Képviselőházi napló, 1896. XXIII. kötet • 1899. május 17–julius 12.

Ülésnapok - 1896-466

66 466. országos ülés 1899. június 22-én, csütörtökön. első bekezdésébe, (Nagy zaj a szélső baloldalon: Bálijuk! Halljuk!) a hol az van mondva, hogy igenis az ország (Halljuk! Halljuk!) az önálló vámterület jogi állapotában lépett és ezen jogi állapotában — mert joga van hozzá az országnak, — még nem állítja fel a vámsorompót, mert tehetné, ha akarná, hanem igenis a 68. § rendelkezéséhez képest, a mely minden jogát sértetlenül tartotta fenn, ekként rendelkezik és rendelkezhetik, mert így tartja jónak, mert az országnak akaratnyilvánítása szuverén és megkötve nincs. És mit mond az én javaslatom egy másik Bzakasza ? Azt mondja, hogy daczára annak, hogy mi nem vámszövetség keretében élünk, daczára annak, hogy önálló rendelkezés alapján rendezzük ügyeinket Ausztriával, mindamellett kimondjuk, ez nem önként magától következik, de kimondjuk deklaraezione, hogy ennek daczára a külföldi szerződések mindkét állam nevében a külügyminiszter által kötendők, mint az 1867: XXL törvényczikkben kötettek. Ez a javaslat nem sérti az 1867 : XII. törvényt, hanem önök —- és ezt megengedem, az önök szempontjából egészen természetesnek is tartom, — önök vitatják ezt. De infalibilitást én nem ismerek sem a magam nézetére, de az önök nézetére sem. T. képviselőház! Komjáthy Béla t. képviselő úr azonban még sokkal tovább megy, mint Kossuth Ferencz t. képviselő úr ment, mert ámbár Kossuth Ferencz képviselő úr is kezde ményezte, ő nemcsak azt mondja, hogy sérti a törvényt, hanem azt, hogy ezt a javaslatot nem fogadja el semmi körülmények közt, mert — azt mondja a t. képviselő úr, — hogy a miket a miniszterelnök mond, hogy ebben a javaslatban egyenértéket ajánl fel az országnak azért, hogy a vámközösséget 1904-től leköti 1907-ig pro grammjától eltérőleg, — mert ez volt az én programmom, — hogy ezek nem képeznek egyenértéket, mert azt mondja a képviselő úr és Kossuth Ferencz t. barátom is, hogy először is bizonytalan ez a rendezkedés, nem lehet benne bizni, hol van a garanezia? T. képviselő urak! Az áll, hogy bizonytalan ; a maga relatív értelmében méltóztassanak azonban ezt a kérdést tekinteni. Az a viszály, az a harcz igenis megszűnt; amint remélem, ha az osztrák alkotmány szerint Ausztriában el lesz fogadva és a maguk módja és alkotmánya szerint keresztííl vive ez a rendezés nincs, hogy még keresztül viszsziik a mi alkotmányunk szerint, az Önredelkezés alapján, a viszonosság fejében, egyoldalúlag, akkor ez a viszály meg van szüntetve és egy stabilitás áll elő. Beismerem, hogy lehetnek esetek, a mikor a viszonosság megsértése esetében, vagy ha a parlament nem fogadja el Ausztriában — de ezt az esetet nem veszem fel, — beállhat a bizonytalanság egy momentuma, de én azt hiszem, hogy a viszonosság megsértésére nem gondol és nem gondolhat senki. A helyzetnek, a kérdésnek súlya, maguk a tények, (Zaj és derültség a szélső baloldalon.) . . . bocsánatot kérek, ez nem nevetni való. Én szembeszállók ezzel a nevetéssel. Gondolható-e az, hogyha egyszer elfogadták odaát ezt a rendezést, hogy akkor Brueknál, vagy Marcheggnél finánczot állítanak fel, hogy megvámolják a mi árúinkat, hiszen ezt csak nem lehet feltenni, az osztrák kormány bona fidese zárja ki. Hiszen már azért se teszik, mert félnének attól, hogy mi is hasonlólag raegvámoljuk az ő textil-iparukat, a mely sokkal jobban szenvedne, mint a mi kivitelünk. Ez nem tehető fel, joggal mondom, mert ha megtörténnék a viszonosság megsértése, méltóztatik tudni, ott van a törvényjavaslat 5. §-a, a mely megadja a garancziát, mert az 5. §. szankczióval van ellátva, és azt mondja, hogy akkor haladéktalanul intézkedik a kormány először adminisztratív úton, 14 nap alatt jelentést téve az országgyűlésnek, és ha az országgyűlés együtt van, törvényjavaslatokat terjeszt elő az ország összes gazdasági és pénzügyi érdekeinek védelmére. Ez nem nevetséges dolog, ez komoly dolog. Ha egy törvényben ez ki van mondva, és ki van mondva szankczióval, akkor ennek a törvénynek betartása kötelessége mindenkinek, akárki jöjjön, és az tudni is fogja a módját, hogy a viszonosságnak hogyan szerezzen a másik félnél is respektust, a mely esetet azonban én, mint extrém esetet, kizártnak tartom. De az én t. barátaim ennél is tovább mennek és tulajdonképen itt van az igazi támadás. Ebben részes Kossuth Ferencz t. barátom is; Komjáthy Béla képviselő úr azonban továbbmenőleg, és erősebben mint ő. Azt mondja a képviselő úr: mit érnek ezek a dolgok, a miket a miniszterelnök úr beszél ? Hiszen ezek nem érnek semmit! A külföldi szerződéseket — úgy mondja, — úgy akarja a miniszterelnök úr bemutatatni, hogy szerzett garancziát az országnak arra nézve a 4. §. stipuláeziójában, hogy külföldi szerződéseket továbbmenő időre, mint a meddig a jelen törvény hatálya tart, vagyis 1907-nél, nem lehet megkötni. Azt mondja a képviselő úr, hogy ez semmit sem ér, ezt annak idején vissza fogjuk szívni, az osztrákok nyomást fognak gyakorolni, mert külföldi szerződéseket nem lehet négy évre kötni, és különben is nem ér semmit dolog. Hát, t. képviselő úr, én beismerem, hogy igen behatóan méltóztatott ezzel a kérdéssel foglalkozni, de azt nem ismerem el, hogy konklúziói igazságosak, vagy objektívek lennének, vagy a legkisebb alappal bírnának. Nézze képviselő úr rendre megyek ellenvetésein egymásután. Azt méltóztatott először mondani: mit ér