Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.
Ülésnapok - 1896-538
568 538. országos Ölés 1900. február 24-én, szombaton. ezen határozati javaslatához, vagy sem, de én a magam részéről sokkal helyesebbnek és czélszerübbnek tartanám, ha megmaradunk azon alapon, a melyen eddig is voltunk, hogy az egész vonalon követeljük a katonai bíráskodás reformját, nem pedig egyes kiszakított intézkedéseket. (Helyeslés a szélső baloldalon.) T. ház, már most rátérek arra, a mit közbeszólás alakjában mondottam, és a minek értelme, nem szeretném, ha bármi tekintetben félreérteinek. (Halljuk!) Azt mondtam és ezt repetálom: Mikor a t. miniszterelnök úr azt mondta, hogy az Isten szerelméért, én már 24 nap óta állok itt a porondon, és minden kérdésre felelek: erre azt mondtam és ismétlem : ennek a t. miniszterelnök úr tisztán maga az oka; azt is mondtam, hogy nem az a baj, hogy beszél; az én egyéni felfogásom szerint a baj az, hogy sokat beszél, és én jobban szeretném, ha többet cselekednék. (Mozgás jobbfelől.) Hogy mi ennek az értelme, azt megmondom egész röviden. Ha valaki oly nagy tehetségekkel rendelkezik is, mint a minőt én nemcsak bámulok a t. miniszterelnök úrnál, (Igás! Úgy van/) de tényleg a gondviselés egy különös ajándékának is tekintek nála, az is csak ember marad, és ha valaki egy miniszteri tárczánál elkezdi a parlament porondján a vitát, és folytatja azt a kisebb tárczák valamennyién keresztül, és azután még a belügyi tárcza minden egyes rovatánál is, annak mi a természetes konzequencziája? Hogy a midőn az a miniszterelnök elkezdi kifejteni az ő nagy politikáját a parlamentben, — a melyet én nagy élvezettel és örömmel hallgattam végig — annak a miniszterelnöknek később le kell szállnia egészen a bábaasszonyokig, (Ügy van! a szélső baloldalon.) és a gyerekeknek a pólyába való öltöztetéséig srb.; (Mozgás és ellenmondás jobbfelől. Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) szóval, tárgyalni kell oly kérdésekről, a melyek azt a nagy akcziót, a melyre én a miniszterelnök urat rendeltetettnek liittem és láttam, bizonyos mértékig befolyásolják. Mentül inkább igaz az, t. ház, — és én látom, hogy igaz — hogy a miniszterelnök úr az ő aprólékos gondjaira is rendkívüli nagy időt és fáradságot fordít, ... Széll Kálmán miniszterelnök: De ha kell! Polónyi Géza: • . • annál több időt veszít el a nagyobb dolgoknál. Széll Kálmán miniszterelnök: Tessék bebizonyítani! Polónyi Géza: Hiszen emberileg természetes dolog, hogy ha a t. miniszterelnök úr itt 24 napig olyan szónoki leistungokat produkál, — hogy magyarosan fejezzem ki magam — azon 24 nap alatt nem foglalkozhatik az '6 nagy feladataival. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon. Ellenmondások a jobboldalon.) Már most, t. ház, miért nem tartom én ezt szerencsés dolognak ? Ha én azt látnám, hogy azon a másik nagy területen nincs hátramaradás, . . . Széll Kálmán miniszterelnök: Hát hol van? Polónyi Géza: . . . abszolúte nem szólanék semmit, de látom, hogy van. (Felkiáltások jobbfelől; Hol?) Mert az egész közgazdasági területen — én legalább — az önálló gazdasági berendezkedés ezéljából tett és nyilvánosságra jutott egyetlenegy lépést sem láttam. Széll Kálmán miniszterelnök: Hát azt is én csináljam? Polónyi Géza: Hát, t. miniszterelnök úr, csak kell irányt adni arra nézve, hogy mi fog történni. És be fog következni az az eset, t. ház, hogy 1901-ben, midőn a nagy tarifa-kérdések és az autonóm vámtarifa ügye itt a képviselőház szőnyegére kerti 1 , s a midőn a nemzetközi szerződésekkel kell majd foglalkoznunk, . . . Széll Kálmán miniszterelnök: Készen leszünk! Polónyi Géza: . . . megint azt a régi nótát fogjuk fújni, hogy nem futotta ki az idő, nem vagyunk készen. (Eyy hang jobbfelől: Ne fájjon Önnek a mi fejünk!) T. ház ! Akár magyarul mondom, akár latinul, a dolog úgy van, hogy: ex omnibus aliquid, ex totó nihil, a mi magyarul annyit tesz, hogy a ki sokat markol, keveset fog. Nincsen a világnak az a nagy embere, hívják azt akár Széll Kálmánnak, akár másnak, a ki emberfeletti munkát volna képes végezni. Én pedig az ország érdekében nagyon szükségesnek és sürgősnek látnám azt, ha a mélyen tisztelt miniszterelnök úr arra fordítaná a nagy tehetségét és munkaerejét, a mi az ország nagy érdekeit mozgató kérdésekben nyilatkozik meg, nem pedig aprólékos bábaasszony kérdésekre. (Zajos felkiáltások: Az nem aprólékos kérdés! Az fontos dolog!) Én a magam részéről ezt az értelmet kívánom tulajdonítani felszólalásomnak. Nekem az ellen kifogásom nem lehet, sőt helyesnek tartom, ha a miniszterelnök úr mindenkinek megadja a kellő felvilágosítást. De taláü okkal, talán ok nélkül, azon aggodalom tölt el engemet, hogy az ország nagy érdekei és nagy kérdései nem gondoztatnak azzal a gondoskodással, a melyet óhajtottam -és vártam a miniszterelnök úrtól. Ilyen értelemben méltóztassék venni a közbeszólásomat. Ezzel csak fokozni akartam azon őszinte tiszteletet . . . (Derültség és zajos ellenmondások a jobboldalon.) Kérem ezt önök közül senkinek sincsen joga kétségbevonni, ezt _ nem mondanám, hogyha nem így gondolnám. Önök-