Képviselőházi napló, 1896. XXV. kötet • 1899. deczember 4–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-506

806, országos illés 1899. deczemher 14-én, csütörtökön. 195 Hollandia, Oroszország gazdagabb mint Anglia. Különben az álláspont helytelenségét legjobban a következő, épen az osztrák viszonyokra vonatkozó adatok mutatják: Gráesország népessége az utolsó népszámlálás szerint 5"9, Alsó-Ausztriáé csak 2*3 millió; és mégis: Alsó-Ausztria Gäcsország egyenes adó . . . 32*4 10*6 fogyasztási adó . . 25' 1 169 bélyeg ..... 6-7 1-9 illeték 11-9 2-9 stb. Látható tehát, mily aránytalanság, ha a népesség arányában vetik ki a quótát. Ha a népességi arány szerint következtettek volua (olvassa): »A népesség egyes elemei nem eongruens nagyságok. Egy-eg}^ ember, fölszerelve a természet azon adományaival, az összegyűjtött vagyon azon erejével, a gazdasági fejlettség azon exponensével, azzal a gazdasági műveltséggel, tapasztalattal, tekintélylyel, melylyel az angol bír, csak több erőt képvisel, mint Törökország vagy Bulgária egy-egy szegény lakosa.« Áttér azután a fogyasztási adókra és azt mondja: »Vannak, a kik a fogyasztási adók alapján akarják a viszonylagos hozzájárulási képességet megállapítani.« Erre nézve azt mondja (olvassa): » Azokra, a miket ezen kulcsra vonatkozólag az Anglia és Irhon közötti pénzügy ismertetése alkalmából elmondtunk, itt csak a következőket jegyezzük meg. Ha léteznék általános fogyasztási adó, úgy, hogy a fogyasztási képességnek bármely irányban való nyilvánulása az adóstatisztikában kifejezésre jutna, akkor ezt a kulcsot talán el lehetne fogadni, mert bizonyos, hogy a fogyasztás arányban áll a fogyasztási képességgel, a fogyasztási képesség pedig a gazdasági erővel. De addig, míg csak egyes tárgyakra veti magát az állam a fogyasztás megadóztatásánál, lehetetlen, hogy a fogyasztási képesség csak megközelítően is kifejezésre jusson. A fogyasztási adó ilyenkor a vagyonosságról nem mond nekünk sokat, túlnyomóan a táplálkozási rendszertől és más tényezőktől függ. A só a szegénység adój dohányfogyasztás a szokástól fü gg, a pálinkafogyasztás a táplálkozástól, éghajlattól és szegénységtől. Sőt bátran állíthatjuk, hogy a mennyiben az állam a fogyasztási adót főleg a tömeges fogyasztás tárgyát tevő ezikkekre veti ki, mert csak így számíthat nagyobb adójövedelemre, a magasabb, gazdagabb osztályok fogyasztásában, élvezetében szereplő fogyasztási czikkek megadóztatás nélkül maradnak, a szegényebb államoknak a fogyasztási adó alapján megállapított gazdasági ereje nagyobbnak fog látszani, miat a milyen az tényleg. Minthogy pedig a fogyasztási adók elsőrendű életszükséglet! tárgyakra is nehezíednek, némileg a fejadó jellegét nyerik, minek következtében e javaslat veszedelmesen hasonlít az osztrák javaslathoz.* A harmadik alap a népességre vonatkozik. Itt azt mondja (olvassa): »Nem tekintve azt, hogy pontos munkabérstatisztikával nem rendelkezünk, tehát nagyon arbiträr számokkal kellene dolgozni, az elvet magát is hibásnak tartjuk, mert a munkabér ugyan a nemzeti jövedelemnek egyik igen jelentékeny része, de agrikol természetű országban mégis sokkal kisebb jelentőséggel bir, mint ipari államban. Hozzájárul még, hogy másképen alakúinak a munkabérek az iparban, mint a mezőgazdaságban, milyen arányban akarunk már most a kettőnek befolyást engedni ? A munkabér aztán majd csak pénzbea adatik, majd részben természetben, például ellátással van összekötve, aztán különbözőképen alakúi férfiaknál, nőknél, gyermekeknél, milyen arányban kelljen a különböző kategóriákat számba venni ? Aztán milyen különböző tényezőknek van a munkabérekre befolyása !« Áttér azután az eddig használt eljárásra, mely szerint az országnak az egyenes és közvetett adókból származó bevétele alapján történik a teherviselési képesség megállapítása (olvassa) : »Kétségtelen, hogy ez igen sok kifogás alá esik. 1867-ben, midőn az egyenlő adórendszer eredméuyei alapján történt a hozzájárulási kulcs megállapítása, e mellett legalább az a köiülmény szólt, hogy az így megállapított quóta bizonyára megfelel annak, melyben eddig is a két állam az illető Szükségletek fedezéséhez hozzájárult.« Sem Horánszky, sem Láng, sem Matlekovits szerint tehát az adóeredméuyek nem alkalmasak a quóta megállapítására. Láng is azt mondja, hogy a két állam eltérő eredményei miatt lehetetlen ezt tekintetbe venni. Horánszky is azt mondja (olvassa): »A quóta kiszámításának ez az alapja . . . Magyarországra nézve szerfelett káros, mert a két állam erőviszonyait nemcsak hogy híven vissza nem tükrözi, de sőt reá nézve azon alaphibában szenved, hogy mentől jobban kénytelen volt szivattyúzni adózó polgárainak az erejét... annál hátrányosabbá vált reá nézve ez az alap ... Ez az alap nem igazi alap*. Most áttérek a statisztikai adatokra (olvassa): »Az első quóta-bizottságok, melyek í 867-ben működtek, azon eredményhez jutottak, hogy a közös ügyek költségeinek födözési aránya csakis a két állam fizetési képessége szerint állapítható meg, ennek kiszámítására pedig akkoriban más alap nem kínálkozott, mint az akkor, ha nem is egészen egyenlő, de meglehetősen egyenlő elvek szerint szabályozott adóztatás. Az osztrák bizottság ez alappal szemben is még azon kifogással 26*