Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.

Ülésnapok - 1896-523

528. országos fllás 1900. febra&r "-én, szerdán. 199 folyt az úgynevezett határozati és felirati párt k Űzött, a mikor tulajdonképen ennek a nemzedéknek, sőt talán, fájdalom, még a jövő nemzedéknek is sorsa felett döntöttek, Ignátovies Jakab, az akkori szerb képviselők élén, a határozati párt mellett küzdött és gróf Teleki László határozati javaslatát fogadta el. Es sajátságos játéka a véletlennek, hogy ugyanazt a nemzetiségi programmot, ugyanazt a nemzetiségi eszmét, a melyet a tegnapi ülésben t. képviselőtársam kifejtett, az ő elődje, Ignátovies Jakab, nagyon érdekes vonásokban fejtette ki. Távol esik ugyan a költségvetés tárgyalásainak keretétől, de azt hiszem, nem lesz érdektelen, ha ezen 1861. évi felszólalásnak rövid tartalmát a ház színe előtt ismertetem, (Halljuk! Halljuk!) annál is inkább, mert ez élénk fényt vet az akkori és a mostani nemzetiségi viszonyok különbségeié. Ignátovies Jakab azon kezdette, hogy a szerb nép mindig és minden körülmények között a magyar állameszmének egyik hűséges barátja volt. Egy megszakítást ismer ő csak, az 1848-iki eseményeket, midőn a bécsi udvar a nemzetiségek fel izgatásával az abszolutizmus behozatalára használta fel épúgy a szerbeket, mint a többi nemzetiségeket is. A szerb nemzetnek e bűnét, — úgymond, — expiálnia kell, (Helyeslés a szélső báloldalon.) bizonyos mértékig expiálnia kell a jövőben is. Espiálta a múltban, midőn a szent István koronájának épségéért folyt küzdelmekben a szerb nemzetiség velünk mindig együtt küzdött, együtt küzdött a Mátyás hadseregében, együtt küzdöttek, — neveket is említ azok közül, a kik ott küzdöttek, — a Brankovicsok, Pakicsok és Jaksics3k, és együtt küzdöttek később azokban a küzdelmekben is, a mikor a magyar nemzetnek vére hullott egyrészt önállóságáért és szabadságáért, másrészt a vallási és lelkiismereti szabadságért is. És végűi 1849-ben is a szerb nemzet adott az országnak egy Danrjanicsot, egy hőst és martirt. (Élénk tetszés a szélső baloldalon.) És, — ezzel végezte ez a szerb nemzetiségű képviselő beszédét, — ha a szentgotthárdi csatában egy tábornok így imádkozott: Istenem, nem kérlek én arra, hogy a mai napon segíts meg engem a török ellen, hanem csak arra kérlek, hogy a törököt ne segítsd, és azután majd elbánok én vele, ezt 8 az akkori viszonyokra így alkalmazta: Istenem, nem kérlek arra, hogy bennünket segíts, csak ne segítsd az osztrákot, (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) majd megbékülünk mi egymással és majd elbánunk mi vele. (Tetszés a szélső baloldalon.) A nemzetiségi politikának ily megnyilatkozása az 1861-iki országgyűlések folyamán nem egy magában álló hang volt, hanem egy általános közérzület, széles e magyar hazában mindenütt. Most olyan felszólalás, a melyet tegnap itt képviselőtársamtól hallottunk s a melyért őszinte köszönetemet nyilvánítom, (Helyeslés a szélső baloldalon.) az csak egy fehér holló. De kétségtelenül ez is két dolgot jelez: jelzi elsősorban azt, t. képviselőház, hogy az a magyar nemzeti politika, a melyre pedig külföldön megfizetett tollak és megfizetett emberek kígyót békát kiáltanak, egyenlő jogokkal és egjenlő kötelességekkel mér a haza minden fiának, nemzetiségi és vallásfelekezeti különbségre való tekintet nélkül. Jelzi azt, t. ház, hogy a magyar alkotmány nem arra való, hogy a magyar fajnak exkluzív hatalmi körét biztosítsa, hanem az egy közkincs, a melyből részt kérhet és részt Kaphat minden ember, a ki ennek a hazának hűséges polgára. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) És, hogy t. képviselőtársamnak beszéde bennem és — legyen szabad hinnem, — a háznak más oldalain ülő tagjaiban is, ezt az impressziót keltette fel, annak természetszerűleg mindannyian csuk örvendhetünk. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) És ezzel, t. ház, áttérek egy másik, szintén a ház keretén kivííl eső vádra, a mely speczieí és elsősorban ezt a pártot érinti, a melyhez tartozni szerencsém van: áttérek az officziózus lapokban megjelent azokra a támadásokra, (Halljuk! Halljuk!) hogy a függetlenségi párt a költségvetési viták folyamán sohasem folytat igazi költségvetési vitát, sohasem vizsgálja financziális és gazdasági szempotból a költségvetés egyes tételeit, hanem folytonosan közjogi politikát csinál ennél a kérdésoél is. (Mozgás a szélső baloldalon.) Hát, t. ház, kétségtelenül tény, hogy ha más államoknak költségvetési tárgyalásait vizsgáljuk, azoknak keretében a közjogi szempont nem dominál annyira, mint minálunk. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) De miért, t. ház? Hát talán mi jókedvünkből, passzióból csinálunk közjogi politikát? A világért sem. Rákényszerít bennünket az a szerencsétlen helyzet, (Úgy vau! Úgy van! a szélső baloldalon.) a mely bennünket elválaszthatatlan kapcsokkal fűz össze egy idegen állammal. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Hiszen, t. ház, mi teljes tudatában vagyunk annak, hogy ha ennek az államnak nem kellene olyan bonyolult kérdésekkel foglalkozni, a melyeknek más államokban igazán hire-hamva siocs, hogyha Magyarországon is minden egyes politikai párt mintegy gyúpontban egyesíthetné akaratát, akkor igenis gazdasági téren nem állana ez az állam azon a lejtőn, a melyre mostanig eljutott, és a melyen, nagy kérdés, lesz e megállhatás. T. ház! Tegyük fel, — posito sed non concesso, — hogy ha bekövetkeznék az a pillanat, a midőn minden egyes magyar ember elállana