Képviselőházi napló, 1896. XXIV. kötet • 1899. szeptember 28–november 30.

Ülésnapok - 1896-483

483, országos ülés 1890. október il-én, szerdán. 99 kormányt, mely ilyen kötelességfeledetten, ily gonoszai tanácsol a koronának, — bár elismerem tehát, hogy nyugodt volt a hang, mégis, a mi engem felszólalásra kényszerít, az, hogy t. képviselőtársaim a túloldalon azon vádnak, melyet ellenem támasztottak, egy nagyon sötét hátteret adtak, és olyan erős és sötét, s nézetem szerint túlzásokba menő vonásokkal festették nem annyira azt, a mi augusztus 12-én történt, hanem annak, a mi augusztus 12-én történt, motívumait; és intenezióit, hogy nézetem szerint, torzítva vau visszaadva az a kép, a melyet a történtekről előállítani akartak. Pedig erre alapítják a vádat. (Helyeslés jobbfelől.) Ezért kell felszólalnom. Azt mondják t. képviselőtársaim; megalázása a nemzeti önérzetnek, meggyalázása a nemzetnek, a nemzet szándékos megbélyegzése az, a mi történt, erősebbnél eró'sebb kifejezésekkel vádolják ezt, de ez az alaptétel. Kiterjeszkedve azután arra, a mit mondottam, erős kritikát gyakorolnak a történtek és az általam kifejtett indokok felett, és odáig mennek, mint t. barátom Thaly Kálmán, a ki azt adja az én szájamba, hogy én a honvédet ellenségnek deklaráltam. Thaly Kálmán: Úgy mondta! Széll Kálmán miniszterelnök í Bocsánat. Nem úgy mondtam. Visszatérek erre. És tovább menve, szónoki hevében azt is imputálja nekem és nekünk, hogy annak a letűnt és hála Istennek soha többé fel nem tíínő korszaknak egyes alakjait, a parancsnokló tábornokokat a nemzeti pantheonba volnánk képesek helyezni; hát, t. barátom, bocsássa meg nekem, de nem veszi talán rossz néven, ha azt mondom, hogy ő, a ki ismer engem 36-37 év óta, ő maga sem hiszi azt rólam, maga sem hiszi, hdgy azt mondtam, és ebben a mondásban az ő történetírói objektivitása, mely iránt nagy tisztelettel viseltetem, teljesen elNagyta őt. Én azt mondtam, hogy ott azon katonák csontjai porladoznak, kik Budavár védelmében elestek, f gyvérrel a kézben, az ellenség előtt harcztérenevitéz és ádáz küzdelemben. Hát én deklaráltam a honvédet ellenségnek ? Annyit mondtam, hogy ellenség előtt vérzettek el, annak pedig, aki elesett, a honvéd ellensége, vagy ellenfele volt, hiszen ez aztán már szójátékká válik. Ne méltóztassék tehát ilyen erőltetett, bocsánatot kérek, teljesen félremagyarázott állítást rám erőszakolni. Az a háttér, amelyet támadásuk mögé állítottak, a kép, melyet vázoltak, ilyen túlzásokkal van festve. De vájjon híven adja-e ez vissza a történteket és annak motívumait és intenezióit? az már más kérdés. Pedig ez a kérdés. Ezzel szemben én pár ecsetvonással vissza akarom állítani a történtek képét a maguk igazi mivoltában, és a ház szíves figyelmét vissza akarom terelni arra, a mint már a múlt hónap 29-én állítottam elő a dolgot és az augusztus 12-iki ünnep lefolyásának egy objektívebb, nyugodtabb atmoszférában mozgó és nézetem szerint igazságosabb képét fogom nyújtani. Elrendeltetett a múlt év őszén, hogy az az emlékmű elmenjen arról a helyről és egy^ más helyre tétessék át. E hely kijelöltetett. Összeszedték a Budavár védelmében elesett katonák porladozó csontjait, egy sírboltot emeltek, a sírbolt fölé helyesték a Szent-György-téri emlékművet, katonai szokásos szertartással beszentelték, felavatták. Ez történt. (Ellentmondás a szélső báloldalon.) Bocsánatot kérek, ennél több nem történt. Katonai ünnepélylyel, katonai szertartásokkal, tisztán katonai karakterrel. A ki ott jelen volt, jelen volt mint katona, és más, mint katona ott jelen nem volt. Thaly Kálmán: Hát a Ludovika növendékei? (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök: Azok katonák. Thaly Kálmán: Nem -tettek esküt! (Nagy saj a szélső baloldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök: Jó, hát katonai növendékek. DJ kérem, méltóztassék végignézni, valahány katonai gamizon-ünnepély, vagy felvonulás, vagy más ilyen alkalom van, abban részt szoktak venni. Más inteneziója az ő részvételüknek most sem volt. (Zaj a szélső báloldalon.) Mindezzel szemben azt hiszi az én t. barátom Thaly Kálmán, a ki közbeszólt, és mások bőven fejtegették, hogy azon aktusnál sértési szándék lett volna. (Egy hang a szélső baloldalon: A mint hogy volt!) Bocsánatot kérek, ez nem áll. Ha ott sérési szándék forgót volna fenn, nem-e máskép rendezték volna azt, nem lett-e volna mód arra, hogy az a katonai ünnepély máskép folyjon le? Hát kérem, ki lett-e volna zárva akkor abból a legnagyobb lelkiismeretességgel, ősziutességgel és gonddal minden momentum, a mely politikai vonatkozású? Pedig ki volt zárva. A sértésnek sem alanyi, sem tárgyi tényálladéka nincsen meg. Nincsen meg az alanyi, mert sértési szándék nem forgott fenn senki részéről, és nincsen meg a tárgyi tényálladék, mert a lefolyása annak a szertartásnak, annak a katonai ünnepélynek egészen katonai körben, tisztán úgy történt, mint mikor fölszentelnek egy síremléket. Azért mondtam én, hogy ez egy síremlék és fentartom, hogy az, és Pichler Győző képviselő úr nyugodt lehet, senkinek sem vindikálom a találmány jogát, nem is arra helyeztem beszédemben a súlyt, hogy az harezosok emléke., hanem arra, hogy ez a harezosok emléke ottan egy síremlék jelentőségével bír. 1893-ban és 1894-ben nem volt az, de azzal vált azzá, hogy oda tették más névvel, más helyen áll, és ha annak más jelentősége volt, az a jelentőség, a mely annak adatott, elveszett, és azért fentartom, a mit mondottam, hogy az síremlék; a síremlék azon katonák 13*