Képviselőházi napló, 1896. XXV. kötet • 1899. deczember 4–deczember 22.
Ülésnapok - 1896-502
502. országos Ülés 1899. deczember 9-én, szombaton. 97 1898-ban egy olyan feltétlenül biztos és tiszteletreméltó adat kerfílí a magyar törvényhozás könyveibe, a mely önökre kötelező volt? Nem emlékeztek önök arra, hogy 1897/98-ban a Felség a quótát eldöntötte? (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Hát teljesítette a kormány alkotmányos kötelességét, a Felség elé bocsátotta-e azon adatokat, a melyek a quótabizottság előtt feküdtek 1896-ban? Ugy-e hogy teljesítette? Ha igen, és ha 8 Felsége 1897-ben és 1898-ban az előtte fekvő adatok alapján 31"4°/o mellett döntött, nem volt-e önöknek elég biztos adat arra, hogy a felség döntésére hivatkozással a legalkotniányosabban uralkodó király tekintélye alatt azt mondhatták volna, hogy mi nem mehetünk vissza az 1896-iki számadásra, mert 1897-ben a Felség már döntött akként, hogy ezen adatok alapján Magyarország quótája nem lehet nagyobb mint 31 4°/o? Ki jogosította fel ezt a quótabizottságot arra, hogy ilyen tények mellett egy oly alkunak lejtőjére lépjen, a mely nem vezethetett más eredményre, mint arra, hogy Magyarország megaláztassák és kizsákmányoltassék olyan mértékben, a melyről önök maguk is elismerik, hogy igazságtalan, mert maguk is hirdetik, hogy a 0'6°/o nem adatok, hanem politikai indokok alapján állapíttatott meg. Mik lehetnek azok a politikai indokok? Ismerjük őket? Nem, csak sejtjük. És a bizottság jelentésében nem találjuk azokat felsorolva, a mint uem találtuk 1897-beu sem. De sejtjük, hogy ezen indokok egyike az, hogy négy esztendő óta dal Magyarországon és Ausztriában egy végzetes harcz, mely nemcsak a nagyhatalmi állást tette prekáriussá, de hitelében is megingatta ezt a népet, sőt vagyonilag a tönk szélére juttatta. Ki ennek az oka? Ha vannak politikai indokok, kinek kell ezért bűnhődnie? A magyarok azok, a kik évek óta folyó faji és nemzetiségi harczban küzködve lehetetlenné tesznek minden alkotmányos kormányzást Ausztriában és Magyarországon? Hát hol van az igazságosságnak az a mértéke, a mely ily viszonyok közt arra a konklúzióra jut, hogy politikai okokból azért, mert az a kettő veszekszik, mi fizessünk? A ráczió csak az lehetne, hogy azok viseljék azt a quóta-többletet, a kik a bajt okozták! Ez olyan, mintha két duhaj legény verekszik a korcsmában, összetörnek asztalt, széket, és mikor végre kidobják őket, a korcsmáros megfogja a harmadikat, a ki véletlenül ott ül, hogy o fizessen meg mindent. Azért, mert a csehek a németekkel összevesztek, a magyar fizessen? Azt a közösögyes palástot, vagy bundát magyar bankóval kell a foszladozástól megmenteni ? (Tetszés a ssélsö baloldalon.) De hát volt-e ennek valami eredménye? Megnyugodtak-e az osztrákok és a csehek e KÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901. XXV. KÖTET. quótában? Bekövetkezett-e az áldásos béke korszaka? Akad-e odaát csak egyetlen Matlekovits is, a ki hirdetné, hogy Magyarország quótája csakugyan nagy? Csak nálunk állanak elő egyesek sporadikus számításokkal, melyek nemcsak most, hanem a jövőre is kiszolgáltatják a nemzetet, azt hirdetve, hogy hiszen még a mai quóta is kevés. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Kubik Bélai Belső titkos tanácsosságért csinálják! Polónyi Géza: Ha már Matlekovits Sándor képviselő úrról szólok, még néhány megjegyzést teszek beszédére. (Malijuk! Halljuk!) Mélyen sajnálom, hogy az itt elhangzott. De kötelességem a t. képviselő urat és az ujjongó osztrák sajtót felvilágosítani arról, hogy az a felfogás a mily jogosulatlan, remélem, époly egyedülálló marad e vitában. A t. képviselő úr nem veszi a gazdasági tényezők komplexumát, hanem kiszakít egy pár dolgot, hogy demonstrálja, hogy a quótabizottság mily derék legényekből áll, mert bisz vannak adatok, a melyek szerint a quótának még magasabbnak kellene lennie. Lássuk csak előbb a dohánybevételt. Már közbeszólólag megjegyeztem akkor, hogy e zseniális ötlet nem Matlekovits Sándor képviselő úré. Eltekintve attól, hogy már Láng Lajos képviselő úr a lottójövedék kihasítása mellett szintén a dohányjövedékkel argumentált: ott van Offermann német munkája, mely ugyancsak a dohányjövedékkel végez számítást, azzal a különbséggel, hogy míg itt ez az osztrák statisztikus ez úton csak 33 1 / 2 százalékot hoz ki: Matlekovits Sándor képviselő úr 34y2-et hoz ki belőle, tehát osztrákabb az osztráknál. (Élénk tetszés a szélső baloldalon.) Nem untatom a házat azzal, hogy felolvassam Offermann munkáját. Csak megjegyzem, hogy ez az Offermann volt az, a ki az osztrák kalkulusról kimutatta azt, hogy a világ legabszurdumabb kalkulusa, és hogy mennyire jogosult a magyar népnek az a törekvése, hogy ezt a quótaaránykulcsot visszautasította. És Matlekovits Sándor úr tegnapi beszédében, talán akaratlanul —én nem akarom gyanúsítani, — de mégis a dohányjövedék kérdésébe beleszövi a népesedési arány szerint való felosztást, tehát előre egy mesgyét hasít a jövő számára, hogy a népesedési arányszámítás helyes volt-e? Azonban a dohányjövedékre vonatkozó kulcs kérdésénél előbb egy pár megjegyzést kell tennem. Először is eltekintve attól, hogy ez új közös ügyet teremt, hol van olyan statisztikus, a ki be ne ismerné azt, hogy a dohányfogyasztás nemcsak nem vagyon mérő, sőt ellenkezőleg, mentől több dohányt fogyaszt egy nép, rendszerint annál szegényebb, és annál rosszabbul táplálkozik. (Igás! Úgy van! a szélső 13
