Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.

Ülésnapok - 1896-520

152 5'2Ó. országos illés 1900. február 3-án, szombaton. hiányában a törvényjavaslatot nem fogadom el. (Helyeslés balfelől.) Elnök: Mielőtt a napirend további tárgyára áttérnénk, van szerencsém a legközelebbi ülésre vonatkozólag javaslatot tenni. Méltóztassék a legközelebbi ülés idejét hétfőn 10 órára kitűzni, s annak napirendjére a mai tárgyat, azaz az 1900. évi állami költségvetés áltatánoa tárgyalásának folytatását. Nincs kifogás? (Nincs!) Ennélfogva ezt határozatilag kimondom. Jelentem egyúttal a t, háznak, hogy Szluha István képviselő űr a pénzügyminiszterhez intézendő interpelláczióját visszavonta a ennek következtében következik Zmeskál Zoltán képviselő úr. Zmeskál Zoltán: T. ház! A sajtó által is már gyakrabban szellőztetett námesztói, valóban igen rejtélyes gyermekgyilkossági ügyben kívánok interpellálni. Szerettem volna ezt kikerülni, sőt késtem is vele, mert meg voltam róla legalább egy ideig győződve, hogy egy ildomosán és kellő erélylyel vezetett elővizsgálat e vérlázító gyilkosságról fel fogja lebbenteni a fátyolt, de késtem azért is, mert vizsgálat közben még közvetett befolyást sem akartam gyakorolni akár az egyik, akár a másik irányban. Határozottan ki kell jelentenem, hogy engem különösen ez ügyben nem vezet semmi elfogultság, és szemmel tartom a legszigorúbb tárgyilagosságot. Egész életemen át nem voltam antiszemita, (Derültség.) sőt remélem, hogy nem is leszek az. Mindig iparkodtam, hogy úgy hivatalos ténykedésemet, mint magán érintkezésemet t, zsidó honfitársaimmal szemben minél kellemesebbé tegyem. (Derültség.) Nincs ezen nevetni való, mert tanúskodhatnak erről úgy a saját megyémbeli, mint más megyebeli zsidók. Hivatkozom a t. miniszterelnök úrra is, kihez már igen gyakran fordultam zsidók érdekében. A napokban a t. földmívelésügyi miniszter útnak alkalmatlankodtam egy zsidó érdekében, és Kubinyi Árpád t. képviselőtársamnak is csak a múlt héten ajánlottam egy zsidót. Kijelentem pedig, hogy ez ügyek egyike sem volt gseft-szagú, sőt kettőnek kivételével ez összes ügyek nem is az én választóterületembelieket érdekelték. És, bogy mennyire üldözöm én a zsidókat, arra nézve csak egy példára hivatkozom. Szemem operácziója miatt Bécsbe kellett utaznom. Alig értem a nyugoti pályaudvarra, midőn a másodosztályú váróteremből fülsiketítő lármát és nyomban utána sírást hallok. Eközben egy rendőr az őrszoba felé kisért egy tisztességesen öltözött 15—16 éves zsidó fiút. Nem volt ekkor nagy kedvem közbenjárói szerepre, de még is összeszedve minden még lábaimban levő erőmet, még is utána iramodtam a rendőrnek és igazolva magamat, kiragadtam kezeiből a szegény zsidó fiút, a ki mindig azt hajtotta: én gimnáziumi tanuló vagyok; hanem ereszt szabadon, kicsapnak. Ezeket nem hivalkódásból hoztam fel, hanem felhoztam azért, hogy ez ügyben elfogultsággal senkise vádolhassom. És még azon esetben, ha például a námesztói gyermekgyilkosság elkövetése egy vagy több zsidóra bizonyulna, hajlandó vagyok elhinni, hogy a gyilkosság nem rituális természetű, de inkább egyes a műveletlenebb osztályhoz tartozó fanatikus zsidók müve, s ha egy pár előzetesen előfordult eset könnyen az előbbire is engedhetne következtetni. Ennek illusztrálására fogok egy pár példát felhozni. Eltekintve a néhai gróf Andrássy Gyula által a tiszaeszlári gyilkosságra vonatkozólag mondottaktól, és hogy ezek mondva voltak, én hajlandó vagyok elhinni, mert minden körülmények közt kifogástalan gentlemannek tartván Lichtenstein herczeget, szavainak feltétlen hitelt is adok. Magamnak is tudomásom van arról, hogy egy szerajevói tanárkodé rabbi és közvetlenül az okkupáczió után az iskolákat ott szervező tanár, most, gondolom, horvátországi gimnáziumi igazgató között a következő párbeszéd folyt le: Igaz-e, hogy a zsidók rituális czélokra keresztény vért használnak ? Igaz, feleié a rabbi, de azt nem szerezzük be gyilkolás által, mert nekünk csak vérre lévén szükségünk, én például egy-két aranyat adok a a szülőknek, s ezek jelenlétében veszek ártalmatlan érvágással vért a gyermektől, és így nekem nem volt soha szükségein e miatt gyilkolni, mert a zsidó vallás a gyilkosságot épen oly szigorúan itéli el, mint bármely más vallásfelekezet. Egy másik esettel szolgálhatok a magam megyéjéből. Egy pár évvel ezelőtt egy galicziai illetőségű és rabbi bizonyítványokkal kellően ellátott zsidó érkezett Árvába és ott letelepedvén, hosszabb időn át a zsidó egyházaknál, nem tudom minő minőségben, közre is működött, midőn egyszerre ebben az emberben azon elhatározás támadt, hogy keresztény vallásra tér át. A hitoktató vele mindenről beszélt, oktatta, csak a rituális gyilkosságról nem beszélt vele semmit. Az áttérés után azonban, újból találkozván vele, kérdezte tőle : mondja meg nekem, mit gondol, lehetséges-e a rituális gyilkosság? Létezik-e az: igen, vagy nem? És az illető azt felelte: én nem tettem volna említést a dologról, ha nem kérdez, de ha már egyszer szóvá tette, kijelentem határozottan, hogy fájdalom, ez igaz, mert én magam is mint rábbijelölt, részt vettem ily gyilkosságban Graliczíában. Visontai Soma: Ez egy közönséges, komisz hazugság, bárki is mondta! (Élénk derültség.) Zmeskál Zoltán: Nem akarok a felett vitatkozni a közbeszóló úrral, hogy hát ez nyomorult hazugság-e bárki részéről. Ez nem reám tartozik, mert nem én gondoltam ki. Most azon-