Képviselőházi napló, 1896. XXIV. kötet • 1899. szeptember 28–november 30.

Ülésnapok - 1896-482

v2 482. országos ttlés 1899. október 10-én, kedden. ban és egészben eltűnt, de a melynek egyes maradványaival, egyes visszahatásaival, fájdalom, még most is minduntalan találkozunk. (Igazi Úgy van ! a szélső báloldalon.) Nem magyar földben, nem magyar földön van helye azoknak a csontoknak és annak az emléknek, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) hanem ott van a helye Bécsben, az arzenálban, vagy más múzeumban, az osztrák zsarnoki rendszer többi emlékei és többi maradványai közt. (Élénk helyeslés a szélső báloldalon.) Az igen tisztelt miniszterelnök úr akkor, a mikor napirend előtti felszólalásában e kérdéssel foglalkozott, többek közt azt mondta: befejezése akar lenni ez az emlékmű-áthelyezés egy kínos vitákat előidéző kérdésnek. Ha ez volt a ezé], én bátor vagyok állítani, hogy ezzel a kérdés befejezve nincs és ennek a kérdésnek aktái lezárva nincsenek. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Szégyen volna a magyar nemzet Önérzetére, ha a kérdésnek ilyetén elintézésébe bele nyugodni tudna, de nem is fog belenyugodni, kisérteni fog még ez a kérdés mindaddig, a mig az emlékművet nem viszik arra a helyre, a hova való. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Felhozta még a t. miniszterelnök űr azt, hogy ne keresgéljük mi az ellentéteket, ne idéz zünk fel a múltból a fájó emlékeket. Hát a kérdést most is nem mi idéztük fel, hanem felidézték azok a körök, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) a kik jónak látták ezt a kérdést jelen sérelmes alakjában oldani meg, a helyett, hogy tiszteletben tartva a magyar nemzet jogos önérzetét és érzékenységét, az elintézésnek egy másik, helyes módjához nyúltak volna. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Azt ajánlom a figyelmükbe azoknak a katonai köröknek, a kik ezt az ünnepet rendezték, hogy a magyar nemzetnek erkölcsi közkincsei közt még mindig helyet foglal az, a mit a költő szentelt fájdalomnak nevez. Azt tartom, t. képviselőház, hogy egy ilyen nemzeti közkincs s annak követelményei előtt meg kell hajolni a nemzet minden intézményének, (Igaz! Úgy van! a szélső báloldalon.) minden testületének, meg kell hajolni a hadsereg azon köreinek is, a melyek a nemzet által nagy vér- és pénzáldozatával fenntartott hadsereget vezetik és annak a sorsát intézik. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) S hozzáteszem még, hogy nem szabad, nem volna szabad a hadsereg intéző köreinek, kik a nemzettől nyert katonai hatalom élén állanak, elfelejteniök azt, a mit egy másik költő oly szépen fejezett ki: »Ámbár felül a gálya, S alul a vizek árja, Azért a viz az úr U Pártolom a kisebbségi véleményt. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést folytatjuk. Major Ferencz jegyző: Thaly Kálmán! Thaly Kálmán: T. ház! Hogy én ebben az ügyben ismételve felszólalok, annak bizonyos előzményei vannak, a melyekről, minthogy beszédem azokból akar kiindulni, röviden szólni kívánok. (Halljuk! Halljuk! a szélső báloldalon.) A t. háznak folyó évi márczius 4-iki ülésén, mikor az 1899. évre kivánt ujoneztnegszavazási, akkor még törvényjavaslatot tárgyalta a ház, mikor általában a katonai szellemről, melyet Kriegliauimer úr különösen magyarellenesen terjeszt a közöshadseregben, melynek számára az ujonezok megszavazását kérték tőlünk, beszéltem volna, akkor a Hentai-szobor ügyét is, mint ennek egyik pregnáns jelenségét hoztam fel s azon alkalommal a t. háznak felolvastam az önök pártjához tartozó, különben koszorús írónak, nemzetünk egyik büszkeségének, Jókai Mórnak ezen tárgyban tett nyilatkozatit, a mely a Magyar Hírlapban jelent volt meg. Ezen Jókai-féle igen életrevaló indítványt ajánlottam az akkori új, mostani miniszterelnök figyelmébe. Ennek az indítványnak egy-két passzusát fel kell most is olvasnom, mert épen abból, mint előzményből indul ki beszédem. Jókai ugyanis azt mondta (olvassa): »Ennek a sok kínos izgalmat okozott ügynek — tudniillik a Hentzi-ügynek — a megoldása meggyőződésem — tudniillik a Jókai meggyőződésű szerint — egyenesen Budapest fő- és székváros tanácsának a kezében van. Nagyja meg a tanács a budai katonai temetőt továbbra is temetőnek egészen addig a napig, a mig az angyal-trombita szava életre kelti az alvó porokat. Ne ássák ki az elhantolt vitézek csontjait a földből: mert azok még egyszer fel fogják gyújtani Budapestet. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Azt a czélt pedig, a mit Krieghammer úr kitűzött az emiékszobor új elhelyezésével, épen nem fogja elérni, hanem az ellenkezőjét. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ott ez az emlékszobor örökös czivakodásnak, fegyelemtörésnek, tanárok és tanítványok közötti torzsalkodásnak lesz fűtött kemenczéje«. (Úgy van! a szélső baloldalon.) B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Nem! Nem! Polczner Jenő: Szomorú lenne, ha nem úgy lenne! Thaly Kálmán (olvassa tovább): »Nagyjuk nyugodni a vitézül elesettek csontjait ott, a hol el vannak temetve és ne törekedjünk azon, hogy