Képviselőházi napló, 1896. XXIV. kötet • 1899. szeptember 28–november 30.

Ülésnapok - 1896-482

482. országos ülés 1899. október 10-én, kedden. f \ zési jog alapján szabad akarattal teszi ezt. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Most pedig, hogy kénytelen volt eltűrni azt a sértést, a melyet a katonai hatalom rajtunk elkövetett, azon szó háía mögé bajt, hogy nem emlékoszlopot emeltek a haza ellenségeinek, hanem egyszerű síremléket. De tudtommal síremléket udvarokon felállítani nem szokás. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ha csakugyan síremlék az újra felállított szobor, azt mondom én is, hogy a temetőben lett volna a helye, ott, a hol a zsoldos katonák csontjai már úgy is porladoztak; és nem igazolható az, hogy a temetőből kiássák a haza ellenségeinek csontjait csakis azért, hogy egy udvarra vigyék és ott állítsanak föléjük egy sirkövet. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ha igaz lenne az, hogy a katonai vitézséget akarták csak megtisztelni, akkor jobb alkalom kínálkozott a katonai vitézséget megtisztelni Aradon, (Elénk tetszés a szélső baloldalon.) mert ott a magyar vitézség emlékét, itt pedig az osztrák vitézség emlékét tisztelték volna meg; ott magyar hazafiaknak adózhattak volna kegyelettel, itt pedig osztrák zsoldosoknak; ott magyar honvédtábornokok emléke előtt lehetett volna meghajtani a zászlót, itt pedig egy szószegő osztrák tábornok előtt hajtották meg. (Élénk tetszés a szélső baloldalán.) Ne gúnyolják tehát ki a magyar józan felfogást azon állítással, hogy az ellenség emlékének dicsőítése nem volt sértés a magyar nemzet ellen. Igenis, sértés volt ez, melyről lehetetlen, hogy a nemzet meg ne emlékezzék, ha van még önérzet és hazafiság a jelen nemzedékben. Még egyszer mondom, hogy sértés volt, sőt égbekiáltó sértés. (Elénk helyeslés a szélső baloldalon.) Major Ferencz jegyző: Meskó László! Mesó László.' T. ház! A Hentzi-iigy legújiabb mozzanataiból két nagy sérelem domborodik ki a magyar nemzetre nézve. Az egyik az, hogy a szobor, vagy emlékmű, nevezzük bárminek, — szerintem ezen vitatkozni teljesen felesleges — oda, a magyar ifjúság katonai iskolájának színhelyére, a hadapród-iskola udvarára szállíttatott. Ezt a körülményt, nem ugyan a parlamentben, de a parlamenten kivűl, egy tekintélyes államférfiú olyannak igyekezett feltüntetni, mint a melyet a jelenlegi kormány máibefejezett tényként vett át és mint a melynek megváltoztatása nem lett volna czélszeru. En — igénytelen nézetem — Szerint azt tartom, hogy ez a felfogás merőben téves, mert az a latin példabeszéd, hogy »sapientis est eonsilium mutare in melius« áll mindenkire, áll a kormányra, áll azokra is, kik a földi hatalom legmagasabb polezán ülnek. Azt tartom, hogy éppen akkor lett volna helyén ennek a szerencsétlen rendelkezésnek a megváltoztatása, mikor az a kormány lépett a parlament elé, mely a törvény, jog és igazság büszke jelszavait irta zászlajára, melynek tehát hasafiúi kötelessége lett volna a megsértett nemzeti önérzetet, a magyar nemzet jogosult érzékenységét visszahelyezni a maga ősi jogaiba. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ezt nem tette a kormány, s ezzel szerintem mulasztást követett el. A másik sérelem azzal lett elkövetve, hogy az u. n. Hentzi-szobor a legszélesebb körű katonai ünnepélyek kíséretében avattatott fel. Sérelem ez úgy katonai, mint politikai szempontból. A mi a katonai szempontot illeti, azoknak a katonai köröknek, melyek azt az ünnepélyt rendezték, s a melyekről úgy látom, hogy se nem tanulnak, se nem felejtenek, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) végre számolniok kellene azzal, hogy ma már itt Magyarországon az általános hadkötelezettség alapján állunk, tehát egy oly elv alapján, mely fegyverbe szólítja a magyar hazának minden ép fiát, (Igaz! Úgy van ! a szélső baloldalon.) a kitől nem lehet követelni azt, hogy akkor, mikor fölveszi magára a katonai egyenruhát, levesse mindazon hazafiúi kegyeletes érzelmeket, miket a magyar nemzet múltja iránt a család, az iskola s a társadalom olt a magyar kebelbe. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Elítélendő a Hentzi-szobor felavatási módja katonai szempontból is, mert bármily hatalmas legyen a fegyelem ereje, azért a nemzeti szellem még a mai háborúkban is igen fontos tényező, és csodákat képes művelni a lelkesedés, a harczképesség fokozása terén. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) Tetézte a sérelmet, hogy a felavatási ünnepélyekbe bevonták a magyar királyi honvédséget, (Igaz ! Ügy van! a szélső baloldalon.) azoknak utódait, kik küzdöttek Hentzi tábornok ellen a magyar nemzet törvényes jogainak védelmében. {Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Szerencsétlen és megengedhetlen intézkedés volt, hogy meghajolni kényszerítették a magyar zászlót egy oly osztrák katona előtt, ki megszegte a magyar alkotmányra tett esküjét, (Igaz! Úgy-van! a szélső baloldalon.) és hogy oda rendelték épen egy esküszegő katona emlékének megdicsőitésére a magyar királyi honvédeket, kik szintén esküt tesznek a magyar alkotmányra. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) De politikai szempontból is elítélendő volt a felavatás módja, mert ámbár igaz, hogy féltékenyen igyekeztek a felavatási ünnepély katonai karakterét megóvni, még sem szabad elfeledni, hogy az nem tisztán katonai emlék, hanem azt a magyar nemzet mindég olybá tekintette, mint az akkor győzelmes, jogtipró és zsarnok osztrák rendszernek emlékét, (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) a mely ma már hála Istennek nagy-