Képviselőházi napló, 1896. XXV. kötet • 1899. deczember 4–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-502

n 502. országos ülés 1899. decsember 9»én, szombaton. böleseségével előre látta azt, a mi bekövetkezett, hogy sem a tudomány, sem a gyakorlat nem fedezhet fel olyan számítási módot, a mely állandóvá tehetné a hozzájárulási aránynak megállapítását. Sőt ki akarta azt zárni, t. képviselőház, mert hogyha az arány kulcsa a törvényben meg volna állapítva, ha meg volnának állapítva azon számítási módok és alapzatok, a melyek szerint a hozzájárulási arány megállapítandó, úgy, t. képviselőház, a két független állam érintkezésének ezen hozzájárulási arány tekintetében nem is volna helye és értelme, mert akkor az egész dolog egyszerűen egy számtani müveletté törpülne, melyet a Reehnungsrevisor urak elvégezhetnek minden parlamentáris kommisszió nélkül. Ki akarja azt vitatni, hogy nem úgy van az 1867 : XII. törvényezikk szerint, hogy magának Deák Ferencznek, midőn a 19. §. törvénybe iktattatott, egyrészt feltétlenül és világosan az volt a ezélja, hogy a hozzájárulási arány ne egyes Matlekovits-módon kiszaggatott adatok alapján, (Úgy van! a szélső baloldalon.) hanem részletes és az egész nemzet teherviselési képességére alapított adatok alapján állapíttassák meg és pedig a 22. §. világos rendelkezése szerint, időről-időre, tehát nem állandóan, mint a hogy természetszerűleg a nemzetek vagyoni viszonyai és teherviselési képessége is folytonosan az idő változandóságainak vannak alávetve, A kik tehát egy ilyen általános, egy ilyen örökös quótakulcsnak megállapításán törik a fejüket, — és itt teljesen egy véleményen vagyok Láng Lajos t. képviselőtársammal, a ki munkájában is kifejti ezt, — azok egyenesen arra törekszenek, hogy az 1867 : XII. törvényezikk maga revízió alá vétessék, mert ez csak a 22. §. eltörlése mellett volna lehetséges. Csak abban különbözőül t. képviselőtársamtól, hogy ő ezt a helyes elvet ugyan elismeri, de nem vonja le a konzequencziákat, hanem ő is és a quótabizottságnak minden tagja, daczára annak, hogy elismerik, hogy a tudománynak semmiféle fegyvere, semmiféle eszköze nem elégséges és nem alkalmas arra, hogy ilyen quótamegállapítási arányhoz a szükséges adatok állandósíttassanak, mindig azt hozzák fel, hogy mégis csak keresünk ilyen kulcsot, ilyen adatokat és ilyen alapokat. És, t. képviselőház, — ezt ajánlom a t. miniszterelnök úr szíves figyelmébe, — a mosdani osztrák quótabizottság azt a preliminált békét, a melyet a t. miniszterelnök úr jósol, azzal akarja lehetetlenné tenni, hogy jelentésében egyenesen felszólítja az osztrák kormányt arra, hogy az eddigi rettenetesen bizonytalan állapotok mellett dolgozzon ki törvényjavaslatot, a mely a két állam közötti állandó quótakulcsot megállapítsa. Ez a törekvése az osztrák quótabizottságnak nemcsak azt jelenti, hogy ők az 1867 : XII. törvényczikket a maga intencziói szerint nem respektálja^ hanem jelent egy más dolgot is, a melyre a t. képviselőház figyelmét fel kell, hogy hívjam. Mit gondolnak az osztrákok, t. képviselőház, az alatt, hogy egy kulcsállapíttassék meg? Azt gondolják talán, hogy az egyenes és közvetett adók bruttó bevételei legyenek ez a kulcs? Azt gondolják talán, hogy a nemzet teherviselési képessége, jövedelme és vagyona legyen ez a kulcs? Hiszen ezeket következetes

1 n repudeálták, visszautasították. Mi rejlik tehát annak a háta mögött, hogy alighogy lezáródott a quótajavaslat letárgyalása, alighogy megszavaztatott az a törvény, kezdődjék meg Ausztria és Magyarország között ezen a czímen egy új harcz, a mely a népesedés számarányának alapján akarná a quótát a jövendőben megállapítani Magyarországon? Semmi kétségük nem lehet önöknek, t. képviselő urak, az iránt, hogy az osztrák quótabizottság nem azért hozza a kulcs megállapítását javaslatba, hogy a quóta jövendőre 34'4°/o-nál kevesebb legyen, hanem kétségtelenül azzal a nyíltan bevallott törekvéssel, hogy ők, a kik a 38, illetőleg 42°/o-os quótától most is csak a politikai helyzet kényszerűsége okából és — a mint később rá fogok utalni, — arra való tekintetből álltak el, hogy a vámszövetség révén mégis valami rekompenzácziót kapnak, azok az osztrákok akkor, mikor a quótabizottság a kormány hozzájárulásával ezt a javaslatot megteszi, egy új, szűnni nem akaró harcznak olyan magvait vetik el, a mely nemcsak bizonytalanná fogja újból tenni a közgazdasági élet összes viszonyait, hanem sokkal nagyobb harczot provokál, mint az eddigi volt. Ijesztő mérvben aggasztó ez, t. képviselőház, minden politikusra nézve, különösen egy okból. Ha Ausztriában alkotmányos kormány volna, nem volna annyira ijesztő a dolog, mint így. De a Livatalnok-miniszterium, t. képviselőház, ismétlem, a hivatalnok-minisztérium a császár parancsolatai szerint cselekszik, (Helyeslés a szélső baloldalon.) mert felelőtlenségét a császár tekintélye fedezi. Már most, t. képviselőház, ha az osztrák kormány hozzájárul ennek a quótabizottsági jelentésnek a szövegezéséhez, és úgy nyújtotta be a törvényjavaslatot, hogy kontrazignálta a quótabizottság ezen óhajtását, mit gondol az igen tisztelt miniszterelnök úr, hogy a hivatalnokminisztériummal szemben, nem rejlik annak háta megett maga a császári akarat is ? Széll Kálmán miniszterelnök: Nem! Polónyi Géza: Bár úgy volna, t. miniszterelnök úr, de félek tőle, hogy nem így van, és a ki a történelmet ismeri és a közjogot helyesen értelmezi, annak arra a konkluzumra kell jutnia, hogy itt már lappangva van egy törekvés, és alig hogy lezárjuk a quótajavaslat tárgyalását, újból