Képviselőházi napló, 1896. XXV. kötet • 1899. deczember 4–deczember 22.

Ülésnapok - 1896-502

502. országos ülés 1899. (teczember 9-én, szombaton. |Q^ és Bilétet, a mely, gondolom, 200.000 holdas birtokot képvisel. (Mozgás a szélső haloldalon.) Midőn a határőrvidék revindikácziója bekövetkezett, erről a két uradalomról egyszerűen elfeledkeztek, és a nélkül, hogy az időközben érsekséggé lett zágrábi püspökségnek a határőrvidéken revindikált területet viszaadták volna, a mai napig megmaradt Módos és Bilét a zágrábi érsekség javadalma gyanánt, ágy, hogy Magyarország saját vagyonából fizeti Horvátország érsekét. (Úgy van! Ügy van! a szélső baloldalán.) Ezt a tényt megszivelés és megvizsgálás végett a mélyen tisztelt kormány és a t. képviselőház szives figyelmébe ajánlom. (Mozgás a szélső baloldalon,) De, hogy a kiegyezés minden részletével tisztában legyünk, (Halljuk ! Halljuk/) reá térek most az udvartartás kérdésére. (Halljuk! Halljuk/) Kubik Béla: Itt jön az igazi! Polónyi Géza: Az a lovagiasnak ismert magyar nemzet, a melyet a jókedvű adakozók azzal a refrainnel igyekeznek most újból megterhelni, hogy mi ajándékot nem fogadunk el, — dehogy megnyúzzanak, azt sziveden elviseljük— (Mozgás a szélső baloldalon.) 1867-be» mit csinált? Ez a lovagias magyar nemzet azt monda: én közössé teszem a hadsereget; közössé teszem a külügyet, csak egyet nem teszek közössé: az udvartartást; ennek, nem lévén közös ügy, a felét majd viselem én. A svédek sokkal okosabbak, azok az udvartartást teszik közössé, és a hadsereget önállóvá. Ha már egyszer közös ügy a hadsereg és a külügy, azzal az erővel, ha én 67-es alapon álló ember volnék, az udvartartást is szívesen vonnám a közös ügyek körébe, mert a mint a közösügyekhez a quóta arányában 30°/o-ot fizettünk, hasonsóképen 30%-ot fizettünk volna az udvartartás czíinén is, most pedig felét, 50°/o-ot fizetünk. Ez a csekély különbözet nem is olyan nagy dolog, kitesz mindössze 32 év alatt 29,076.000 forintot. Nem akarom én most azt vitatni, hogy ebből mennyit költenek itt el, hanem egy másik kérdés ötlik itt szemembe. (Halljuk! Halljuk!) Hogyha már kimondatott, hogy nem közös ügy az udvartartás, minden elfogadható józan számítás szerint költségvetési tárgyat kellene, hogy képezzen, a mint hogy 1869-ben így is volt. Egyszerre ő Felsége egy keleti utat tesz, és akkor 1869-ben egy törvény alkottatik, a melyben pótoljuk 150.000 ezüst forinttal. Azóta egy furcsa gyakorlat kapott lábra: azt az 1869-ben megalkotott törvényt később mindig meghosszabbítottuk. Ez a törvény 10 esztendőre állapította még az udvartartás költségeit, legutóbb az 1889 : XXXIX. törvényczikk, a mely kifejezetten és világosan megmondja, hogy az udvartartás költségei 1899. deczember 31-éig állapíttatnak meg. Csodálatos! Mi szüksége van a magyar kormánynak ezen nem közös ügyet képező kérdésre nézve külön törvényre, a mely az udvartdrtás költségeit 10 esztendőre megállapítja? Hisz ezt budgetszerűleg kellene elintézni. Mi nem így járunk el. A nemzet szükségleteiről annak erejéhez mérten csak évenként gondoskodunk, ellenben az udvartartás költségei tekintetében azt mondja a magyar nemzet lovagiassága, hogy történjék ezen 10 esztendőn belül bármi, legyen árvíz, jég, vagy bármilyen csapás, a 4.650.000 forintnak meg kell lenni 10 esztendőre. Hogy van az, hogy most, midőn ezen törvény lejárófélben van, nem látunk új törvényjavaslatot? Mi lehet ennek az oka, talán csak nem akarják emelni az udvartartási költségeket,... Szalay Károly: Még csak ez kellene ! Polónyi Géza . . . hogy ez is a quótaemelés Matlekovits Sándor úr által elfogadható tételének képezhesse kiindulási pontját? Miért van ez így ? Nem alapos-e az aggodalom akkor, mikor bennünket amúgy is súlyosan megterhelt ezen quótatörvény, hogy még egy udvartartási költség emelése előtt is állunk? Magánál a preczipuuamál azzal, hogy l-4°/o-ot állapítottak meg, figyelemmel az akkori quóta perczentjére, veszteségünk 1872-1877—ig 5,542.160 forint, 1877-től 1887-ig 10.397.033 forint, 18871897-ig 15.500.165 forint. A preczipuum révén magán, t. ház, a mai napig 31,439.348 forinttal károsodtunk, illetőleg 1899-ig számítva, a két évet hozzáadva, összesen 33.446.510 forint az, a mivel Magyarország a preczipuum révén többet fizet, mint a mit Ausztriának fizetni tartozott volna. Hogy pedig ez nemcsak thézis, azt bizonyítani nem kell, mert hiszen a t. kormány és a quótabizottság a preczipuamnak megszüntetését önmagát, mint vívmányt jelenti be. Ez tehát, hogy itt Magyarország törvénytelenül terhelve lett, feltétlenül bizonyítja azt, hogy az igazságtalan volt, de egyúttal bizonyítja azt is, hogy ez a jogtalanság és igazságtalanság annak a szabadelvű pártnak és annak a kormánynak a felelősségére írandó, a mely est a törvénytelenséget a régi quótabizottsággal együtt elkövette. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Már most, t. ház, reátérek ennek a kérdésnek a csomópontjára, talán a legérdekesebb részletére. A fogyasztási adók és az átutalási kérdés ezzel kapcsolatos . . . (Zaj. Felkiáltások a szélső baloldalon: Szünetet kérünk!) Ha szabad, nem magam miatt, hanem a hallgatóság miatt, egy kis szünetet kérek. Elnök: Öt perezre felfüggesztem az ülést. (Szünet után.) Elnök: T. ház! Az ülést folytatjuk. Tóth János jegyző: Polónyi Géza! Polónyi Géza: T. ház! Nem lehetetlen, t. képviselő urak, hogy figyelmüket talán mér-