Képviselőházi napló, 1896. XXVI. kötet • 1900. január 18–márczius 1.

Ülésnapok - 1896-519

S19. országos ülés 1900. febrnár 1-én, csütörtökön. 10Í désekre szóló jelentés tárgyában. Kérem ennek kinyomatását és szétosztását elrendelni, és méltóztassék a t. ház elhatározni, hogy a földmívelésügyi tárcza költségvetésével együttesen fogja tárgyalni. (Helyeslés jobb felöl.) Elnök: A földmívelésügyi bizottság jelentése ki fog nyomatni, szét fog osztatni, és a ház elhatározza, hogy azt a földímvelési tárcza költségvetésével együttesen veszi tárgyalás alá. Következik már most a napirend szerint az 1897. és 1898. évi közösügyi kiadásokra Magyarország által pótlólag fizetendő' összegekről szóló törvényjavaslat (írom. 582, 783) harmadszori olvasása. Molnár Antal jegyző (olvassa a törvényjavaslatot). Elnök: Kérdem már most, elfogadja-e a ház a törvényjavaslatot harmadszori olvasásbau: igen, vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azokat, a kik a törvényjavaslatot harmadszori olvasás után is elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik. Nagy saj a szélső baloldalon.) A ház a törvényjavaslatot harmadszori olvasás után is elfogadta, és így az alkotmányszerű tárgyalás is szives hozzájárulás végett a főrendiházhoz küldetik át. Következik az 1900. évi állami költségvetés általános tárgyalása és ezzel kapcsolatban az 1900. évi költségvetés előirányzat némely tételeinek módosítása tárgyában beadott pénzügyminiszteri jelentés (írom. 768, 774). Mindenekelőtt a bizottsági előadó úr kivan szólani. Neményi Ambrus, a pénzügyi bizottság előadója: (Halljuk! Halljuk!) T. ház! A költségvetési előirányzat nálunk nemcsak azt mutatja, hogy az államot miképen kormányozzák, hanem ugyanolyan mértékben mutatja azt is, milyenek a társadalomnak viszonyai és gazdasági kilátásai. El lehet képzelni — bár nem tartósan, — olyan állapotot, a mikor a társadalom pangás alatt áll, de az állam háztartása mégis megnyugtató. Ellenben olyan állapot el sem képzelhető, mikor az állam pénzügyei siuy* lenek, de a társadalom gyarapszik. Mert vagyon, kereset és hitel dolgában az állam a legfőbb, csaknem az egyetlen nagy regulátor. Azért az államnak nemcsak minden pénzügyi és gazdasági akcziója bir társadalmi fontossággal, hanem jelentőséggel bir és bizonyos mértékben a társadalomra kihat minden ítélet is, mely az állam pénzügyeiről ebben a teremben elhangzik. Ezt szem előtt tartva, mikor a költségvetési előirányzatot és ezzel kapcsolatosan az államháztartás némely kérdéseit a tisztelt ház előtt ismertetnem kell, ne méltóztassanak gondolni, hogy akár szándékosan szépíteni, akár czélzatosan sötét képet festeni akarnék. Sem az egyiket, sem a másikat tenni nem fogom, mert az ország érdekében csak az lehet, hogy ezen a téren különösen keressük az igazságot, ne nézzünk semmi egyebet, csak az igazságot, de konstatáljuk aztán tartózkodás nélkül a teljes igazságot. Ez lévén szándékom, nem tagadom, t. ház, hogy reám is komoly benyomást tesz, mikor látom, hogy — koronákban bár, — államháztartásunk túlhaladta immár az első milliárdot. De, t. ház, mikor erről a sokat mondó számról elmélkedünk, az sem volna helyes, ha a do'gokat úgy állítanók oda, mintha ezt az egész milliárdot csakis a társadalom adójából vennék. Mert ennek az óriási összegnek tetemes része nem az adózóknak szolgáltatásából kerííl ki, hanem gyümölcse a nagy forgalomnak és eredménye az állam kiterjedt — némelykor talán már a kelleténél túl is kiterjedt — gazdasági tevékenységének. Hogy csak egy adatot említsek, utalok arra, hogy az állami bevételeknek majdnem teljes egyötődrésze, azaz 206 millió korona van előirányozva egyetlen üzemnek: az államvasutaknak bevételeként. Én némi hozzávetőleges számítást tettem, a melyben külön választottam azokat a bevételeket, melyek az állam saját vagyonforrásaiból erednek; üzemekből, gyárakból, bányákból, birtokokból, azután jövedékekből és egyedárú hágókból, tehát oly forrásokból, a melyek^ ha az állam nem foglalkoznék velük, akkor legtöbbjét a magángazdaság kezelné és használná ki jövedelmüket. Az eredmény pedig az, hogy 450 millión felül van az az összeg, a mely ily czímeken az állam pénztárába befoly, ellenben csak 600 millió korona körűi jár az az összeg, a mely direkt, vagy indirekt adókban befoly, vagy olyan állami szolgáltatásokért szedetik, a melyeket a társadalom bizonyos körülmények között igénybe venni kénytelen, akár kívánja, akár nem. De, t. ház, a mi országunk arra sem elég gazdag, hogy minden további vizsgálat nélkül belenyugodhatnánk abba, hogy a társadalom jövedelméből és keresetéből évenkint egy fél milliárdnyi, vagy ennél is nagyobb összeget állami czélokra fordítunk, a melyek mellett, köztudomás szerint, még más adózási nemek is nagy változatossággal fennállanak. Természetes és jogosult tehát az a kérdés, hogy ennek az összegnek felhasználása, miképen oszlik meg, nevezetesen : miképpen oszlik meg a felhasználás a belső kouszolidáczió czéljai között és azon egyéb szükségletek között, a melyeket röviden közös ügyieknek szoktunk nevezni? Erre nézve, t. ház, nem teszek olyan összehasonlítást, a milyent sokszor — szerintem czéltalanúl és komoly tanúiság nélkül, — tenni szoktak, nem teszek oly összehasonlítást, mely az újabb magyar alkotmányosságnak egész éráját, tehát harmincz