Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.

Ülésnapok - 1896-520

136 520. országos Blés 1900. február 3-án, szombaton. Ez ennek a magyar államnak létkérdése, ezért pártkülönbség nélkül minden becsületes magyar embernek lelkesülnie kell, és jobb lerántani a leplet minden oldalról, hogy tisztán lássunk, hogy ha a kormány nem tudja, a látottak után ismerje meg kötelességét e téren is. A prágai »Politik«-ben, és ezt azért hozom fel, mert a miniszterelnök személyével bővebb összeköttetésben van . . . Széll Kálmán miniszterelnök: Mivel? Komjáthy Béla: A miniszterelnök úr személyével. Széll Kálmán miniszterelnök: Én velem? A prágai Politik? Komjáthy Béla: Nincs más miniszterelnök. Elég egygyel verekedni. (Derültség.) k'i igen t. miniszterelnök, úgy látszik, nem értett meg. Én, mondom, fel akarok hozni egy tényt, a mely tény megczáfolásra egyáltalában nem talált. Arra nem is gondoltak, bizonyos összefüggésben van a miniszterelnök úr személyével és azon tényével, hogy nem tett semmit. A prágai Politik múlt évi augusztus 13-iki számában megjelent egy czikk, a mely beszél a román törekvésekről. Ezen ezikkben — határozottan úgy látszik, hogy itteni ember tollából ered a czikk, — az van irva, hogy a románok eddigi passzivitásukkal fel fognak Nagy id és ezt azzal indokolják, hogy Széll Kálmán magyar miniszterelnök helyesli ezt az eljárást, most már más aera következik a nemzetiségek terén, és erről a miniszterelnök úr már több vezér román férfiúval tanácskozott is. Ha ez csak a Politik-ban jelent volna meg, talán figyelmen kivül Nagytuk volna, de tessék utána nézni, megjelent, nagyon helyesen, a Budapesti Hírlapban is. A dolog abban az időben szellőztetést nyert, és akkor a Budapesti Hírlap meg is mondotta, ha névszerint nem is nevezte meg őket, hogy három előkelő román vezér férfiú, egy román főpap, egy román főrendiházi tag és egy harmadik előkelő úr tanácskoztak az igen tisztelt miniszterelnök úrral és bejelentették neki azt, hogy a mennyiben most a nemzetiségi politika terén egészen más szél fáj, ők ig-enis készek a passzivitással felNagyni. Széll Kálmán miniszterenök: Egy szó sem igaz! (Derültség a baloldalon.) Biró Lajos: Jeszenszky rosszul adta az adatokat! (Zaj.) Komjáthy Béla: Hát ha Jeszenszky adta az adatokat, az azt mutatja, hogy meg tudom tanulni. Sok embernek hiába adná az adatokat! Az adatokat nekem az a tanítóm adta, ki megtanított irni és olvasni, mert mindaz, a mit mondok, ^mindenki által, a ki komolyan szokott a dolgokkal foglalkozni, megismerhető és feltalálható. Azok nyilt lapokban vannak benne, ezek összeszedéséhez nem kell valami nagy tudomány ; azért más is foglalkozhatnék vele. Bocsánatot kérek, ha én egyszer vádat emelek a t. miniszterelnök úr ellen a tény szempontjából, azt én állom, mert soha ebben az életben nem ítéltem el jobban semmit, mint a gyanúsítást, mert a tisztességes embernek lelkéhez nem fér ez soha, nem ismertem még becsületes embert, gavallért olyat, aki akár politikai szempontból, akár efemer dicsőségért másnak akár magán, akár politikai becsületét pellengére igyekezett volna állítani. Mert a tisztességnek első feltétele tisztelni másnak a meggyőződését, hogy a maga meggyőződésének is tiszteletet szerezzen. (Élénk helyeslés.) Hát én egyáltalában hivatkozom önökre, tisztelt uraim, én nem vádképen említem ezt, csak azt mondom, hogy összeköttetésben van a miniszterelnök úr személyével, és igen helytelen dolog volt, hogy az ilyen hírlapi czikk kikerülte a miniszterelnök úr figyelmét, mert hallgatását igen sokan félremagyarázták. Ez a hallgatása, a kormánynak, a mikor ez világgá bocsáttatott, azokat a román férfiakat, a kik különben sem lelkesednek a magyar állameszméért és a magyar fajért, természetesen, még inkább felingerelte és erőt adott nekik, hogy törekvésüket most már előbbre vigyék, mert azt hiszik, hogy a gátak, a melyek eddig fennállottak, elháríttattak. És itt engedje meg a t. miniszterelnök úr, hogy, miután épen a román-kérdésről beszélek, a tegnapelőtti interpelláczió egy epizódjára visszatérjek. (Halljuk! Halljuk!) Még emlékeznek önök, t. uraim, hogy felhoztam akkor Mesianu érseket, a ki, mikor székét elfoglalta, erről a bukaresti metropolítát értesítette. Én ebben sérelmet láttam. A miniszterelnök úr, nagyon helyesen, erre még egy tréfás megjegyzést tett, a mely engem, megvallom, egy kissé sarokba is szorított, azt mondván, hogy kérem ezt észre vettem, sőt intézkedtem is, és kaptam rá választ, hogy ez régi szokáson alapúi és hozzátette kérdésként: »Hát így csinál egy hazaáruló miniszterelnök ?« Bocsánatot kérek, én hazaárulással a miniszterelnök urat nem vádolom, mert akkor szóba sem állanék vele; de a mikor itt különböző törekvések, különböző felfogások, különböző elvek ellen szót emelek, akkor azt hiszem, csak kötelességet teljesítek, a mikor a magamé mellett foglalok állást. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Tehát arról szó sem volt, mert nagyon furcsa volna, hogy ha a politikai téren a kritika személyes motívumokból indulna ki. Visszatérek tehát előbbi kijelentésemre, a mikor azt mondottam, hogy a gyanúsítás tisztességes embernek sajátja nem lehet. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Visszatérve a Metianu-esetre,; azt mondotta a miniszterelnök úr, hogy ez szokás volt. Rög-