Képviselőházi napló, 1896. XXV. kötet • 1899. deczember 4–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-501

501. országos ülés 1898. deczember 7-én, csütörtökön. ^3 tak volna. Sőt elenkezőleg, úgy állunk, hogy óriási lépésekkel közeledünk az általános elszegényedés felé. Nem fogadom el a javaslatot; ellenben pártolom ama határozati javaslatot, melyet pártom elnöke pártomnak megbízásából benyújtott. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Tóth János jegyző: Polczner Jenő! Polczner Jenő *. T. ház! Most, midőn a közös ügyek költségeihez való hozzájárulás ará­nyának megállapítása tárgyában a kormány által beterjesztett törvényjavaslat feletti vita folyamán szót emelni és abban részt venni akarok, egy­általában nem szándékozom a kérdést apróbb részleteiben tárgyalni, mert nem kívánok sem egyes számtételeknek a birálgatásába bocsát­kozni, sem pedig az ország teherviselési képes­sége, illetőleg az igazságos quótakulcs meg­állapításának eszközeiről és módjairól itt ebben a házban értekezést tartani. Én a kérdést nagy vonásaiban, elvi szempontból, pártomnak, a függetlenségi pártnak mindig kristálytiszta elve és nemes törekvései szempontjából kívánom mérlegelni és egyúttal, bár kérlelhetetlen szigorú, de mégis igazságos ítéletemnek tárgyává tenni. (Halljuk! Halljuk! szélső baloldalon.) Én, t. ház, Magyarország állami önállóságá­nak és függetlenségének nagy eszméje, szép ideálja és magasztos gondolata által vezéreltetve, minden tehetségemmel és mindig azon buzgól­kodom, hogy minden olyan intézmény, mely ezen szép, nemes és magasztos gondolat meg­valósíthatásnak gátjául szolgál, eltávolíttassék, eltöröltessék és megszüntettessék. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Nekem, t. ház, nem kell semmiféle közös ügy, nem kell semmiféle osztrák kiegyezés, (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) ellensége vagyok minden quótának, (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) és én semminemű közös ügynek költségeihez semminemű arányban nem járulok hozzá soha; (Élénkhelyeslés a szélső bal­oldalon.) mert Magyarország állami önnállósága és függetlensége megvalósíthatásának legnagyobb, mondhatnám egyedüli akadálya az 1867. törvény­czikk által megteremtett ama szerencsétlen közös ügyes rendszer, a mely megzsibbaszt ez ország­ban minden életműködést, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) a mely azonfelül, hogy anya­gilag tönkre teszi ezt a nemzetet, a politikai erkölcstelenség, hitványság igazi melegágya, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) a politikai kalandorok és szélhámosok valóságos eldorádójává tette az országot. (Igaz! Úgy van! a szélső bal­oldalon.) Az a közösügyes törvény, t. ház, a mely­nek révén a miniszterelnök Magyarországnak óriási nagy kárára, de az osztrákok véghetetlen nagy előnyére Magyarország állami önállóságát és függetlenségét elformulázta, (Derültség a szélső baloldalon.) a mely közösügyes törvényt önök megtartanak, a melyre esküsznek, ha az önök malmára hajtja a vizet, de a melyet mindig és mindenütt készek igaz valódi értelméből kivet­kőztetni és elformulázni, valahányszor azt az osztrák érdekek úgy kívánják és úgy paran­csolják, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) az a közös ügyes törvény egyrészről a sajnos félre­értéseknek és tévedéseknek, másrészről pedig az önző és igazságtalan haszonlesések oly bő kút­forrása lett, a mely mindig csa komoly súrlódásokat, ádáz és gyűlöletes harczokat idézett elő, valahányszor csak közöttünk és az osztrákok között a közös ügyek költségeihez való hozzá­járulási aránynak megállapítása forgott szóban, vagy vált szükségessé. (Igaz ! Úgy van! a szélső­baloldalon.) Madarász József: Le velük! Polczner Jenő l Ebben az erős és örökös gyűlölködésben önöknek is bizonyságát kellene látniok egyszer annak, hogy a monarchia két állama között legyőzhetetlen antagonizmus léte­zik, a mely ellentét a viszálynak, a súrlódásnak igen sok, de a kölcsönös megértésnek, a szövet­kezésnek vajmi kevés anyagot szolgáltat. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Be kellene látniok és meg kellene gondolniok már egyszer önöknek is azt, hogy nem volna-e jó, ha az események­nek, a fejleményeknek, a végzetnek, a sorsnak nem állnának többé útját, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) holmiféle egyoldalú rendel­kezéssel, önálló intézkedéssel, viszonosság fen­tartásával . . . Thaly Ferencz: Állapottal! Polczner Jenő: ... és más ily alkotmány­ellenes erőszakos tákolásokkal, hanem ha önök is egyszerűen engednék azt, a már úgy is régen belső korhadtságban szenvedő közös ügyes rend­szert önmagái ól összeomíani, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) hogy nyomban helyébe kerüljön a perszonális unió. (Élénk helyeslés a szélső bal­oldalon.) Hiszen, t. ház, a perszonális unióból folyó és azzal kepcsolatos dolgokat és kér­déseket minden idegen állam beavatkozása nélkül sokkal jobban és pedig mind a monarchi­ára, mind a mi országunkra nézve sokkal igaz­ságosabban és áldásosabban bírnánk elintézni egyedül és közvetlenül a magyar királylyal. mert az 1867-ben megteremtett ég azóta még most is fennálló közösügyes kapcsolatban a quóta kérdése a lefolyt harminez év k alatt sohasem a jog, törvény és igazság alapján oldatott meg. A quótabizottságok most sem a törvény és igazság alapján állapították meg a quótának általuk elfo­gadásra ajánlott arányát. Méltóztassék megengedni, hogy ezen igazán kárhoztató és sújtó Ítéletemnek támogatására azon megdönthetetlen tételre hivatkozzam, hogy 11*

Next

/
Oldalképek
Tartalom