Képviselőházi napló, 1896. XXIV. kötet • 1899. szeptember 28–november 30.

Ülésnapok - 1896-486

486. országos ülés 1899. november 6-án, hétfőn. 125 az erőtudatnak a következménye? Vagy pedig az, hogy az a szegény polgár azért megy boldogulást keresni másfelé, mert önhazájában nem találja meg? (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) De ne csodálkozzunk rajta, hogy az emberek vándorbotot vesznek kezükbe, hogy nem biznak ebben az államban, hogy nem merik azt mondani, hogy: »Én mint magyar, a magyar államnak védelme alatt állok!« Emlékezzünk csak vissza: nemrégiben, körtílbelííl egy esztendeje, történt egy amerikai államban az a nagy vérengzés, a melynek annyi magyar munkás lett áldozata. E miatt egy szó sem esett a magyar állam részéről, mert nincs is jogkörében, hisz elalkudták azt 1867-ben. De emlékezzünk vissza egy ugyanezen időben történt másik esetre, a mely egy spanyol szigeten történt. Ott egy német mesterembernek volt baja és midőn a konzul követelte, hogy elégtétel adassék, egy hadihajó ment oda, hogy követelésének súlyt adjon. Vagy emlékezzünk vissza arra, és erre nézve kérdezze meg csak a miniszterelnök úr elődjétől, hogy mikor ezelőtt mintegy két évvel egy angol nevelőnőt ápoltak a mármaros-szigeti kórházban, annak az angol miniszterelnöknek milyen érzéke volt e tekintetben, nem hivatalos levélben jött-e a magyar kormányhoz köszönet?! A mi magyar polgáraink, a kiket a kényszerhelyzet külföldre visz, meghalhatnak nyugodtan tőlünk, vagy ha nem halnak meg és bajokkal küzdenek, arra ne számítsanak, hogy a mi igen tisztelt kormányunk valaha az 8 érdekükben közbenjárjon, nem véve ki itt sem az ezelőtti, sem a jelenlegi kormányt A mi általunk fizetett külügyi képviselet (Belkáltások a szélső baloldalon: No hiszen szép képviselet!) ha egy-egy szegény magyar ember eléjük akar járulni, a szemük elé nem bocsátják őket, hanem ha az ajtóig eljutottak is, a szolgával utasíttatják el. Ma már, t. ház, a fiatal gyermekek is kezdenek kivándorolni, (Halljuk! Halljuk!) a mi nem kis dolog, mert nagy tőke az, a mely nemzeti erőnkből így idegen állam oltárára kerül és mi nem tudjuk ezt megakadályozni. Sőt a megélhetés annyira lehetetlen ebben az országban, hogy a külföld piaczaira még leányaink nagy sokasága is oda van dobva, pedig a jólét nem szokott kerítő lenni soha. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Lehet-e azonban azon csodálkozni, hogy így állnak a dolgok? Nekünk mindenre van pénzünk, gondolja az a magyar polgár, de magunk számára nincsen. Kérdem, van-e olyan nyomorult közegészségügyi helyzet széles e világon, mint Magyarországon? A gyermek-halálozás a legnagyobb, az átlagos életkor pedig a legkisebb, a betegeknek negyedrésze fertőző betegségekben hal el, a mi ellen védekezni is lehetne. De hát erre a magyar kormánynak nincsen pénze, hanem a katona urak fizetésére, a quótára, arra mindig van. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Rámutathatnék arra is, hogy a keresetnek három főcsoportja: az őstermelés, az ipar- és kereskedelem milyen akadályokkal küzd. Ipart nem tudunk teremteni, kereskedelmünk idegen kézben van. A szegény nép csak mint szolga folytathatja a földmívelést, az ország nagy része kötött birtok lévén, magának birtokot sem szerezhet. Ha veszszük azt, hogy itt idegen uralom van minden irányban; ha látjuk, hogy tőkeszegény ország vagyunk, a mely csak áll ma még Isten kegyelméből, de egy veszélylyel szembén bázisa nincsen a további megállhatásra : lehet-e csodálkoznunk azon, ha az a szegény nép elkeseredik, ha közöny száll hazafiai lelkére és kétségbeeséssel tűri ezen kormányzatot, a mely ellen lelkének minden érzelme feltámad minden pártkülönbség néikú'l?! (Tetszés a szélső baloldalon.) Viszont van egy megnyugvása. Elpanaszolhatja magát a magyar, mert van annyi hivatalos személyzet Magyarországon, hogy Olaszországot kivéve annak párját nem találjuk. Ha valaki fáradságot vesz magának és végignéz államháztartásunk történetén és ha a személyszaporításoknak nagyon is keserű fényeiről meggyőződést akar szerezni, meglátja, hogy a t. kormányoknak eddigelé is mindig minden eszmének felkarolásával szemben ogy nagy törekvésük volt: a személyzeti létszám szaporítása, nem gondolván meg, hogy azokat az állásokat, gyakran csupán szinekurákat is, ennek a szegény meg nem védett népnek filléreiből kell fentartani. De a mint ezt előadom és ezzel szemben azt állítom, hogy az abszolút korban sem volt a magyar nemzetnek rosszabb dolga, higyjék el, nem mentem túl a határon, sőt ha igazságosak akarnak lenni —és legyenek is, — el fogják ismerni, a mit állítok, hogy ugyanis az elnyomatás korszakában a magyar erősebb, a magyar nagyobb volt, mert akkor számoltak vele. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ma azonban a magyarral nem számolnak, hanem még az osztrák viszonyok szanálását is a magyar nép gyengeségében keresik. Ma már, úgy számítanak ezzel a néppel, hogy ennek csak parancsolni kell; hogy annyira megszokta a szolgaságot, hogy tetszeleg önmagának a túlhajtott loyalitásban és megtagadja őseinek lelkesedését, hazaszeretetét, hogy szolga lehessen. (Tetszés a szélső baloldalon. Mozgás jóbbfelöl.) Kubik Béla: Korrumpálta Tisza Kálmán! (Derültség a szélsőbalon.) Komjáthy Béla: Szomorú tényekkel leheí ezeket bizonyítani. Csak nézzük, mi terhelte Magyarországot annak idején és mi terheli ma. Ha csak nézzük, hogy állandóságaink 790°/o kai