Képviselőházi napló, 1896. XXV. kötet • 1899. deczember 4–deczember 22.
Ülésnapok - 1896-506
192 ^° ft " orsaágos ülés 1899. deczember 14*én, csütörtökön. Lakatos Miklós (olvassa): >A quótatárgyalások folytatásának a czélja már csak épen az volt, hogy az alkudozásban való egymáshoz közeledés által könnyítse meg az uralkodónak a fölemelendő quótára a döntést, mert az uralkodót már aBadeni kormány-annyira meggyőzte a magyar quóta fölemelésének jogosultságáról és szükségéről, hogy a Felséget a meggyőződésében többé semmiképen sem lehetett megingatni. Gyanúsan fogadott minden argumentálást, mely a magyar nemzet fizetőképességének enyhébb és igazabb megítélésére vonatkozik. Jelszó lett tehát, hogy a magyar quótát fel kell emelni és a legfőbb törekvés az lett, hogy a quótaemelés jogos voltának bebizonyítására alkalmas kulcsot megkeressék. Összesen öt quótakulcsot fedeztek fel; az uralkodó azonban csak a Láng Lajosét fogadta el, abban az értelmezésben, a melyet báró Bánffy Dezső adott neki, de a mely értelmezést maga Láng Lajos sem fogadta el. Felmerült még a Horánszky Nándor okos gondolata, a leszámolási quóta is. Erre az uralkodó akként nyilatkozott: ^Fájdalom, már későn jött.« Mivel pedig az egyik quótakulcs alkalmazása mellett sem jöhetett létre a két bizottság közt a megegyezés, félre tették a teljesítési programm alapján eszközölt számítást és az újabb tárgyalásoknál már tisztán politikai szempontok döntöttek az alkudozásnál, így történt, hogy a politikai szempontok hangoztatásával az osztrák bizottság legutolsó követelése ez volt; osztrák quóta 6B.475, magyar qnóta 84.525.« De már most tovább megyek ebben. Azt mondja tovább: »Valószinűleg a tegnapi és a tegnapelőtti császári kihallgatásokon sikerűit oly helyzetet teremteni, mely most már lehetővé teszi, úgy az átutalási eljárásnak, mint a quóta dolgának a Reiehsratban, tehát Ausztria népeinek alkotmányos képviseletével való elintézését«. Azután megköttetett az egyezség. Erre azt mondja s ez érdekes: »Nem habozunk kijelenteni és hirdetni, hogy Magyarország igazságtalan megterheltetését jelenti; származik pedig ezen, immár elháríthatlannak bizonyult csapás onnan, hogy először hibás alapon és könnyelműen kezdték harmadéve a tárgyalásokat, másodszor nem voltak képesek a magyar államférfiak a Badeni- és Bilinszky-féle informácziók hatását az uralkodónál eloszlatni; harmadszor pedig: az osztrák züllés következtében a magyar quóta felemelését a dualizmusnak nyújtott áldozatként követelték. Ez a mentegető magyarázata, de nem mentsége a quótaügy e megoldásának. Megnyugtató benne csupán annyi van, hogy ha nem a bizottságok egyeznek, akkor a korona döntése körülbelül ugyanígy, ha nem terhesebben« — hát itt van az atyai jóakarat — (folytatólag olvassa): »Igy az alkotmányos tényezők tíz évre intézik el az ügyet, amúgy, az alkotmánynak csak egyik, a hatalmi tényezője intézte volna el csak egy évre. A legnehezebb helyzet súlyosai itt e fordulat által a volt nemzeti párt tagjaira, a kik, úgy látszik kénytelenek lesznek lenyelni a keserű pilulát, hogy így módjában legyen az új kormányzatnak a jövőben rájuk támaszkodni«. Én magam is elhiszem, hogy ha tudták volna a t. nemzeti pártiak, hogy ilyen kényszerhelyzetbe jutnak, bizonyára nem mentek volna oly hirtelen be a Lloyd-klubba. Világos tehát, hogy a magyar quótabizottság tulaj donképen nem volt egyéb, mint a királyi akarat végrehajtója. (Ügy van! a szélső baloldalon.) Hasztalan emlegetik a politikai szempontokat, a dualizmusnak a megmentését, nem ; egyedül csak a királynak erős és megingathatatlan akarata volt az irányadó. Úgy látszik, az új kormány nem nagy befolyással bir a koronára, mert hiába, a korona jobban hitt az ő osztrák tanácsosainak és a megboldogult volt miniszterelnöknek, Bánffy Dezsőnek, mint a mostaninak. Sajnos, hogy a korona Horánszky Nándor t. barátom munkájára azt mondotta, hogy már elkésett; de nem mondta meg, miért. Én pedig azt tanultam, hogy az igazságot keresni sohasem késő, (Ügy van! a szélső baloldalon.) ós a ki keresni akarja, meg is találja. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Azt is tudom a történelemből, hogy Mátyás királynál sohasem késett el az igazság, (ügy van! a szélső baloldalon.) Csodálkozom, hogy a királyi döntés óta mi nagy dolog történhetett Magyarországon, a mi ilyen magas quótára jogosított. Arany- vagy gyémántbányákat fedezett fel a kormány? Vagy valami szentirásbeli manna hullott a nemzet nyakába? Vagy azokkal a zivatarokkal, a melyek az országon végig zúgtak jégesővel, aranyeső hullt-e a gazda ölébe? Vagy a Dunának kiöntéseiből, a csallóközi árviz iszapjából gyémántot mosnak-e a magyarok számára, hogy jogosult lehetne a quóta emelése? Nem, semmi ok nem volt erre Magyarország részéről, mert a magyar nemzet nem hogy gyarapodott volna vagyonban, hanem ellenkezőleg, napról-napra szegényedik, a míg teljesen tönkre nem jut. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Meg fogja fizetni ezt a quótát az adóprés, az fogja kiszorítani a szegény ember utolsó fillérét is és abból fog kikerülni az a drágalátos quóta. (Ügy van! Ügy van! a szélső baloldalon.) Csodálom, hogy a quótabizottság magyar lelkiismerete nem szólalt meg. Talán elaltatta azt a felséghatalom ? Vagy talán az önök érzülete nem engedte azt megszólalni? Akár mint volt is, én nem szeretnék a bőrükben lenni, mert én lelkiismeretemet nem bírnám meggyőzni. Mit is gondolnak önök, a quótabizottság tagjai,
