában nem fogadhatom el. Közjogi kérdésekben én csak a pozitívumnál maradok; már a komparativuszt sem fogadom el, a szupperlativuszt meg épen nem; (Helyeslés a jobboldalon.) mert a mi csak egy cseppet is törvénytelen, az már egészen törvénytelen, (Tetszés és helyeslés a jobboldalon.) az már a legtörvénytelenebb. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Én a törvényességnek és törvénytelenségnek gradáczióit és felosztásait nem ismerem. (Helyeslés jobbfelöl.) Hát maradjunk, t. képviselő úr, a mellett, hogy törvénytelen. Leszállítom a superlativnszt pozitívumra. Már az is igen erős, ha egy ilyen nagyjelentőségű közjogi funkczióra, ilyen közjogi aktusra, mely törvényeink értelmében ilyen fontos, ilyen súlyos és az ország gazdasági érdekeit érintő kérdésre vonatkozik, azt állítja valaki, hogy a koronának ténye, melyért én a felelősséget egész mértékben elvállalom és állok elébe,