Képviselőházi napló, 1896. XXIV. kötet • 1899. szeptember 28–november 30.

Ülésnapok - 1896-483

! 88 483. országos Ülés 1899. ban is a képviselőház elé hozhassam. (Halljuk! Sálijuk!) Ma azonban, t. ház, hogy beszédemet ezzel be is fejezzem, egy igéretemet jöttem beváltani. (Halljuk! Halljuk!) T. ház! 4 mint mondám, az nem kérdés, hogy a történelem és Nagyomány szerint ez az emlék, a melyről itt szó van, Hentzinek, a budavári parancsnoknak szobra-e, emléke e a vele elesettekkel együtt. Az én reminiszczencziáim szerint egy hadi dicsőséget hirdető szobornak az lett volna a jogosultsága, ha az illető meghalt harczi dicsőségben, honszerelemért, hazáért, szabadságért és alkotmányért, hirdesse szobor a meszsze utódoknak, késő nemzedékeknek: vegyetek rólam példát, hogy miképen kell meghalni hazáért, szabadságért és alkotmányért? Nos, hirdeti-e ez a szobor ezt a mi nemzedékünknek ? Sokszor halljuk, hogy miért nem törekszünk arra, hogy ifjaink lelkesedéssel menjenek a katonai pályára? Én magam nagyon könnyen beszámolhatnék ezen a területen, de vájjon általában alkalmas mód-e ez arra, hogy a hadapródiskolábán ilyen szobrot állítunk fel, hogy az vezércsillaga és delejtfíje legyen a hazafinak arra, hogy a katonai pályán ajánlja fel és áldozza fel erejét a nemzet szolgálatában ? Hisz maga a hadapródiskolában felállított ezen emlék teljesen elég arra, hogy egy-két nemzedék, mint kiáltó átoktól, úgy őrizze meg ifjúságát attól, hogy oda ne vágyakozzék. (Igaz! Ügy vem! a szélső baloldalon.) De én azon a területen, a melyen állok, és a melyet ezen kérdésben elfoglalok, igyekeznék közrehatni arra, hogy a Felséges uralkodónak is megkönnyítsük a helyzetét ezen kérdések tekintetében és tegyük lehetővé azt, hogy a história ban, legalább ezen a területen teljes kiengesztelődéssel búcsúzhassák a nemzet és fejedelme a történelem előtt. Van-e erre mód? Igenis van. Mihelyt felvilágosítjuk a nemzetet és uralkodóját arról, hogy ennek a szobornak semmiféle jogosultsága nincsen sem magyar, sem osztrák, sem királyi, sem császári szempontból, azt hiszem, hogy tisztába hoztuk a kérdést. Már most, t. ház és mélyen tisztelt honvédelmi miniszter úr, én a dolognak ezzel a részével foglalkozni nem akarok, mert az bőségesen be van már bizonyítva, hogy Hentzi, a kinek emlékéről itt szó van, a magyar történelem és a magyar nemzet alkotmánya szempontjából esküszegő és áruló volt, ezen a czímen tehát az a szobor ott meg nem állhat. Azt mondja a szobor felírása: »Für Kaiser und Vaterland,« tehát a császár dicsőségéért és egy közös hazának emlékéért kell annak ott állani. Megmondottam tegnap közbeszólólag és most könnyű lesz bebizonyítani, hogy az az ember, a ki a magyar törvényhozás termében árulónak van joggal és históriai alapon bélyegezve, megcsalta az osztrák császárt is és október lt-én, szerdán. áruló volt még az osztrák császárral szemben is. (Halljuk ! Halljuk 1) Kezemben van a Pesti Hírlapnak 1849. május 30 iki száma. Ez a Pesti Hírlap reprodukál egy plakátot, a mely 1849 május 28-án Bécs városának falain Böhm térparancsnok aláírásával egész terjedelmében publikáltatott. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Magam is mondtam! Polónyi Géza: Annál szebb, hogyha igaz ! De nézzük csak, mit tartalmaz ez a plakát. Magyar fordításban így hangzik: »Hentzi áruló volt. Árulással játsztä a várat a magyarok kezébe. Elárulta császárját, a kinek hűséget esküdött. Elárulta az osztrák birodalmat, mely öt fényes helyzetére méltatá. E bűnéért '6 és hátraNagyott családja örökre megbélyegzettnek, megbecstelenítettnek nyilváníttatik. S bár, ha ő átkos életét golyóval végzé ki, elvégre maga is átlátván gyalázatosságát, de emléke örökre meggyalázott leend.« Már most, t. ház, ez a Böhm térparancsnok Bécsben kiakasztott plakátja. A t. honvédelmi miniszter úr nagyon le fog engem kötelezni, ha annak eredetijét megszerzi, nem vagyok én rá kíváncsi, hanem megmutatná ő felségének azt a plakátot, mert ebből azután minden kétséget kizárólag ki fog tűnni, hogy annak a szobornak sem a magyar história, sem az osztrák császárság érdekében helye ott nem lehet. Mert nem lehet, nem szabad olyan emléket Magyarország területén megőrizni, mely a magyar nemzet elé példát nyújtana arra, hogy az a szobor a hazaárulók számára van ott, olyan számára, akiről kiplaka tiroztatott, hogy a császár ellen is áruló volt. Erre, t. ház, azt fogják mondani, hogy igen ám, de 1852-ben maga a császár is személyesen jelent meg a szobor leleplezésénél. Ez az, a mi nekem és nekünk fáj. (Ügy van! Úgy van! a ssélső baloldalon.) Mert azon történeti előzmények után az a szobor, a harczi dicsőségnek az az emléke nem a honszeretetnek és az alkotmány iránti hűségnek, hanem egy daeznak és bosszáálásnak a szégyenpellengére, mely arra akarja emlékeztetni a nemzetet, hogy ilyen hitvány emberek által is eltiporható a magyar nemzet és alkotmány. Hát ezen a téren is szükséges a felvilágosítás ; szükséges, hogy végre-valahára megbékélhessen a nemzet és azzal a hálás, igaz hűséggel és odaadással, melylyel minden magyar ember igazán ragaszkodik ahhoz, a ki neki koronázott királya, viseltethessék fejedelméhez. Ezen az úton kell haladnunk. Már pedig nem fogunk úgy haladhatni, hogyha ilyen szobrokat rendőri fedezet mellett ide-oda vándoroltatunk, hanem úgy, hogyha ezen emléket onnan eltávolítjuk és ezzel a nemzet sérelmes jogainak elégtételt szerezünk. Ezért tá-