Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.

Ülésnapok - 1896-516

516. orsz&gos ülés 1900, i. január 22-én, hétfőn. m. okoskodására legalább néhány megjegyzést tegyek (Halljuk! Halljuk!) Hódossy Imre t. képviselő úr, midőn Polónyi Géza t. képviselő úr érveit meggyengíteni igye­kezett, annak magyarázatába ment bele, hogy vájjon a törvénynek ezeu kitétele: ha a két országgyűlés nem tudna megegyezni, mikép értel­mezendő. Figyelmeztetem az igen tisztelt képviselő urat és az egész országgyűlést, hogy mindenütt széles e világon, a hol a népek jogaira adnak valamit, a hol a közszabadságot nem tartják köz­prédának, a törvény magyarázatánál a hatalom­mal szemben inkább a nép jogait kell megoltal­mazni. (Helyeslés a szélsőbalon) Ez mindenütt e világon így van és mennyivel inkább itt Magyar­országon, a hol hosszú századokon keresztül azon tapasztalatokra jutottunk, hogy a törvényeknek azon részét, mely a népet védte, hatásában devalválni igyekeztek és a legkisebb szóba bele­kapaszkodtak azért, hogy a hatalmat emeljék és a közszabadságot meggyengítsék. Egy tény áll, és azt hiszem, hogy ezt senki meg nem czáfol­hatja: hogy a magyar minisztérium ő Felségének a kabinetje, ők azt a helyet, melyet ma betöl­tenek, nem a nemzet megbízásából, hanem Ő Fel­sége bizalmából foglalják el. A második tény az, hogy ezen országnak jogait kizárólag és egyedül csakis maga a nemzetgyűlés, az ország­gyűlés képviselheti, (Helyeslés a szélső baloldalon.) tehát sem az o Felsége bizalma által odaültetett kabinet, sem pedig ennek a képviselőháznak egyik bizottsága. így tehát a quóta kérdésében a képviselőház által kiküldött bizottságnak minden adata, állásfoglalása és munkálata csak előkészí­tés arra nézve, hogy a nemzet parlamentje miképen akar határozni. Már most mi történt? Az, hogy a magyar quótahizottság a maga munkálatait megoldotta és a kormány útján a képviselőház elé terjesztette. De azt mondja az előttem szólt t. képviselő úr, hogy a törvény czélja és inten­cziója csak az, hogy a közösügyek költségeinek aránya mindenesetre megállapíttassék. Hála legyen az Istennek, de én azt hiszem, ezen hivatalos magyarázat helyt foghat Magyarországon, de azt a jogászközönség elfogadni nem fogja soha. (Helyes­lés a szélső báloldalon) Sőt tovább megyek. Nincs Magyarországon szabadságszerető ember és az ország függetlenségéért lelkesülő ember, a ki ily törekvést a törvényben elfogadhatónak tart. 1867-ben az akkori országgyűlés többsége szük­ségesnek látta ezt a kiegyezési törvényt megal­kotni, de még akkor is, midőn ez oldalról rá­mutattunk, hogy ez jogainkat abszorbeálja, fen­nen hirdették, hogy ezen keretben is fentartottuk Magyarország jogait, függetlenségét és önálló­ságát. Hogy egy törvényt csak azért hozzunk, hogy a közöäügyi költség minden irányban, min­den körülmények közt biztosítva legyen, az a nemzethez méltó nem volna. Ba ez a nemzet fenn akarja tartani az 1867 : XII. törvényezikk hatályát, joga van hozzá, de arra már egyálta­lában nincs joguk, hogy ezen törvénynek csak azon részét óhajtják végrehajtani, mely a nem­zetre hátrányos és terheket ró. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Mi történt a jelen esetben? Az osztrák par­lamentet, midőn kötelessége lett volna velünk egyességet kötni, egyszerűen elnapolták. Ugyanaz a tényező, tehát ő Felsége, ki mint választott biró, jogosítva lett volna határozni, az osztrák parlament működését, — a mint ezt Polónyi Géza képviselő úr nagyon helyesen kifejtette, — önmaga lehetetlenné tette Engedelmet kérek, ez a mi jogaink egyszerű kijátszása. (Igaz ! Úgy van ! a szélső baloldalon). A t. képviselő úr ő Felségének ezt a szere­pét, mint választott biró szerepét, világítván meg, ebből vonta le okoskodását. Én kérdem a t. kép­viselő urat, hogy széles e világon, a hol válasz­tott bíróság valaha volt, meg volt-e engedve az, hogy nem az illető felek, kinek ügyében hatá­rozni fog. terjeszszék elő az adatokat? Már pedig a magyar országgyűlés e részben nyilatkozatot nem tehetett, mert ott elnapolták a parlamentet, itt pedig a kormány a javaslatot a napirendről levette. Tény az, hogy a törvényt meg kell tar­tani ; de legyünk tisztában azzal, hogy nemcsak a polgárnak, az adófizetőnek, de a királynak is, mert csak úgy kötelez bennünket a törvény, ha ott is megtartják, és ha ott jog van annak keresz­tülhágására, ezt a jogot a nemzetnek én is vindi­kálom. (Tetszés a szélső baloldalon.) Nekem tökéletesen mindegy, hogy a minisz­terelnök úr, vagy ő Felsége tévedett-e, én csak azt kérdezem, hogy a (.örvényes állapotnak meg­felel-e, vagy nem. Én abból a hitből indultam ki, — és nem is indulhattam ki másból, — hogy a törvénynek megfelelőleg azon adatok terjesztet­tek ő Felsége elé, a melyeket mi a quótabizott­ság munkálataiból ismerünk. Nagy meglepeté­semre azonban, az igen tisztelt miniszterelnök úr egy közbeszólással Polónyi Géza képviselő úrnak jelezte, hogy nem azok az adatok. Széll Kálmán miniszterelnök: Azt nem mondtam! Komjáthy Béla: Akkor rosszul értettem. Bocsánatot kérek, én így hallottam, és ezt szó nélkül Nagyni nem akartam. Ezt a kérdést tehát bővebben fejtegetni feles­leges; annyi azonban bizonyos, hogy még az 1867: XIL törvényczikk megalkotóiról sem akarom azt feltenni, hogy ők akarattal, meggondolva, azon czélzattal hozták meg- ezen törvényt, hogy Magyarország esetlegesen az osztrák nem akarom­ságnak, vagy pedig a király egyszerű önkényé­nek legyen ezen kérdésben kiszolgáltatva. (Mos-

Next

/
Oldalképek
Tartalom