Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.

Ülésnapok - 1896-519

U0 519. országos ülés 1900. február l«én, csüt5rt5kSn. eltekintve a földbirtokviszonyoktól, az ipar és kereskedelem is oly rossz köríílmények közt vannak,. . . (Igaz! Úgy van! a baloldal némely padjain) hogy épen a közelmúltban gyakran történt említés arról, !>ogy országos krach fenyeget. Valójában sok munkáskéz van tétlenségre kárhoztatva ; kiindulva az ország fővárosától, az ország határáig seholsem látjuk, hogy nagyobb vállalatok keletkeznének, és épen azért csodalatos, hogy most, mikor a költségvetés fölösleget mutat fel, a kormány épen a mostani pillanatot tartja alkalmasnak arra, hogy befektetéseit meg szorítsa, ma, mikor a t. pénzügyminiszter úr szükségét látja hangsúlyozni a közgazdasági czélok megvalósítására vonatkozó törekvését. Hol van ennek a törekvésnek számokban való dokumentálása e költségvetésben? (Igaz! Úgy van! a baloldal némely padjain.) Nem látom sehol. Már pedig ha e költségvetésnek reális értéke volna, akkor a kölségvetés jó hatásának már előre ki kellene vetnie sugarait azon sebek gyógyítására, mely sebeket a nemzet testén látunk, és azon veszélyek elhárítására, mely veszélyek fenyegetően vetik fel fejüket. A t. pénzügyminiszter úr expozéjában a jelen viszonyokat kedvezőbbnek festi és kedvezőbbnek tartja, mint a hogy azok múlt években voltak, mert hiszen e költségvetés is kedvezőbb viszonyok feltételezésére van állapítva. Pedig, t. ház, ez téves dolog. Azt gondolom, és talán nem csalódom, rendkivűl kritikus köríílmények közt éiünk. A kamatláb nagymérvű ingadozása és bizonytalan fluktuácziója, a pénznek megdrágulása, a köz, és magántérnek emelkedése, az általános depauperizáczió, a vagyon apadását, az értéktermelési proczesszus stagnálását és a teherviselési képesség csökkenését is jelenti, (Igaz! Ügy van! a baloldal hátsó padjain.) A pénzügyi kormány pedig nem számít ezzel a körűi ménynyel, nem okúi e körülményből, mert a helyett, hogy az állam szükségletét és igényeit az állam jövedelméhez mérné, megfordítja a dolgot, felállítja az állam igényeit, és azokhoz formálja az állam jövedelmeit. Ennek klasszikus példáját találjuk a pénzügyminiszter úr ama jelentésében, a melyet az 1900-iki költségvetés némely tételének módosítása tárgyában benyújtott. Ezen jelentésből világosan látjuk, hogy nálunk Magyarországon és a mi háztartásunkban a jövedelmeket úgy lehet gyúrni, mint a tésztát, és hogy egy és ugyanazon költségvetés keretében egynehány tétel megváltoztatásával hatmillió egynyéhány százezer forint többletet lehet a szó szoros értelmében kipréselni. Már most ebből a körülményből mi következik? Vagy reális ez a feltüntetett többlet, és akkor ezeket a bevételeket annak idején a költségvetésbe kellett volna beállítani az állam jól felfogott érdekében, vagy pedig ezen ad hoc papiroson feltüntetett jövedelemszaporúlat nem reális és nem felel meg a Valóságnak. (Igaz! Úgy van! a baloldal hátsó padjain.) A pénzügyminiszter úr expozéjában, illetve múlt évi október 9-én mondott beszédében egyúttal a kormány pénzügyi és adópolitikájának terveivel is foglalkozott. A mit az adó reformról mondott, tulajdonképen szintén nem volna beilleszthető ezen költségvetési vita keretébe, a mennyiben ennek nyomait szintén nem látjuk magában a költségvetésben. Hogy a kérdés nemcsak aktuális, de létkérdést és életszükségletet képez, semmisem bizonyítja jobban, mint az a körülmény, hogy Wekerle Sándor pénzügyminiszter miniszterségétől kezdve mai napig nem tapasztalunk egyebet, mint a közvélemény sopánkodását egészséges adó- és pénzügyi politika iránt, és nem hallunk egyebet, mint a váltakozó kormányok igéretét aziránt, hogy az adópolitikát gyökeresen meg fogják változtatni. (Igazi Ügy van! balfelöl.) Fájdalom, azon ígéretek mindeddig nem tudtak a kilátások stádiumából kilépni, és én nagyon félek a tapasztalatok után, hogy az új kormány igéreteiuek virágos kertjében ez az igéret szintén hosszú ideig csak egy szép kilátásnak értékével fog birni. A miniszter úr további expozéjában felölelte az államgazdaságának egész komplexumát. Én ebben a pillanatban a t. ház engedelmével csak azzal óhajtanék foglalkozni, a mit legaktuálisabbnak, a nemzet zömét leginkább érdeklőnek tartok, tudniillik a földbirtok viszonyaival, A föld természete egy agrikulturális államban az, hogy a magán- és közterhek in ultima analysi mindig csak reá háruljanak vissza, mivel minden értéktermelési tényező közt a föld preponderál. És ezért, ha egy agrikulturális államban a kormány figyelme a földbirtokra van irányítva, ez távolról sem bizonyítja, hogy a kormány agrárpolitikát tíz, hanem azt, hogy helyesen fogja fel a helyzetét és azt teszi, a mit egy agrikulturális országban tenni elsőrendű* feladata és kötelessége. És én mindig csodálkoztam azon idegenkedés felett, melylyel a t. kormány minden oly javaslatot fogadott, mely a földadó csökkentését involválta és czélozta. De e tekintetben a miniszter úr expozéjában szintén látunk egy lépést a javulás felé, mert a t. miniszter úr kimondja határozottan, hogy a földadó revízióját törvénybe akarja iktatni. Igenis, t. ház, a földadó revíziójának törvénybe iktatása nagy és főfontosságú dolog, de nemcsak ez, hanem annak helyes és igazságos végrehajtása is, hacsak nem akarjuk, hogy az az állandó alap, melyen Magyarország értéktermelése is nyugszik, végre megszűnjék a szó szoros értelmében alapzat lenni. Hiszen megdöbbentő, hogy a földbirtokviszonyok az utolsó