Képviselőházi napló, 1896. XXIV. kötet • 1899. szeptember 28–november 30.
Ülésnapok - 1896-478
12 4 78 > országos ülés 1899. szeptember 29-én, pénteken. konklúziót, melyet t. barátom arra vonatkozólag vont le, hogy a quóta kérdésének ez évre való megállapítása nem törvényes, el nem fogadhatom, azt a törvény világos határozó anyaival és rendelkezéseivel ellenkezőnek vallom. Mert,hanem tartanám ellenkezőnek, nem is képviseltem volna, és nem képviselhettem volna azt, a mi történt. Bocsánatot kérek, emlékeztetem t. barátomat arra, hogy midőn e kérdés tárgy altatott, egészen határozottan kifejtettem, hogy a törvényeket úgy értem, hogy addig nem történhetik más intézkedés, míg a törvény azon feltételének elég nem tétetik, hogy a két nemzet, mint szabad nemzet, egymással érintkezve, küldöttségek útján tárgyaljon és igyekezzék megoldani a kérdést ; s azt mondottam akkor is, és most is azt mondom, hogy, ha a két küldöttség nem tud megegyezni, akkor következik a törvénynek egy másik stádiuma: a két országgyűlés egyezkedése. Egyezkedés, ha lehet; de ha nem lehet és be nem következhetik, és be se következik, jön a 21. §. végső rendelkezése alkalmazásba. (Derültség a szélső baloldalon.) Bocsánatot kérek, ne tessék nevetni; ezen nincs mit nevetni; (Halljuk ! Halljuk!) mert, a mit nem lehet, a mit egyáltalában nem lehet, azt nevetéssel sem lehet lehetővé tenni, (Úgy van! Tetszés jobbfelől.) Már most kérdem azon t. képviselőtársaimat, a kik nevettek, lehetett-e ezen országgyűlésen 1899. őszén az egyezkedést folytatni, a melyet ez a két quóta-küldöttség sem tudott elvégezni? És ugyanez volt az eset odaát is. Tényleg tehát az az állapot állott fenn, úgy a magyar országgyűlésen, mint odaát, hogy a két országgyűlés nem egyezhetett meg. Ez oly dinamikus körülmény, ez oly mechanikus körülmény, a mely előtt szemet hunyni nem lehetett, A törvény nem irja elő ezen egyezkedés módozatát, hanem azt mondja világosan 21. §-a, — és ezért voltam bátor elkérni tőle a törvényt, ámbár talán szóról-szóra tudom, a mikor neki nem volt szüksége rá, mert nekem meg most szükségem van rá, — hogy felolvassam a következőt (olvassa) : »Ha a két küldöttség a javaslatra nézve nem tudna egymással megegyezni, mindenik félnek véleménye mind a két országgyűlésnek elébe terjesztetik. Ha pedig a két országgyűlés nem tudna egymással kiegyezni: akkor a kérdést, az előterjesztett adatok alapján ő Felsége fogja eldönteni.« Konstatálom, hogy megtörtént az, hogy a két küldöttség nem tudott egymással megegyezni. Másodszor, a mit előir a törvény, hogy akkor véleményeik az országgyűlés elé terjesztetnek, megtörtént. Most a törvény csak azt állítja oda, hogy egyesség kisérlendő meg, de ennek módozatairól nem szól. Annyi bizonyos, hogyha ez az egyezkedés nem jöhet létre, mert arra minden lehetőség apriori ki van zárva: akkor következik a további stádium. És ez volt az eset. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Nem is próbálták!) Bocsánatot kérek, próbálták. Csak tessék meghallgatni! Igen könnyű így hirtelen valamit odavetni, de hát az a kérdés, alapos-e ez, vagy nem. Megpróbálták, mert előterjesztés feküdt itt az országgyűlés előtt, a mely törvényesen meg akarta hosszabbítani a két országgyűlés által a múlt évi quótát. Megpróbálva tehát volt. És miután az egyezség ezen nem normális, teljesen elismerem, de mindkét állam területén és parlamentjében fennálló viszonyok folytán nem következett be, nem lehetett egyebet tenni, mint azt, hogy a törvényczikknek 21. §-a végső passzusa értelmében ő Felsége döntsön és így ez történt meg. Azt a vádat tehát, hogy nem törvényes a megállapítás, alaposnak, indokoltnak és elfogadhatónak nem tartom. De abban most már megint egyetértek t. barátommal, hogy nem az a törekvés, hogy ezen a módon történjék a kiegyenlítés, nem is az a törekvés részünkről és nem szabad, hogy legyen, hogy azok az állapotok fennálljanak. Az én törekvésem mindig az volt elejétől fogva és annak tanújelét adtam minden kérdés tárgyalásánál, hogy én óhajtom, szivem mélyéből óhajtom, hogy a Lajthán túl is az állapotok a maguk rendes medrébe térhessenek vissza, és mi felvehessük a törvény által előirt módon, kölcsönös egyezkedés alapján a köztünk lévő kérdéseknek az elintézését, szabályozását, mert azt tartom én is, hogy ez a törvénynek a szelleme, az 1867-iki alkotmánynak értelme és tendencziája, és közmegnyugvást és azt a megnyugvást, a melyet ilyen kérdések elintézésénél kívánnunk kell, csak az az elintézési mód adja, a melyet elsősorban szem előtt kell tartanunk, a melyre törekednünk kell és csak azon esetben, ha ez be nem állhat, azon sajnos esetben következik az elintézésnek a végső módja, ez az én nézetem is, erre törekszem, ezt óhajtom. (Mozgás a szélső baloldalon.) És ma nincs jogom feltenni azt, sőt még többet is mondhatok: az ottani nyilvános felfogások mellett, gondolom, joggal várhatjuk és feltehetjük, hogy Ausztriának hasonló küldöttsége fog a mi küldöttségünkkel tárgyalni. (Helyeslés jobbfelől. Derültség és ellenmondások a ssélső baloldalon.) Ezen az alapon állok ma. Ha ez nem következhetnék be ebben a modorban, majd akkor beszélünk a többiről, de gondolom, ma erről az alapról kell a kérdést kontemplálni, és azért kérem a t. képviselőházat, méltóztassék elhatározni, hogy a quóta-bizottság a hétfői ülésben megválasztassék. (Helyeslés jobbfelől. Zaj a ssélső baloldalon.) Tóth János jegyző; Madarász József!
