Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.
Ülésnapok - 1896-520
520. országos Illés 1900. február 3-án, szombaton. 131 választásnál kiosztott bárczák tárgyában a belügyminiszter úrhoz. Elnök: Hogy az indítványkönyvben nincs bejegyzés, az tudomásul vétetik. A bevezetett interpelláeziókra nézve pedig talán beleegyezik a ház, hogy azok az ölés végén 1 óra után terjesztessenek elő. (Helyeslés.) Következik a napirend szerint az 1900. évi költségvetés általános tárgyalásának folytatása és ezzel kapcsolatban a pénzügyminiszternek erre vonatkozó jelentése (írom. 768, 774). Ki következik ? Tóth János jegyző: Komjáthy Béla! Komjáthy Béla: T. ház! Pártom vezére, Kossuth Ferencz t. barátom, a ház tegnapelőtti ülésén elmondotta azon állásfoglalást, csoportosította azon érveket, a melyek alapján az a párt, a melyhez tartozom, a költségvetést még általános tárgyalás alapjául sem fogadja el. Midőn kijelentem, hogy Koe,suth Ferencz t. barátom által elmondott érveket magamévá teszem; midőn az ő álláspontját olyannak tartom, a mely az én álláspontom is: egyszerűen kijelentem, hogy az általa benyújtott határozati javaslatot elfogadom. (Helyeslés a szélsőbalon.) Magam részéről e mai felszólalásommal egyáltalában nem akarok a közjogi kérdésekkel foglalkozni; tisztán és kizárólag egy thémáról akarok szólni. (Halljuk! Halljuk. 1 ) Kiindulási pontom az, hogy ha én az 1867-iki törvény által megteremtett jogalapnak volnék is híve; ha azon politikai irány volna is az enyém, még akkor sem volnék hajlandó ezt a költségvetést a mostani kabinetnek megszavazni. (Helyeslés a szélsőbalon.) Indokolni fogom ezt azzal, hogy ennek a kabinetnek nemzetiségi politikája olyan, a melyet én a legerősebben kárhoztatok. (Helyeslés a baloldalon.) Tegnapelőtt, ha visszaemlékezik a t. ház, azon brassói iskolának ügyében tett interpelláczióm -alkalmával már bejelentettem azt, hogy a magyar nemzet fennállását olyan közelről érintő ezen nemzetiségi kérdésben itt, a házban, hosszasabban akarok nyilatkozni. (Halljuk! Halljuk!) Szükségesnek tartom ezt, mert egy olyan kis nemzet, mint a magyar, ha nem őrködik fajának fentartása felett, ha minden létező erőt, a mely kínálkozik, nem használ fel erre: akkor eünek a nemzetnek napjai meg vannak számlálva. Akkor, a mikor széles világon a nagy népcsaládok is minden létező erőt felhasználnak arra, hogy önmagukat megerősítve, fenmaradásukat a végtelenségig biztosítsák, mennyivel inkább hivatva és kötelezve van erre ez a maroknyi nép, mely ugyan ezer évig fenn tudta magát tartani, de, az én hitem és meggyőződésem szerint, ha e mostani semmittevő, igazán tartalommal nem biró nemzeti politikát folytatja tovább, akkor magát a megsemmisüléstől meg nem mentheti. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Midőn a mostani kormányelnök, Széll Kálmán elfoglalta itten Székét és programmbeszédét elmondotta, teljes aggodalommal és megdöbbenéssel tapasztaltam azt, hogy ezen előadásából hiányik annak a nemzeti politikának a körvonala, annak a határozott iránynak a megjelölése, a mi módon ő ezen politikát űzni akarja. Egyáltalában véve semmit nem mondott akkor, midőn tudjuk azt, hogy a közelmúltban a nemzetiségek részéről erős ostromnak volt kitéve az állameszme; a mikor tudjuk, hogy minden oldalról ostromolták a magyar fajt; a mikor megtámadták a magyar nemzetnek szupremácziáját, sőt a működési tért átvitték oda is, a hol még az integritás ellen is támadást intéztek. Én a t. miniszterelnök úrnak kormányralépése után, talán lesznek, a kik visszaemlékeznek, itt a képviselőházban már ezen aggodalmamnak, hogy ő e részben hallgatott, kifejezést adtam. Egyúttal alkalmat is akartam neki adni arra nézve, hogy a mit programmbeszédében elmulasztott, pótolhassa. A miniszterelnök úr azonban, fájdalom, az én felszólalásomat figyelemre egyáltalában nem méltatta és hallgatott. Később, még a múlt esztendei költségvetés tárgyalása alkalmával, ugyanilyen irányban felszólalást tettem a képviselőház pénzügyi bizottságában is. Fájdalom, pusztába elhangzott szó volt a felszólalásom, a miniszterelnök úr nem nyilatkozott. Igaz, hogy kormánynyilatkozat mégis volt, mert a jelenlevő t. pénzügyminiszter úr akkor kijelentette és hangsúlyozta, hogy ennek a kabinetnek a politikája ezen a téren ugyanaz, mint az előbbi kormányé volt. Bármily nagy tisztelettel és elismeréssel viseltetem az igen tisztelt pénzügyminiszter úr személye iránt, azt hiszem, nem sértem meg vele, ha kijelentem, hogy bár súlyosnak tartom minden alkalommal az ő nyilatkozatát, de ezen a téren nekem nem az ő nyilatkozatát, hanem a kormányelnök nyilatkozatát kellett várnom, mert mindig a kabinet feje adja meg az ő állásfoglalásával a kabinet politikájának irányát. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Én a mostani költségvetésnek a pénzügyi bizottságban való tárgyalása alkalmával megint felhoztam ezt a kérdést, és a midőn felhoztam, a miniszterelnök úr már nyilatkozott. Jó lesz ezt a nyilatkozatot rekapitulálni, s azt hiszem, ő szerencséltetni fog bennünket azzal, hogy maga újból el fogja mondani. Az ő nyilatkozatának lényege ez volt: azt akarja, hogy törvény, jog, igazság érvényesüljön felekezeti és nemzetiségi különbség nélkül mindenkivel szemben; híve és védelmezője az állameszmének; a nemzetiségeket pedig azzal nyerjük meg, hogy jó közigazgatást és igazságszolgáltatást csinálunk; erre törekszik, 17*