Képviselőházi napló, 1896. XXIII. kötet • 1899. május 17–julius 12.

Ülésnapok - 1896-465

40 465. országos iilés 1899. jniiins 21-én, szerűin. támaszát ennek az országnak jólétében és függetlenségében keresse. Talán kicsit tovább is időztem annál, hogy ezen kérdéseket politikai, szempontból is mérlegelni kell. Bocsásson meg nekem ezért a képviselőház, de kell, hogy ennek valaki hangot adjon. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Parlamentáris országban mindenki nem jöhet ide, az embereknek nagy t'omege állásánál, műveltségénél fogva bizonyos dolgokba mélyebben nem tekinthet bele, a képviselőház feladata ezeket a kérdéseket úgy taglalni, hogy a közvélemény helyesen és hazafias szempontok szerint alakulhasson. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ha én ezen előzményekből azon kionkluzióra jutnék, hogy tebát nekünk az önálló gazdasági berendezést meg kell csinálnunk, az önálló vámterületet fel kell állítanunk, helyesen járnék el. De még helyesebben járok el, ha az érem másik oldalát is tekintem és szembeszállók azon állítással, a melyet a t. előaclŐ úr hangoztatott. Szerinte csak gazdasági szempontból szabad ezen kérdést megvilágítani és csak közgazdasági igazságok szerint lehet elhatározni az önálló berendezés szükségét, vagy helytelen voltát. Közgazdasági szempontból is igyekszem bebizonyítani, hogy nekünk nemcsak jogunk, hanem elutasíthatatlan kötelességünk az önálló berendezkedés terére lépni. Ha e kérdésben az összes felhozható éryeket harczsorba akarnám állítani, nagyon sokáig kellene türelmüket igénybe vennem. Csak néhány, szerintem döntő argumentumot hozok fel, Axiómának kellelfogadnunk, hogy oly állam, mely közjövedelmeit legnagyobb részben egy művelési ágból szerzi be, az események, az időjárás különbözősége szerint eltengődhetik, de ünsorsának ura nem lehet. E tételt, azt hiszem, az előadó úr sem fogja tagadni; pedig beszédéhen igyekezett tagadni minden olyant, a mi az általunk képviselt törekvéseknek útját egyengetné. Ha igaz ez az axióma, mire kell hát törekednünk, hogy ez állapotból kibontakozzunk? Új jövedelmi forrásokat kell nyitni, szaporítani a fogyasztókat és foglalkoztatni a nemzet összes erejét. E nagy törekvések valósítására pedig elsősorban az iparfejlesztés való. S itt visszatérek az előadó úr azon állítására, hogy nálunk az ipar — kivált azokban az ágakban, melyekre nézve megvannak bizonyos előföltételek, — úgy is prosperál. Be fogom bizonyítani, hogy ez nem így van. Midőu Mária Terézia és József vámpolitikája az egész vonalon éreztette hatását, midőn a negyvenes évekig úgyszólván semmi iparunk nem volt: kicsit nagyobb ember az előadó úrnál, meg édes mindnyájunknál, gróf Széchényi István már felismerte, mire kell törekednünk. Nagy lángeszével és egyénisége egész súlyával lendületet akart előidézni az ipar terén. De egy néhány gyár alakulásán kivíü — szám szerint megtudnám mondani, hány, — mire jutott ez az agitáczió? Az iparegyesület is, a mely kezébe vette az ügyet, hiába dolgozott. Az 1843-iki országgyűlés már meg volt győződve arról, a mit az előadó úr ma tagad, hogy a társadalom összműködése, sőt még a létező kormányhatalom támogatása is, vámvédelem nélkül, elégtelen ipar teremtésére.Különálló országokbana társadalom által lehetne valamit tenni, de oly államkonglomeratuinban, mint a mienk, a hol egy nálunk erősebb ipar versenye áll velünk egy vámterületen szemben, lehetetlen ily úton czélt érni, T. ház ! Méltóztassanak csak visszaemlékezni arra, — nem beszélek az abszolút korról, a mikor iparunk meg volt semmisülve, — hanem 67-ben, midőn a kiegyezést megcsináltuk, milyen lendület állott elő és miféle hitben és reményben voltunk. Előállott akkor, hogy igaznak tekintették sokan, mit mi oly fennen hirdettünk, az ország önállóságát, függetlenségét. E hazában, ezen házban a vállalkozási szellem felébredt, a külföldi tőke bizalma megjött és gyár gyár után, vállalat vállalat után keletkezett, mindenki azt hitte, hogy csakugyan igazsága van annak az axiómának is, a melyet az előadó ár is vall, hogy igenis lehet vámvédelem nélkül is ipart fejleszteni. Mi következett be? Rövid egy pár esztendő múlva, 1869-ben daczára annak, hogy 10 milliót adott a magyar állam az iparpiaeznak azért, hogy az ingadozó ipart megmenthessék, egyik vállalat a másik ntán bukott meg és nemcsak a létező vállalatok haltak meg, hanem meghalt a vállalkozási szellem is. (Igás! Ügy van! a szélső baloldalon.) T. ház! Egy halóporában is igazán hálára érdemes barátunk, e párt egy kiválósága, Mudrony Soma volt az, ki először felrázta ezt az alvó nemzetet. — Fájdalom, úgy kellett pusztulnia, hogy küzdelmének sikerét nem látta. — 0 volt, a ki reámutatott arra, hogy semmiféle népnek jövője nincs iparfejlesztés nélkül. A kormány maga sem tudott kitérni az elől, hogy ne igyekezzen minden megengedett módon odahatni, hogy az iparfejlesztést előmozdítsa. így alkottatott meg akkor az 1881: XL. és az 1890: XIII. törvényczikk, melyek az ipar pártolására vonatkoznak. Kérdem a t. képviselőház minden tagját, micsoda eredménye lett ezeknek? Az az eredménye, hogy minden esztendőben felsoroltatnak azok a vállalatok, melyek bizonyos mértékben kedvezményben részesültek, de ha magát a tényt nézzük, bizony-bizony a rossz helyzetből ki nem szabadultunk. Emlékezzünk vissza 1889-re, mily nehezen tudta a magyar kormány azt is kivívni, hogy a katonai felszerelési szükségleteknél a magyar ipart igénybe vegyék. Igaz, nem volnék igazságos, kritikám