Képviselőházi napló, 1896. XXIV. kötet • 1899. szeptember 28–november 30.

Ülésnapok - 1896-482

70 482. országos ülés 1899, i. október 10-én, kedden. vonva, sem dezavuálva nem r lett. (Úgy van! Gyalázat! a szélső baloldalm.) És mindjárt meg is kellett kezdeni a hűségpróbát »für Kaiser und Valérián d« és például kellett rögtön állítni a honvédségnek, mely a magyar királynak tesz esküt, a magyar alkotmányra esküszik fel; (Úgy van! Igaz! a szélső baloldalon.)] meg kellett hajtani a magyar zászlót egy gyűlölt eszme és egyén emléke előtt, hogy teljesen porba sújtsák ezt a sokat tűrt és szenvedett nemzetet, (ügy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Az összbirodalmi eszmét képviseli és hirdeti továbbra az a szobor, azért és az előtt kellett a nemzetet újra megsérteni és megalázni. {Úgy van! Úgy van! Gyalázat! a szélső baloldalon.) Úgy látszik, Bécsben ma sem akarnak tudomást venni Magyarország legszentebb érzelmeiről és jogairól. (Úgy van! a széls balon.) Ez a jelen válságos időkben, midőn recseg és ropog az összetákolt kiegyezési mű, midőn az osztrák alkotmányosságról kitűnt, hogy az nem életképes, midőn tehát Magyarország ősi jogai követelik életbeléptetésöket: mint mementót kellett azt a rendeletet, ezt a Hentzi-ügyet a maga világosságában a nemzet elé tárni, hogy az az összbirodalmi eszme él, nem halt meg és te magyar nemzet, ha elfelejtetted volna a történteket: emlékezzél. 50 éve éppen, hogy a gyász és siralom országa lön hazánk, és midőn felújul minden emlék és minden fájdalom, illett, hogy megtudjuk, hogy a győző, a vérben gázoló összbirodalmi eszme él és nem felejt. Valóban jól ki volt számítva a csapás és nekünk akaratlanul is emlékeznünk kell. De a nemzetnek, ha vau még benne vér, mely a sértés és szégyenért pirulni tud, s ha van még benne tetterő, s az arczúlverésért elégtételt venni képes: számadásra kell vonnia a kormányt, mely nem tudta megakadályozni a nemzet megaláztatását, a helyett, hogy a nemzet nevében, mint becsületének Őre kiáltotta volna azoknak, kiket illet: »Quousque tandem«. (Igaz! Úgy van! a szélső bal oldalon.) Ajánlom a különvéleményt elfogadásra. (Élénk helyeslés és éljenzés a szélső baloldalon.) f Major Ferencz jegyző : Kossuth Ferencz! Kossuth Ferencz: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) A mit mondandó vagyok, az minden kérvényre vonatkozik, a mely a Hentzi-ügyet tárgyalja; de mint czeglédi képviselő, elsősorban a czeglédi kérvény elfogadását ajánlom. Mikor egy nagy magyar város sok ezernyi polgársága az országgyűléshez kérvényez egy komoly s a nemzeti érzelmekbe mélyen belenyúló ügybeD, akkor az országgyűlésnek kötelessége e kérvényt komolyan venni. Oly iratot, a melyet a papírkosárba dobunk, komolyan nem veszünk. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Már pedig a bizottság véleménye nem más, mint az, hogy a szóban forgó kérvények az irattárba helyeztessenek, a mi egyértelmű a papírkosárba dobással. T. ház! A kérvényezési jog fontos alkotmányos jog; az országgyűlés szuverenitásának fogalma rejlik a kérvényjogban; e fogalmat annál inkább kell fentartanunk, mennél inkább támadják bizonyos körök, Ausztria hatalmára támaszkodva. Továbbá a kérvényezési jog a közbizalmat fejezi ki az országgyűlés iránt; a bizalomnak megnyilatkozását képezi a kérvény és nincsen érdekében az országgyűlésnek az, hogy csökkentse a bizalmat Önmaga iránt. Pedig ha a kérvényeket a legfontosabb ügyekben sem veszszük komolyan, az a bizalmat csökkenti. Nem vagyunk oly gazdagok a szabadság kincseiben, hogy tékozolhatnánk e kincseket. Eleget küzdöttek a szabadság és alkotmányosság kincseiért atyáink, azért, hogy kötelessége legyen az országgyűlésnek tiszteletben tartani minden egyes részét az alkotmányos jogoknak. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon ) A mi magát a Hentzi-ügyet illeti, erre vonatkozólag elmondtam már véleményemet szeptember 29 én napirendelőtti felszólalásomban. A t. miniszterelnök úr válasza teljességgel nem nyugtatott meg, sőt mondanom kell, hogy e válasz még növelte a sérelmet. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Növelte a sérelmet azért, mert ha némileg érthető lett volna azon állítás, hogy a múlt kormány alatt csúcsosodván ki az egész Hentzi-kérdés, az a mi augusztusban történt, egy bevégzett tény koroláriumát képezte; s az alkotmányos fogalmak szerint a jelen kormány a múlt kormánynak tetteiért nem felelős; a.t. miniszterelnök úr nem így védekezett. A t. miniszterelnök űr válaszából nem ezt vettük ki, hanem azt, hogy helyesnek találta a katonaság eljárását, és ennek helyességét megvédelmezni igyekezett. A t. miniszterelnök űr azt mondta, hogy a jelen korban is szokásos az, hogy az ellenséget megtisztelik a csaták lezajlása után, és ellenséges katonák maradványain is szokás katonai emléket állítani. De a t. miniszterelnök úr téved; mert bár tény az, hogy állítottak több helyen, például Magentáuál és Solferinónál közös ossariumokat, de felhivom a miniszterelnök urat, hogy mutasson csak egyetlenegy példát is, hogy kizárólag az ország ellenségeinek emlékoszlopot, vagy síremléket állítottak volna valahol, máshol mint nálunk. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Thaly Kálmán: Windischgrätznek nem emeltek Prágában! Kossuth Ferencz: T. ház! Korunknak növekvő átka az önámítás: a szavakban keresett vigasz és orvoslás. Midőn például kénytelen volt a kormány a közös vámterületet feutartani, akkor azzal vigasztalta a nemzetet, hogy önrendelke-