Képviselőházi napló, 1896. XXV. kötet • 1899. deczember 4–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-504

504. országos lilás 1899. deczember 12-én, kedden. 155 birés milyen rigorozitással gazdálkodik. Azt hiszem, ha mi egyáltalában meg nem szavazzuk ezt a quótát, akkor igaz új rendszert fogunk csinálni. Meglátja egész Európa, meglátja Németország és Ausztria, hogy ni-ni, ez a nemzet komoly fizető akar lenni, nem vállalja el oly könnyen az adósságot, de másképen az osztráknak tollai, a melyek pedig épen nem azok a tollak, a melyek a mi dicsőségünkre lesznek meghegyezve, minden ros2szat reánk kennek és mindent, a mi jó csak van rajtunk, még a szentelt vizet is leszednék rólunk. Azt hiszi a t. ház, a t. kormány, a kormányelnök, hogy ha a quótát megszavazzuk, azt a telhetetlen zsákot ki fogjuk elégíteni ? Talán ezzel azt gondolják, hogy elég lesz nekik, hogy majd jól fognak lakni? Nem, az a gyomor sohasem fog jóllakni. Az a gyomor, be van bizonyítva száz esztendőkön keresztül, rengeteg űrtartalommal bír, és különösen a magyar értékek iránt mindig telhetetlen volt. (Úgy van! a ssélső baloldalon.) Azon az úton, t. képviselőház, a melyen harminczhárom évig haladtak az egymást fölváltó rendszerek, jobban mondva rendszertelenségek, a melyek mindig csak az adósságcsinálásban kulmináltak és abból merítették összes tevékenységüket, legfeljebb csak több vagy kevesebb találékonyságot fejtettek ki arra nézve, hogy miképen használják fel az ujonan csinált adósságokat, a melyre nézve még nem is régen rettenetes ellentétek voltak a kormánypárt régi és új tábora közt. Erre nézve meg vagyok győződve, hogy csakugyan szükséges volt, mert lehetetlenség volna ennyi adósságot csinálni, hogy az ellenőrzést ne a legszigorúbban teljesítsük. De mégis ennek az adósságcsinálásnak, ennek a tehervállalásnak politikai, vagy egyéb más okokból egyszer csak végének kell lennie, elő kell állani annak, hogy a nemzet azt mondja, ne tovább. Ez is csak oly jogosult fináuczpolitika, mint az önöké, s a ki higgadtan gondolkozik, az annak jogosultságát kétségbe nem vonhatja. Hiszen ha azokat a számtételeket veszszük, a melyben egybe vannak vetve Ausztria és Magyarország közgazdasági viszonyai, mindig csak az tűnik ki, hogy milyen gyenge az egyik fél, és hogy milyen erős a másik, de nincsen egyetlenegy betű sem, a mely az újabb közgazdasági életnek fénypontjáról, a hiteleszközök fejlesztéséről, Magyarország javára szólhatna, mert itt a quótaaránynak úgyszólván egész terhét Magyarország viseli. Épen azért szükséges, hogy én ezt a kimutatást fölolvassam. (Halljuk! Halljuk!) Legelőször is, ha a gazdasági életet veszszük tekintetbe, a külkereskedelem terén Magyarország 16*2 százalékkal particzipál, 83 8 lékkai Ausztria; a monarchia tengeri kereskedelmi forgalmából Magyarország aránya 26 , százalék, ellentétben Ausztria 74 százalékával. A hitelforgalomnál az osztrák-magyar bank Í898. évi üzleti jelentése szerint az osztrák-magyar banknak összes műveleteiből Magyarországra esik 20-6 százalék, Ausztriára pedig 79"34 százalék. Áz 1897-iki adatok szerint a bankok és takarékpénztárak összes aktiváinak aránya Ausztriában 68*2 százalék, Magyarországban 31-8 százalék. 1896-ban a hitelszövetkezeteknél, illetőleg előlegzési egyleteknél az aktívák aránya Ausztriában 746 százalék, Magyarországon 25'4 százalék. A postatakarékpénztáraknál a cheque és clearingforgalomban a befizetések összege Ausztriában 80*9 százalék,, Magyarországon 191 százalék. Igen fontosnak tartja a tudomány, az államok vagyonosodásának a kimutatására az örökösödési adót. Természetes, hogy az összehasonlításra egyforma alapnak kellene lennie. No de a tudomány is segít akármelyik kormánynak. A tudomány emberei, kevés kivétellel, a kormánynak rendelkezésére állanak; ők is épúgy, mint a bíróságok meg tudnak indokolni valamit, ha épen kell, de nagy ugrást egy tudós sem koczkáztat meg, mert ha ráolvassák, resteli. Az örökösödési adó tehát az 1894—97. évek átlaga szerint egy német Finanzarchiv szerint 69*5 százalék Ausztriában, 305 százalék Magyarországon. A takarékpénztári betéteknél az arány 68'4 és 31'6 százalék és jó! jegyezte meg valaki itt mellettem, hogy a takarékpénztári betét a pénzügyi műveleteknek igen primitív formája. Sajátságos viszonyok vannak minálunk abban a községben, a hova való vagyok, és a melyet képviselni szerencsés vagyok. (Egy hang jobb felől ; Város.) Halasnak nagy határa van és benne óriási az úgynevezett homokterület. Mivel azonban mindennek megjön az ideje, Halas városának is most oly szerencse jutott osztályrészül, a mi igazán megfontolásra érdemes, a menynyiben óriási területeket vettek szőlő alá, és talán seholsem állott elő nagyobb értékemelkedés, és a nyereségre sehol sincsen olyan alkalom, mint itt, hol 20—30 forintos homokterületeket ültetnek be szőlővesszővel. Természetes ekképen, hogy mivel már minden pénzre van visszavezetve, az ingatlanok is mobilizáltattak, mert, a mint Magyarország a természetgazdaság útjáról a pénzgazdaságra tért át, mindent mozgósítottak. Itt nem az agrárius tendencziák beszélnek belőlem; egyáltalán nem vagyok agrárius. (Derültség és félkiáltások a bal- és szélső baloldalon: Miért? Miért?) Merkantilista vagyok. (Derültség a bal-és szélső baloldalon.) Nem vagyok merkantilista e fogalom egész terjedelmében, de annyiban, a mennyiben a merkantilizmus is használhat az országnak. Agrárius is vagyok annyiban, a mennyiben az agrárizmus az országnak hasznára lehet. 20*