Képviselőházi napló, 1896. XXV. kötet • 1899. deczember 4–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-506

204 506. országos ülés 1899. deczember 11-én, csütörtSkSn. államférfi, a ki magára merte volna vállalni a felelősséget, hogy az ország színe előtt meg­czáfolja azon álláspontot, a mely köztudattá vált, hogy Magyarország közterheit emelni nem lehet. (Felkiáltások a baloldalon; Tehát éljen Bánffy!) Ugyan, Nagyják kérem azt a Bánffy-féle megjegyzést. Legyenek a t. képviselőtársaim itt mellettünk, a kiket úgy neveznek, hogy baloldal, nyugodtak az iránt, hogy az én meggyőződésem Magyarország közállapotai és közviszonyai tekin­tetében a Bíinfly-kormányra vonatkozólag ugyan­azok voltak, mint ma. (Felkiáltások balfelöl.- És nincs különbség?) Van: megszaporodott az a többség, a mely a kormányt támogatja. Az az aposztrofálása a Bánffy-védelemnek nem nagyon találó és nem egyezer mondtam e), hogy az engem nem bánt. Nem a t, képviselőtársaim biráira nekem a tekintetben, hogy mikép teljesí­tem hazafiúi kötelességemet. Birám csak egy van, mint a t. miniszterelnök úrnak: a lelki­ismeretem, és az iránt époly nyugodt vagyok, hogy helyesen jártam el, akár Bánffyt támad tam, akár ezt a kormányt támadom, mert táma­dásaim forrása és háttere sohasem volt más, mint Magyarország politikai és közgazdasági érdekeinek megvédése. (Helyeslés a szélső bal­oldalon.) T. baloldali szomszédaim arra kényszeríte­nek, hogy most már ennél a kérdésnél marad­jak, mert nem akarok rá visszatérni, és nem csak az a hit szűnt meg és van megingatva a nemzetben, melyet joga volt helyezni — alkot­mányosságában bízva, — olyan testületek nyilat­kozataiba, melyek a kormány és az állam szuve­renitását képezik, hanem az a hit is, melyet a nemzet nagyjai, vezető férfiai iránt táplált és táplálni jogosult volt. Mondhatom, szinte bántó hatással volt rám, mikor azt. olvastam, hogy nagy viták folytak arról, hogy megengedtessék-e a szabadelvű párt kötelékében álló egyes exponált férfiaknak, hogy a quótaemelés ellen szavazzanak? És csak egyet találtam, kit annyira exponáltnak véltek a szabad­elvű pártban, hogy ezt neki megengedték: ez Horánszky Nándor t. képviselőtársam. S kérdez­tem magamtól, vájjon csakugyan oly fontos-e, hogy ő megszavazza-e a felemelt quótát, vagy sem? Egy irányban, igenis azt felelhettem ma­gamnak : nagyon fontos, mert e szavazattól nagyon sok függ! Ez egészt rendszert fog képezni; ez fogja mutatni, vájjon az ország legelső ferfiai­nak mennyi szavahihetőséget kell tulajdonítani politikai nyilatkozataik tekintetében. S én mégis egészen tárgytalannak tartot­tam e kérdést. Bővebben foglalkozva a quóta­bizottságok jelentésével, arra a meggyőződésre jutottam, hogy Horánszky Nándor t. képviselőtár­sam fölöslegesen van belekeverve abba a vitába, hogy szabad e neki a fölemelt quótát meg­szavazni. Mert t. képviselőtársam, kiről frázis nélkül mondhatom, hogy kiváló tiszteletem tár­gya volt mindig, nemcsak azóta, mióta e házban ülök, mert műveiben és beszédeiben mindig meg­találtam az államférfiúi higgadtság és mély tudás erős nyomait, mondom, t. képviselőtársam teljes meggondoltsággal és bizonyára tudatosan már régen megszavazta a felemelt quótát. Előttem van a quótabizottságnak 1899-diki irományfüzete. Ebben találhatók annak nyomai, hogy a bizottság az 1899. november 17-től 21-ig befejezett tárgyalásról szóló jelentést nem ter­jesztette a ház elé, holott azelőtt, más években azon a napon, a mikor a bizottság a tárgya­lásokat meghiusultaknak mondta ki, a tárgya­lások lezárattak és a jelentés aláíratott. De 17-tői 2l-ig egy pauza volt. Ez alatt történtek azok a dolguk, melyekre, ha az idő megengedi, még pár szóval visszatérek, de melye­ket Polónyi Géza t. képviselőtársam bőven és alaposan mint sérelmeseket tüntetett fel; hogy tudniillik újabb tárgyalások kezdésére történtek lépések, más helyekről, mint a mely nelyek erre kompetensek lettek volna. Ekkor jött az 1899. november 21-iki ülés, melyen jelen volt Apponyi Albert és Horánszky Nándor t. kép­viselőtársam is. Ez ülésen utasításba kapta a 7-es bizottság: »Ha pedig ennél — tudniillik a 34"387 ezreléknél — magasabb számról volna szó, a 7-es albizottság felhataJmaztatik, hogy 34 , 4°/o-ig elmehessen, de e végső határt semmi körülmé­nyek között túl ne lépje.« Mondhatnám, szinte ördöge volt e bizott­ságnak, mikor kita'áíta e számot, (letszés a szélső baloldalon.) Itt utasításról van szó, melyet a 7-es albizottság a tárgyalás folytatására nézve kapott. Azt mondhatná valaki, hogy ezen utasí­tásadáshoz sem Apponyi Albert, sem Horánszky Nándor t. képviselőtársaim nem járultak hozzá, mert ebből a jegyzőkönyvből az nem tűnik ki. A következő jegyzőkönyv azonban minden két­séget kizár. A következő jegyzőkönyv az 1899. november 22-én tartott ülésről szól. Hamar vé­geztek; a mint méltóztatik tudni, nem is volt üzenetváltás, csak szóbelileg intézték el. Perma­nencziáb tn volt a bizottság, vészbizottsággá ala­kúit a quótabizottság Budapesten. (Derültség és tetszés a ssélsQ baloldalon.) Horánszky Nándor: Fölösleges találgatni, holnap elmondom! Barta Ödön: Nem találgatok, egyenesen rámutatok. Az 1899. november22-én tartott ülés­ben Horánszky Nándor t. képviselőtársam is részt vett. Ezen határozathozatalnál az a különös dolog történt, a mit talán egyenesen az ősze­mélye ellen irányzott kísérletnek tekinthetni,

Next

/
Oldalképek
Tartalom