Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.

Ülésnapok - 1896-519

819. orwágos Ülés 1900. február f-én, eaflt8rt8k«n. 103 egészen szabad rendelkezésére maradna. Itt vannak az üzemek: a vasutak, a posta és a bányászat, az erdők, a vasművek és a gyárak, végül még a jövedékek és az egyedárúságok. Ezeknek a pontoknak legtöbbjénél az állam semmiben sem különbözik bármely más vállalkozótól; ha fentartani akarja az üzemeket, akkor fizetnie kell az alkalmazottakat, befektetéseket kell tennie, kísérletekre kell költenie, hiteleket kell nyújtania, (Zaj. Elnök csenget.) üzemeinek, például a vasutaknak és gyáruknak érdekében még reklámot is kell csinálnia, pedig az egyébként még sem volna állami feladat. Mindezeknek a kiadásoknak levonása után marad 300—350 millió korona, melyből összes belső szükségleteinket: közigazgatást, igazságügyet, közoktatást, és minden egyebeket kell fedezni. Ennek az összegnek jó nagy része szintén törvényesen lévén lekötve, világos, t. ház, hogy nagyszabású reformokat, messze kiható alkotásokat a költségvetés keretében kezdeményezni és fedezni, többé nincs mód. Ez különben oly tapasztalás, melyre az állami költségvetések részletes elemzése nemcsak minket, hanem nálunknál sokkal gazdagabb és hatalmasabb országokat már rávezetett. A legtöbb országban belátják ennélfogva, hogy a rendes költségvetés keretén belül a kezdeményezésnek, mondhatnám a szabad diszpozicziónak igen szűk tere nyílik. Azért kénytelen, t. ház, a költségvetési kritika sokszor kisebbszeru szempontokkal foglalkozni. Ilyennek tekintheti valaki például azt, mikor a bizottsági jelentésben rámutattunk a személyi természetű kiadásoknak állandó és tetemes emelkedésére. Érdemesnek tartom ezt a pontot némileg iészletezni és részletezve megvilágítani A személyi kiadások emelkedésének elég tekintélyes része esik az állami üzemekre.' vasútra, postára, távirdára stb. Egy része megokolva van az új fogyasztási adótörvények által, és azáltal, hogy Ausztriával szemben ezután hathatósabb ellenőrzést kell életbe léptetnünk, ha a csempe szetet megakadályozni akarjuk. Egy részj a személyi kiadások emelkedésének visszavezethető az idén életbelépett igazságügyi reformra; egy másik kis része feljavítja a megyei tisztviselőknek a közszolgálathoz nem méltó, nyomorúságos fizetését; (Zajos tetszés jobbfelöl.) egy tetemes része aztán indokolva van a honvédség tiszti fizetéseinek és más katonai személyek fizetéseinek felemelése által, mely fizetések a magyar állami költségvetésbe beállítva vannak. De, t. ház, a kétségkívül szükséges és megokolt személyi kiadások mellett és épen ezekneli figyelembevételével még inkább kellett arra utalnunk, hogy a bürokratikus hajlam az országban aggasztó módon kezd terjedni. (Úgy van! Úgy van! jóbbfelől.) Ha már most számbaveszszük, hogy a szükséges és megokolt személyszaporítások mintegy automatikusan bekövetkeznek; ha tekintetbe veszszük, hogy a kinevezett tisztviselők fizetésének fölemelése ideig-óráig talán még kitolható, de hogy hosszabb időre többé el nem utasítható: (Úgy van! Úgy van ! a jubholdalon.) akkor ennek logikus kiegészítése az, hogy a hivatalos eljárások egyszerűsítése útján kell véget vetni a bürokráczia további terjeszkedésének, mely az államnak, a polgároknak és maguknak a tisztviselőknek veszedelmes. (Úgy van! jóbbfelől.) Mert, t. ház, a tisztviselők fizetésének kielégítő fölemelését — pedig csak kielégítő fölemelésének lesz értelme és czélja, — egybekötve a tisztviselők számának további szaporításával, azt a kettőt egyszerre, vagy egymás után semmiféle magyar költségvetés el nem birná. Ha mégis így járnánk el. ez a jövőre nézve fölötte aggasztó perspektívát nyitna meg előttünk, akár állampénzügyi, akár társadalmi szempontból vizsgáljuk az ország dolgait. De, t. ház, miután a költségvetésnek komorabb részeit előtérbe helyeztem, kötelességem rámutatni azokra a költségvetési motívumokra is, melyeket megelégedéssel fogadhatunk. Az a költségvetés, t. ház, melynek most tárgyalásához fogunk, nevezetes mindenekelőtt abban a tekintetben, hogy benne többféle, évek hosszú sora óta köztünk és Ausztria között füg^Ő ügyek véglegesen szabályozva vannak. A pénzügyi önrendelkezésnek nagyobb mértéke foglaltatik ebben a költségvetésben, mint bármely előzőben. Szabályoztuk a fogyasztási adókat, szabályoztuk a bankügyet, és biztos alapra fektettük a valutaakczió folytatását és befejezését olyképen, hogy ha váratlan események közbe nem jönnek, akkor belátható, és nem is messze eső időn belül számíthatunk rá, hogy a készpénzfizetéseket az egész vonalon fölvehetjük, és ezzel pénzrendszerünk szempontjából kibontakozunk az elszigeteltségnek és a provincziális függésnek abból áz állapotából, a melyre bennünket, egyéb okok mellett, főképen a rendezetlen valuta kárhoztatott. Súlyos áldozatokat hoztunk ezért a czélért a múltban, valamint súlyos áldozatokat hozunk érte még folyton, bár közgazdasági helyzetünk épen nem olyan, hogy nagy áldozatok elviselésére ösztönözne. De a czélt, a mely felé a valutxakczióval törekszünk, oly korszakos jelentőségűnek ismerjük., hogy áldozatoktól sem riadunk vissza, mihelyt megadva vannak — a minthogy most meg vannak adva, — a biztosítékok arra nézve, hogy a kivánt eredményt el is fogjuk érni. Hogy következetesen a czél felé törekszünk, arról ennek a költségvetésnek is számos tétele tanúskodik, és azért remélhetjük, hogy az ország nem-