Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.

Ülésnapok - 1896-523

5S8. országos ölés 1900. február 7-én, szerdán, 201 (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Indokolták mással is, tudniillik azzal, hogy a jelenlegi kormány kényszerhelyzetben volt, mert elődje ígéretet tett; (Mozgás a szélső baloldalon.) azt nem mondták, kinek tette az Ígéretet, de mi gondoljuk, hogy kinek. De akár tett, akár nem tett ígéretet, ez játék a szókkal, mert az a lényeges, hogy a tett Ígéretet jószántából tette-e, vagy szükségszerű]eg kellett-e az ígéretet megtennie. (Igán! Úgy van! a szélső baloldalon.) Kellett megtennie, valamint látjuk, hogy ez a kormány sem zárkózhatott el az alól, hogy a múlt kormány váltóját a saját nevével ne fedezze és a beváltást a magyar nemzet nyakába ne tolja. Ily jelenségeket látva, önkéntelenül felteszszük a kérdést, mi az a rettenetes hatalom, mely előtt a magyar nemzet minden anyagi és minden politikai érdekének szükségszerűen háttérbe kell szorulnia? (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Semmi egyéb az, mint Magyarországnak az a végzetes helyzete, hogy a magyar nemzet vágyait, aspiráczióit, uralkodójának akarata nem fedi és nem gyámolítja. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Pichler Győző S I. Ferencz végrendelete! Mezőssy Béla : Nem fedi, mert a magyar fejedelem akarata az osztrák összmonarchia gondolatában szükségszerűen mindig megsemmisül. Azért kell nekünk közjogi politikát folytatnunk, kell, mert ezen az úton reméljük megtartani a magyar állam számára az eddig fenmaradt államiság roncsait, és reméljük, hogy ha az integer álláspont fentartható, jobb időkben, idők változásával kiépítjük majd a teljes magyar államiság épületét. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Hogy teljesen és tökéletesen igazat ne látszassam szolgáltatni a vádnak, hogy a függetlenségi párt nem akar és nem is tud más politikát csinálni, mint tisztán és kizárólag közjogi politikát, (Felkiáltások a szélső baloldalon: Ez nem is igaz!) — nem is igaz a vád, igyekeztem beigazolni, bogy nem igaz, — áttérek most a költségvetésnek gazdasági szempontból való mérlegelésére. (Halljuk! Bálijuk!) Beszédem folyamán tisztán és kizárólag a pénzügyi bizottság jelentésével akarnék foglalkozni, annyival is inkább, mivel ez Számos akkordot üt meg, melylyel én — nyíltan kijelentem, — sok tekintetben egyetértek. E jelentés fó'hibájának azt tartom, hogy a tényeket nagyon jól konstatálja, de nem vonja le azokból a következtetéseket. Épen azért méltóztassék megengedni, hogy a t. pénzügyi bizottság jelentése alapján, és arra támaszkodva, levonjam én az azokból vonható következtetéseket. (Halljuk! Halljuk!) T. ház! Kétségtelen, és azt hiszem, hogy ebben pártkülönbség nélkül mindannyian egyetértünk, hogy a jelenlegi állami költségvetés kereKÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. XXVI. KÖTBT. tében az adózó polgárok teljesítési és fizetési képessége a lehető legmagasabb mértékig' van csigázva. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ezt beismeri maga a pénzügyi bizottság is. Addig á pontig van már igénybe véve az adózó polgároknak, hogy úgy fejezzem ki magamat, kiprésel ése, hogy ezen a ponton túlmenni egyértelmű az adózó alanyok tétfentartásának a megtámadásával. Ha ez kétségtelen tény, akkor nem tudom, mivel fogja indokolni tudni a tegnapi ülés folyamán felszólalt t. képviselőtársara, Hegedüs Lóránt, teljesen korrekt álláspontját. U ugyanis kifejtette a jövő teendőit, azt mondta, hogy a tisztviselők fizetése mizerábiits, azon javítani kell, kifejtette, hogy a közigazgatás roformra szorul, a mi mindenesetre nem fog papirosból kitelni, hanem pénzbe kerül. Kifejtette az adóreformokat, s ha egészséges alapon akarjuk megcsinálni, nem lehet más eredménye, mint hogy könnyíteni fog a kisebb és gyengébb adóexisztencziák helyzetén. De elfelejtette a t. képviselőtársam kijelenteni, bár hiszem, hogy ezzel is vélem egyetért, hogy vau még a magyar állam keretében egy oly kérdés, a melylyel igazán csak papiroson foglalkoztunk, tudniillik a szocziális reformok kérdése. Azt hiszem, hogy ez is pénzbe kerül. De hát honnan fogják elővenni azt a pénzt, ha már az adóalanyok szolgáltatási képessége tényleg a végletekig van csigázva ? Honnét fogják elővenni különösen akkor, mikor maga a pénzügyi bizottság így szól: »nem csigázható ez a fizetési képesség tovább, különösen akkor, midőn közgazdasági életünk minden terén a pangás és határozott visszaesés tüneteivel találkozunk* ? Ez megint egy oly általánosan ismert igazság, hogy bizonyításra nem szorul. Csakis egy a kár, hogy az a pénzügyi bizottság, a mely, talán először, szokatlan tárgyilagossággal és tisztánlátással egyszerre észlelni tudja a magyar állam testén jelentkező és azt sorvasztó lázakat, úgy preskribál egy reczipét, hogy felületesen a lázat csökkenteni akarja és azt hiszi, hogy ezzel a beteget is sikerűit meggyógyítani. Mert mindezen létező bajokkal szemben minő az a gyógyszer, melyet a t, pénzügyi bizottság ajánl? Azt mondja: »A magyar államnak tevékenységét akként kell irányítani, hogy az a gazdasági életnek egyik vagy másik ágában újabb inpulzusokkal szolgáljon.« Ezzel micsoda szolgálatokat tesz a pénzügyi bizottság? Körülbelül annyit, mintha egy haldokló betegnek éterinjekcziót adnak. Pillanatnyilag beállhat a javulás, de annál nagyobb lesz a visszaesés, mert ha meg volt a pénzügyi bizottságban az a bátorság, hogy szakított azzal a hazug rendszerrel, mely folyton azt hangoztatta, hogy a magyar közgazdasági élet teljesen virágzó, ha idáig eljutott az önbeismerés útján: szabad volt-e a fél-