Képviselőházi napló, 1896. XXV. kötet • 1899. deczember 4–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-504

|43 504. országos ülés 1899, deczember 12-én, kedden. azok is, a kik azokat a támadásokat ellenünk vezetik, tudják, mily kincse van az uralkodónak a magyar nemzetien ; de még mindig fel akarják azt használni olyan czélok elérésére, a melyek nem függenek össze, sőt ellentétesek a mi nemzeti aspiráczióinkkal. Mikor a függetlenségi párt törhetetlen elvbüséggel ragaszkodik álláspontjához, nemcsak a hazának igazait védi szívből, lélekből, hanem legigazibb pártja ő Felségének és a dinasztiának. Miért? Mert nekem meggyőződésem, t. ház, hogy az óriási orosz és az egyesült német birodalom között az osztrák császár csak addig lehet független és önálló, a mig mint magyar király is független és önálló, mert a császárságnak a legerősebb bázisa az, ha Magyarország ezt a függetlenséget, önállóságot ki birja vivni; a császárság csak hazánkra támaszkodva képes megtartani a két nagy hatalom közt önállóságát. Akármit csinálnak cselszövény utján, akármit csinál a magasabb politika, a melyben Ausztria nemcsak századokon keresztül, nemcsak a mikor házasodott, de máskor is számos esetben ügyességét kimutatta; az igaz erőt azok a perczentek állították, a melyek az ezredekben a magyar elemhői voltak. Hiszen a hadi tudomány is elismerte, hogy a magyarok bejövetele alkalmával új hadászat vette kezdetét, hisz a magyar elemek száguldottak keresztül Németországon, Olaszországon, és íulajdonképen a magyar fegyverek szerezték meg a dinasztiának azt, hogy megtartotta trónját és hogy fiúsítani tudtak, azt is mi magyarok tettük meg, mert a fiúsítási jogot a német jog nem is ismerte. Hiszen mennyit mondották, hogy a könnyű magyar lovasság megjelenése a Rajnánál átalakította az újabb hadviselést is! És mikor győztünk, mi történt? Akkor el akarták vitatni tőlünk annak az eredményét. Hiszen t. ház, nem kevesebb és kisebb tanunk van erre, mint maga boldog emlékezetű királyunk: Mária Terézia.Hogy ő miként nyilatkozottrólunk magyarokról, azt épen véletleneégből fel is olvashatom a t. háznak. (Derültség a jobboldalon. Halljuk! Halljuk!) Mária Terézia szivében minden későbbi keserűség daczára mélyen be volt vésve az 1741-iki napok emléke. (Olvassa): »Jó magyar nő vagyok, szivem tele van elismeréssel e nép iránt.« Kinek írta ezt? Vejének, Mária Krisztina férjének. Később pedig ezeket mondja (olvassa) : » Mindent el lehet érni e nemzetnél, hajói bánnak vele, s jóakaratot mutatnak iránta. Ez az elv, melyet boldogult hódolatraméltó Urunk után követtem, megmentette a monarchiát és a családot s most is nagy hasznát veszem.« T. ház! A mely nemzetnek ilyen kincse van a múltjában, annak a nemzetnek, ha oly csapatja van, mint ez a függetlenségi párt, a mely támaszkodik arra, hogy akkor a magyar a régi ősi erkölcsök alapján fejtette ki ezt a fejedelmi elismerő nyilatkozatot, annak a nemzetnekjoga van ezen ősi erő kultuszát ápolni, visszamenni az ősökhöz mindenkor példáért és bevinni a gyakorlatba ezt a politikát. Mert még ezzel a királyijai szemben sem adtuk fel mi magyarok úgynevezett inszurrekczionális kötelességünket és az adózás tekintetében sem adtuk fel jogunkat. De akkor, t. ház, szintén voltak kecsegtetve kézzel fogható előnyökkel is, de a nemzet visszautasította őket, visszautasította úgy egyenként, mint többségében, mert a nemzet csak úgy akart boldogulni, hogy a boldogulásának önmaga legyen a kovácsa. Nem akarta ez az önérzetes nemzet akkor sem, hogy mások gondolkodjanak helyette, mert az alkotmányosságnak jól felfogott alapja is az, hogy magunkról magunk gondoskodhassunk, és ebben a tekintetben is a függetlenségi és Í848 as párt, a melyhez tartozni szerencsém van, tökéletesen annak az elvnek hódol, hogy magunk tói jöjjenek az inicziativák, és azt pártolta a függetlenségi párt is. Hiszen elvégre 32 esztendős alkotmányos életünkben a függetlenségi párt eleget megmutatta, hogy hazafias dolgokban mindenkor támogatta még a kormányt is, a miből a függetlenségi pártnak sokszor politikai nagy hátránya volt, mert tulaj dónk épen azáltal maga alatt is vágta bizonyos mértékben a fát, de a függetlenségi párt a hazát mindig az ő pártérdekeinek elébe tette és mindig szolgálta önzetlenül. Ezt kötelességem volt megjegyezni. T. ház ! Mindazok a dolgok, hogy nem csináltunk adósságot, tbáz, nem hozhatók fel bizonyítékul a kormány politikájának helyessége mellett, mert hisz a vasútnál a beruházási költségek tekintetében is elég arra rámutatni, hogy a kopási perczenteket nem most, hanem hosszú idő múlva lejáró kölcsönnel, a 120 milliós kölcsönnel törlesztik, a mi pedig semmi más, mint a deficzítnek elburkolása, a melyben a budgetet átviszik az utódokra és a dédunokákra, úgyhogy tulajdotiképen nem 20, hanem 1000 perczentre dolgozunk. Hisz nincsen olyan ága-boga a közéletnek, a melyet ma úgyszólván el nem zálogosítunk, azért, hogy mi ezeket a közösügyeket első sorban, másodszor pedig szerencsétlen és ügyetlen kormányzatunkat fön tudjuk tartani. S itt már most megint a magunk politikiai iskolájáról kell szólanom. A mai rendszer azért nem változhatik meg, mert nem engedik meg Bécsben, hogy megváltozhassék és fön fog állani mindaddig, a mig adósságcsináläsi mód rendelkezésünkre áll. Hanem ha majd eljön az idő, hogy az adósságot vissza kell fizetni, akkor majd, t. ház, nem tudom, hogy lesz a dolog, attól félek, hogy a miniszterelnök majd maga marad s az a nagy párt úgy elfoszlik, tőle, talán még a miniszterei is. (Zajos derültség a szélső báloldalon.)